Kereső toggle

A Karib-tenger virtuózai

A történelmüket már átírták

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha valaki fogadni szeretett volna a vébé előtt, a legkisebb kockázatot
vállalva Trinidad és Tobago válogatottjának mielőbbi kiesésére tehette volna fel
tétjét. A második játéknap azonban máris megcáfolta azokat, akik előre leírták a
kis karibi szigetcsoport csapatát.



Fotók: AP

Trinidad és Tobago két aprócska sziget a karibi térségben, Venezuela
partjaitól tizenegy kilométernyire. A Trinidad és Tobago Köztársasághoz tartozik
még huszonegy kisebb sziget is, de velük együtt is csak 5128 négyzetkilométernyi
területet hódítanak el az óceántól. Nem meglepő, hogy egészen pontos adatokat
nem tudni a lakosságról, mivel a kisebb szigeteket továbbra is lakják nomádok,
ami nehezíti a népszámlálást.

Nagyjából 1,1 millió ember lakhatja a szigeteket, az igazolt focisták száma
mindössze 13 ezer. Futballtörténelmük egyébként nem gazdag a szövetség 1908-as
alapítása ellenére, amit jól jelez, hogy az egyik stadionjukat a válogatottban
jelenleg is alkalmazásban álló Dwight Yorke-ról nevezték el.

Tavaly novemberben talán még a legvérmesebb trinidadi szurkolók sem sejtették,
hogy magasabb csúcsok meghódítására is képes lehet csapatuk, mint a világbajnoki
selejtezősorozatban elért rájátszást érő helyezés. Akkor ugyanis úgy tűnt, hogy
az is erőn felüli teljesítmény. Nem sokkal később derült ki, hogy Bahrein
válogatottjával kell majd megküzdeniük a világbajnoki indulás jogáért. Trinidad
és Tobago csodával határos módon sikerrel vette az akadályt az előzetesen többre
taksált ellenféllel szemben. Ez azt jelentette, hogy története során először
képviseltetheti magát a legrangosabb futballeseményen, ami nemcsak az ott élők
szempontjából rekord, hanem a világbajnokságok történetét figyelembe véve is,
mert eddig még sohasem szerepelt ilyen kicsi ország a tornán.

A válogatott élén a Real Madrid egykori edzője, a remek stratégaként ismert
Leo Beenhakker osztja az utasításokat. Igen, ő az a személy, akiről a magyar
futballal napi szinten tisztában lévő szurkolónak rémlik valami. Lothar Matthäus
leköszönése után ugyanis sokáig Beenhakker volt esélyes a megüresedett
szövetségi kapitányi posztra. Úgy is nyilatkozott, hogy a vébé után örömest
hagyná ott a Trinidad és Tobagó-i munkáját a magyar kispadért.

Beenhakker ottani szerepvállalásának már a kinevezésekor nagy visszhangja volt,
mert azt tartották róla, hogy nem olyan ember, aki bármilyen munkához a nevét
adná. „Meg vagyok róla győződve, hogy képesek leszünk megrengetni a
futballközvéleményt – mondta néhány hónappal a világbajnokság előtt. – Papíron
senki sem számít arra, hogy mi bármilyen figyelemre méltó eredményt elérhetünk
Németországban, de számunkra van ebben egy nagy előny: mégpedig az, hogy a
futballt nem papíron játsszák. Jó felkészüléssel, meglátják, képesek leszünk
meglepetést okozni.” Nem mondhatni, hogy ez a nyilatkozat frissiben sok
mindenkit érdekelt volna, most értékelődött fel igazán, hogy láthattuk Trinidad
és Tobagót kibabrálni a svédekkel. Nem semmi, hogy miből gyúrta össze Beenhakker
kapitány ezt az első benyomásra meglehetősen masszív együttest. Legmagasabban
jegyzett focistái is csupán kisebb angol csapatokban játszanak, míg voltak
játékosok, akiket a mester nem is futballpályán látott meg játszani. A
legnagyobb problémát elmondása szerint az jelentette, hogy a Nagy-Britanniában
foglalkoztatott játékosok egytől egyig a hosszú passzos szisztémához szoktak, de
ezt a többi játékos nem bírta volna szuflával. Ki kellett tehát egy megoldást
találnia, hogyan szerkessze csapattá a képzett és képzetlen (de tehetséges)
játékosokat.

A svédek ellen elért meseszerű döntetlen után Trinidad és Tobago fővárosának,
Port of Spainnek az utcáit ellepték a zenélő és táncoló tömegek. A közvetítés
végeztével minden ember zászlóval vonult az utcákra és terekre, hogy hosszasan
ünnepeljék válogatottjuk aranylábúvá avanzsált gyermekeit. Nem is csoda ez egy
olyan országban, ahol szinte minden állampolgár szurkoló is egyben.

Olvasson tovább: