hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drága árat fizethet a Fradi a sikerért
UEFA: Az Üllői úti stadion bezárása sem kizárható

2004. 10. 11.
Az elmúlt héten lejátszott Ferencváros–Millwall UEFA-kupa mérkőzés kapcsán történt botrányos események miatt sajnos újra negatív módon került országunk a futballvilág látóterébe. Mint ismeretes, a Fradi 3–1-re nyerte a találkozót, de a sikerért járó jelentős pénzösszeg bizonyos része újra az európai szakszövetség kasszájába kerülhet, mivel a zöld-fehérekre jelen állás szerint súlyos büntetések várnak.



A Fradi-tábor ténykedése miatt az UEFA újra megbünteti a zöld-fehéreket. A nehezen jött pénz könnyen vész el Fotó: Reuters

Hogy a mérkőzés már felfokozott indulatok közepette került megrendezésre, arról jelentős mértékben tehetnek az angol gárdát elkísérő fanatikusok is, akik itt-tartózkodásuk alatt bizonyították, hogy nem véletlenül tarják őket a szigetország egyik legelvetemültebb szurkolói csoportjának. A főváros különböző pontjain botrányokat kirobbantó, több vendéglátóipari egységet leromboló angol ultrák a mérkőzés kezdetéig egymással (!) és a Fradi kemény legényeivel is összecsaptak. A történtek ismeretében sem lehet azonban elfogadni azt, ami a találkozó alatt történt a stadion lelátóin. A Millwall fekete játékosait a zöld-fehér ultrák rendre rasszista bekiabálásokkal illették, valamint rossz szokásukhoz híven "huhogtak". A The Sun szerint a lelátó népe Mark McCammont, Paul Ifillt és Marvin Elliotot gyalázta, s a mérkőzés hangulata tükrözte "a magyar főváros utcáit eluraló erőszakot". McCammon felháborodását azzal jelezte, hogy amikor a meccs végén Sz?cs Lajos kapussal mezt cserélt, a magyar játékos trikóját az angol csatár "undorral hajította el" – áll a The Sun cikkében. A lap által állítottaknak ellentmond Ray Wilkins, a Millwall segédedzőjének nyilatkozata, melyben kifejtette, a légkört nem tartotta ellenségesnek, hiszen idegenben mindig olyan közönség előtt kell játszani, amelyik nem az ellenfél győzelmét várja. A Daily Mirror "ellenséges légkörben lejátszott, rossz hangulatú meccsnek" titulálta az összecsapást, a nagy tekintély? The Times tudósítása szerint "túlzás lett volna békés mérkőzést várni két olyan klubtól, amelynek szurkolói egyformán kilengéseikről hírhedtek. Neil Harris, a Millwall csatára a
soccernet.com internetes oldalon azon véleményének adott hangot, hogy a találkozón mintha a húsz-harminc évvel ezelőtti angol futballba csöppent volna. Harris elsősorban a "huhogást" sérelmezte. A játékos attól is tart, hogy az UEFA túl enyhe büntetéssel fogja sújtani a magyar egyesületet. 

Az UEFA, melynek fegyelmi bizottsága lapzártánk után hoz döntést az ügyben, azonban nem zárja ki a szigorú büntetést. Rob Faulkner, az UEFA szóvivője kijelentette: "Megvannak az irányelveink a fegyelmezésre, s azokat alkalmazni is fogjuk. A fokozatok a következők: figyelmeztetés, megrovás, pénzbírság, stadionbezárás. Minden attól függ, mik a vádak, és azokat milyen bizonyítékok támasztják alá. Tény, hogy rasszista megnyilvánulások miatt a múltban igen súlyos pénzbüntetésekkel sújtottuk a vétkes klubot." 

Lapunk megkeresésére többen is elmondták véleményüket az eseményekről:

Gyepes Gábor

a Ferencváros válogatott hátvédje:

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!