Kereső toggle

Interjú dr. Ábrahám Attila államtitkárral, a Nemzeti Sporthivatal elnökével

Iparággá nőtt a dopping

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– A Nemzeti Sporthivatal elnökeként Ön lehetőséget biztosított az athéni doppingbotrányban érintett sportolóknak DNS-vizsgálat elvégezésére, hogy tisztázhassák magukat a gyanú alól. Senki nem élt az ajánlattal, sőt, Gyurkovics Ferenc súlyemelő például egyértelműen visszautasította. Milyen következtetést von le mindebből?

– Nyilvánvaló, az érintettek nem szeretnék minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a vizeletminta tőlük származik. Ezt megtehetik, hiszen ártatlansága bizonyítására senki sem kötelezhető, bár hozzáteszem, hogy az Athénban botrányba keveredett öt magyar sportoló doppingvétsége jogerősen megállapított tény. Úgy tűnik, a doppingellenes küzdelem első számú felelősei (a szövetségek, a Magyar Olimpiai Bizottság) nem tudták megnyugtató módon rendezni az ügyet. A súlyemelésen belüli helyzet – torzsalkodások, életveszélyes fenyegetések – odáig fajult, hogy lassan már a sportág megszűnése a tét. Ezen a ponton az állami sportirányításnak igenis bele kell szólnia ezekbe az ügyekbe, akkor is, ha a doppingellenes küzdelem döntően nem a mi feladatunk. Ezért felkértem a főügyészt, hogy vizsgálja meg: az érintett szövetségek betartották-e saját fegyelmi határozatukat, amikor az athéni doppingeseteket kivizsgálták, s annak megfelelően hoztak-e döntéseket. Alapvető érdek, hogy kiderüljön, mi történt Athénban.



Ábrahám Attila: A doppingellenes küzdelem első számú felelősei a szövetségek Fotó: Somorjai L.

– Nyílt titok, hogy bizonyos sportágakban hangsúlyosan jelen van a dopping. Mért nem tudnak ennél többet tenni?

– Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a doppingolás kikerült a Büntető Törvénykönyvből, így szankcióként csak a fegyelmi eljárás maradt, ami szövetségi hatáskör. 

A tettenérés pedig nehéz. A magyar sportolók úgy utaztak ki az olimpiára, hogy itthon már átestek doppingvizsgálaton – úgy tűnik, annyira kifinomultak a módszerek, hogy százszázalékosan nem zárható ki a tisztességtelen eszközök használata. Ha valakinek a testébe mondjuk egy olyan csövet építenek be, ami szabad szemmel nem látható, az ellenőr nem nyúlhat hozzá, nem viheti el a sportolót ultrahangvizsgálatra. 

– Jól tudjuk, hogy a súlyemelők szövetségi kapitányának neve is szerepelt a jutalmazni tervezett sportvezetők listáján négymillió forint erejéig?

– Igen. Ezt a javaslatot a súlyemelőszövetség korábbi elnöksége terjesztette fel, de nem fogadtam el. Miközben Imrő úr versenyzői doppingvétség miatt kétéves eltiltásukat töltik, ő és a sportág több képviselője úgy vélik, nekik jár a jutalom. Még mindig a régi séma működik: a felelősök köre szélesebb, mégis a versenyzők viszik el a balhét.

– Sokak szerint bizonyos sportágakban a verseny valójában nem a versenyzők között, hanem a doppinglaboratóriumok és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség között folyik. 

– Tagadhatatlan, hogy a doppingiparág nagyon jól jövedelmező üzlet, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a mai olimpiai mozgalomban a sikerek anyagi viszonylatban is nagyon felértékelődtek. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a magyar sportolók túlnyomó többsége tisztességesen készül a versenyekre. 

– Kajak-kenuban mi a helyzet? Önt annak idején próbálták rávenni doppingolásra?

– Sosem próbáltak, de nem is jártak volna sikerrel. Egyrészt tisztességesen akartam versenyezni, másrészt az emberben van egy félelem a teljesítményfokozó szerek kiszámíthatatlan mellékhatásai miatt.

– A sportvezetők szeretnek együtt mutatkozni a győztes sportolókkal, ez számukra is siker. Botrány esetén nyilván a fordítottja igaz. Ezt hogyan éli meg?

– Az állami sportirányítás első emberének munkáját nem csupán az igazolja vissza, hogy hány aranyat nyerünk az olimpián vagy a birkózó VB-n. Nagyon sok olyan terület van, ahol az eredményesség nem mérhető ilyen egzakt módon. Ilyen például az, hogy milyen a mozgási hajlandóság a lakosságban. A nemzeti sportstratégia kapcsán végzett felmérésünk szerint a felnőtt lakosság mindössze 8 százaléka mozog rendszeresen, vagyis heti két alkalommal fél-fél órát. Ugyanakkor becslések szerint a mozgáshiányos életmódból fakadó betegségek gyógyítására éves szinten 50-100 milliárd forintot költ a kormányzat. 

– A rendszeres mozgás tekintetében milyen aránnyal lenne elégedett?

– Annak örülnék igazán, ha a felnőtt lakosság fele rendszeresen mozogna.

– Van ilyen ország?

– Skandináviában több is. Amíg nálunk mindenhol művelődési házak épültek, ott szabadidősport-centrumok létesültek: megteremtették a tömegsport infrastrukturális hátterét. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a mozgás nem gazdagság-szegénység kérdése. Magyarországon mindenki keveset mozog.

– Ön mit sportol mostanában?

– Májustól szeptemberig rendszeresen kajakozom, és nagyon megszerettem a futást is, bár most meg kellene műteni a térdemet, ezért orvosi tanácsra inkább biciklizek a műtétig. 

– Evezzünk más vizekre! Furulyás János Fradi-elnök nyilatkozta, hogy a klub megmentésére irányuló állami szerepvállalás ötlete, amit végül a kormány elvetett, nem tőlük származott, ők csak rábólintottak mint lehetőségre. Akkor hogy merült fel ez a lehetőség?

– 1991-ben a kormány és a Ferencváros között született egy szerződés, amely szerint az állam huszonöt évig finanszírozza az Üllői úti stadion fenntartását, miközben a csapat azt ingyen használja – vagyis az állam a mai napig nem vonult ki teljesen a klubból. Ez éves szinten mintegy 150 millió forinttal terheli a költségvetést, és egyben sportbeli egyenlőtlenséget is teremt a klubok között. Miután a Fradinak még tizenegy évre szóló használati joga van a területre vonatkozóan, logikusnak tűnt az elképzelés, hogy a jövőben még kifizetendő közel 1,7 milliárd forint árán "váltsuk vissza" a stadiont és a hozzá tartozó területet, ahol elindulhatott volna egy ingatlanfejlesztés, részben külső források bevonásával. A kormány végül a sokféle szempont közül kiemelte az EB-rendezés kérdését, és azt mondta, hogy miután csak 2006. decemberében dől el, hogy megkapjuk-e a rendezés jogát, egy ilyen bizonytalan sorsú beruházásra adófizetői pénzek nem fordíthatók.

– Ha már az állami szerepvállalásnál tartunk: mindent egybevéve a költségvetésből mennyi pénzt fordítanak sportra?

– A költségvetésben szereplő fő összeg az idei évben 21,5 milliárd forint volt. Ez az, ami effektíve megjelenik a szövetségeknél. Ehhez azonban még hozzáadódik egyebek mellett az olimpiai sportközpontok fenntartására, az edzőtáborok üzemeltetésére, a Bozsik-programra, az uszodákra fordított nem csekély összeg.

– A foci mennyit kap?

– Semmit. A Magyar Labdarúgó Szövetség több mint 1 milliárd forintos költségvetésében kevesebb mint 10 millió forint az állami pénz. Ezenkívül finanszírozzuk a stadionrekonstrukciós és m?füves programot, valamint évente 300 millió forintot kap az utánpótlás-nevelés.

– Az utóbbi hetekben vállalkozók "melegítették fel" az olimpia rendezésének ötletét. A becsült bekerülési összeg 4600 milliárd forint. Van ennek realitása?

– Olimpiai bajnokként örülnék, ha Budapest pályázna a rendezésére, de mint köztisztviselő, még jobban örülnék, ha a gazdaság biztosítani tudná a pénzügyi feltételeket. Amennyiben a magánszféra gazdaságilag is lehetőséget lát az olimpiában, akkor sokkal nagyobb a megvalósulás esélye. 

– Mikor?

– Szerintem leghamarabb 2024-re lehetne a jogot elnyerni. 

Ábrahám Attila

Harmincnyolc éves, jogász, testnevelő tanár. A Budapesti Honvéd kajakozójaként pályafutása során egy olimpiai és öt világbajnoki címet szerzett. Sportkarrierjének befejezése után, 1991-ben elvégezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát, majd a Magyar
Televízió Sportosztályának munkatársa lett. 1999-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett jogászi diplomát. 2004 októbere óta a Nemzeti Sporthivatal címzetes államtitkára. Nős, két gyermek édesapja.

Olvasson tovább: