Kereső toggle

Az erdélyi klub sztárcsapatok ellen bizonyít a BL-ben

Robog a Kolozsvári Vasutas

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Bajnokok Ligája csoportkörében a Fradi 1995-ös szereplése óta nem volt
magyar csapat. Most igen, legalábbis a román nacionalisták szerint. Ők
következetesen magyar klubnak nevezik a CFR Kolozsvárt, amelynek tulajdonosa
Pászkány Árpád (kis képünkön), „Erdély Abramovicsa”. Az újdonsült román
bajnokcsapat keretében azonban nincs magyar származású focista, a bő keretben
huszonegy portugál, argentin és két brazil mellett nyolc román játékos szerepel.
Az igazi internacionalista gárda óriási eredményeket ért el a BL-főtáblán, előbb
Rómában mattolta az AS Romát, majd a kolozsvári új arénájában döntetlent
játszott Abramovics utazó cirkuszával, a Chelsea FC-vel.

A kolozsvári CFR 1907 Cluj fénykora egyértelműen egy magyar származású
vállalkozónak, Románia egyik leggazdagabb emberének, a sepsiszentgyörgyi
Pászkány Árpádnak tulajdonítható. Ahogy Romániában nevezik, „Erdély Abramovicsa”
50 millió dolláros vagyonával az ország hatodik leggazdagabb embere, pénzügyi
tekintetben tagja az romániai 300-as elit társaságának.

Pászkány a csőd szélén álló klubot hét év alatt juttatta a harmadosztályból a
Bajnokok Ligájának főtáblájára. Demján Sándor jó barátja, egy helyi
bevásárlóközpont és sok más, többek között ingatlanfejlesztő cég tulajdonosa
elhatározta magát és döntött: felvirágoztatja a „vasutas focit”. Szisztematikus
munkával felépítette a kolozsvári modellt. A bukaresti dominanciát megtörve
tavaly bajnokcsapatot verbuvált Kolozsváron.

Tette ezt erős ellenszélben, mert a nagy rivális Steaua Bucuresti
tulajdonosa, Gigi Becali – akiről azt tartják, hogy valóságos rémuralmat tart
fent a román futballban –, minden követ megmozgatott, hogy a kolozsvári kis
csapatot ellehetetlenítse: kenőpénzek, bundavádak, kilátásba helyezett
büntetések – csak néhány a megannyi próbálkozás közül. Becali az utolsó bajnoki
fordulóban közel kétmillió eurót ajánlott fel a másik kolozsvári együttesnek, az
CFM Universitatea Clujnak, ha győz a kolozsvári vasutasok ellen – mondja
lapunknak Kis Árpád, aki a csapat ultra szurkolói szekciójának tagja. A
mérkőzést végül a CFR egy büntetőből szerzett góllal simán nyerte, sőt néhány
héttel később behúzta a kupaelsőséget is – meséli a lelkes szurkoló.

A román nacionalisták következetesen „magyar csapatnak” nevezik a CFR-t, és
dühösen szemlélték a menetelését, bajnoki sikerét. „Elveszik a magyarok a
bajnokságunkat” – mondták a román szurkolók, de titokban azért büszkék a csapat
teljesítményére – legalábbis Árpád ilyen véleményeket hall a csapatról. (A
gárdában nincs egyetlen magyar játékos sem, igaz, román is csak elvétve – a
huszonnyolcas keretben nyolc román futballista kapott helyet). Pászkány, akit a
fővárosi klubok képviselői előszeretettel neveznek „bozgornak” (Romániában ez az
erdélyi magyarok gúnyneve – jelentése körülbelül hazátlan) idén már közel
tízmillió eurót költött játékosvásárlásra. A csapat a bajnoki cím ellenére új
edzővel indult a szezonnak, a BL-re készülve stílusosan az olasz Maurizio
Trombettát igazolták le. A tréner az AS Roma elleni győzelemmel rögtön
bebizonyította: nem döntött rosszul a klub vezetősége, amikor egy új, támadó
fociban gondolkozó szakembert hozott Kolozsvárra.

A klub 2008-2009-es idényre tervezett teljes költségvetése eléri a 25 millió
eurót, vagyis eddig elköltötték az összeg közel felét.

„Három hete Rómában szenzációs győzelmet arattunk az AS Roma ellen. Nem
véletlen, hogy a fél város megmozdult, hogy ott lehessen a Chelsea elleni
mérkőzésen. A másik fele csak azért nem, mert ők az egyetemistáknak, az
Universitatea-nak szurkolnak. A jegyek drágák voltak ugyan az erdélyi
szurkolóknak, a BL azonban minden pénzt megér. Olyan sztárok csúsztak-másztak
ellenünk, mint Lampard vagy Drogba, gyönyörű volt látni a küzdelmet – emlékszik
vissza Árpi, aki rekedtre ordította magát a meccsen.

A bajnokok ligájában való szereplés pénzügyileg sem rossz befektetés, pláne ha
marad a kolozsvári Vasutas a csoportja első két helyén, úgyhogy a csapatba
befektetett összeg valószínűleg kamatostól megtérül majd.

Nem üzlet, hóbort

Kolozsvárott az 1907-ban alapított CFR számít a „magyar” csapatnak, a klub
eredeti neve Kolozsvári Vasutas Sport Club (KVSC) volt, amely 1918-ban változott
meg CFR-re, de máig őrzi a maga erdélyiségét. A klub korábban, 1941-től 1944-ig
szerepelt a magyar NB I.-ben is, ahol az utolsó szezonjában szintén a
képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel. A klubot 2001-ben felkaroló
Pászkány Árpád tavasszal az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, számára
a foci „nem üzlet, ez hobbi, hóbort”. Ugyanezt mondta az akkor még reménybelinek
számító BL-szereplésre is. Hozzátette ugyanakkor, hogy szeretné, ha rövid időn
belül Kelet-Európában is reprezentatívnak számító klub lenne a CFR, és fel
akarnak nőni a Dinamo Kijev, a Sahtar Donyeck vagy a Galatasaray szintjére.

Olvasson tovább: