Labdarúgósorsok a csúcs után

Az a kérdés talán soha nem fog mindenki számára megnyugtatóan eldőlni, hogy vajon ki volt a 20. század legnagyobb futballzsenije: a brazil Pelé vagy az argentin Maradona. Ám az "isteni" Diego rendszeresen visszatérő drog- és egyéb botrányai minden kétséget kizáróan jelzik, hogy melyikük bírta, bírja jobban a tehetséggel járó hírnevet, fényt, csillogást. A negyvenhárom éves argentin (ex)csillag május elején újból kórházba került...

Rivalizálásuk régen nem volt ennyire éles Fotó: Reuters

A 20. század legjobb labdarúgója címet hivatalosan Pelé kapta meg 2000-ben, viszont az interneten szavazók szerint erre Maradona lett volna méltóbb – és tegyük hozzá: az argentin is magát tekintette minden idők legjobbjának. A pályán mutatott játék alapján valóban nehéz a döntés, ám a pályán kívüli "teljesítmény" már nem állít lehetetlen feladat elé.

A két csillag karrierje az induláskor megdöbbentő hasonlóságokat mutat. A szegénysorban élő Edson Arantes do Nascimento – későbbi becenevén: Pelé – 1950-ben, tízévesen kezdett focizni, és már tizenhat évesen brazil válogatott lett, tizenhét évesen pedig világbajnok (a szóban forgó, 1958-as vébén a Svédország elleni döntőben a brazilok öt góljából kettőt "vállalt"). Felfelé ívelő pályáját csak a sérülések tudták hosszabb-rövidebb időre megtörni: az 1962-es világbajnokságon a csoportmérkőzések során meghúzódott, de a brazilok nélküle is megvédték a trófeát. Négy évvel később – huszonhat évesen – Angliában ő vezette a selecaot, azonban – a portugálok aktív "közreműködésével" – ezúttal is megsérült, a csapat pedig kiesett. 

Fénykorában Maradona tarthatatlan volt Fotó: ws

Vessünk egy pillantást Maradonára! A későbbi argentin csillag húsz évvel Pelé után, 1960-ban született Buenos Aires szegénynegyedében. A harmadik születésnapján édesapjától valódi bőrből készült focilabdát kapott ajándékba. Ezután szinte az egész napot az utcán töltötte, sötétedésig focizott, majd ágyba zuhant, és a labdával a karjaiban aludt el. Tizenöt éves volt, mikor első bajnokiját játszotta, és két évvel később mutatkozott be a válogatottban, egy Magyarország elleni barátságos mérkőzésen. Ekkoriban történt, hogy egy felnőtt mérkőzés szünetében Diego a közönséget szórakoztató programban egy percig dekázgatott a kezdőkörben. Lábbal, fejjel, térddel, vállal pöccintette felfelé, tarkóján, majd lábfején megállította, egyensúlyozta a labdát. A közönség ráadást követelt, így Diego további tíz percen át bűvölte a labdát anélkül, hogy az egyszer is földet ért volna…

Diego az Argentínában 1978-ban megrendezett világbajnokságon közel állt ahhoz, hogy tagja legyen hazája válogatottjának, de Menotti szövetségi kapitány az utolsó pillanatban kihagyta a keretből, és így nem lehetett fiatalon világbajnok. A már akkor is igen büszke játékos csak hosszú hónapok béketárgyalása után volt hajlandó szóba állni a
kapitánnyal. Fiatal kora ellenére Argentínában már valóságos kultusz vette körül Maradonát, és a Spanyolországi vébén is első számú sztárként tartották számon, ám nem bírt megbirkózni a ránehezedő hatalmas nyomással, és a brazilok elleni csoporttalálkozón nekirontott Batistának, amiért kiállították. Bár későbbi pályafutását is beárnyékolta, hogy kivételes érzékkel szított feszültséget maga körül, a vébé után újabb
rekordösszegért, 3 millió fontért a katalán Barcelonához került, két évvel később pedig a Napoli vásárolta meg. 1986-ban, huszonhat évesen, az ő vezetésével Argentína megnyerte a mexikói vébét, és máig emlékezetes a negyeddöntőben az angolok ellen kézzel "bevitt" gólja, amit később "Isten kezének" tulajdonított. (Fanatikus Maradona-szurkolók néhány éve "Isten Keze Maradona" néven alapítottak egyházat…)

Pelé a Santosszal kétszer elnyerte a világkupát Fotó: Flash Press

Visszatérve Peléhez, a Fekete Gyöngyszem számára az 1970-es, szintén Mexikóban rendezett világbajnokság volt a jutalomjáték, ahol az ő vezetésével a brazilok lettek a világ legjobbjai – immár harmadszor. Aktív pályafutása végén, 1975-től 1977-ig az Észak-amerikai Labdarúgó Ligában szereplő New York Cosmos csapatában játszott, és nagy szerepe volt abban, hogy felpezsdült a labdarúgás iránti érdeklődés az Egyesült Államokban. Pelé nem véletlenül kapta meg 1982-ben a világ labdarúgása érdekében tanúsított kiemelkedő tevékenységéért a FIFA Aranymedál díját, 1994-ben pedig Brazília sportminisztere lett. Azóta is a futball nagykövete, és neve szinte bármilyen reklámkampányban jól cseng.

Maradona a Napolit az egekbe repítette: vele a klub megszerezte első bajnoki címét, olasz kupát, UEFA-kupát nyertek. Az nem csoda, hogy a mélyen katolikus nápolyiak félistenként imádták az argentint. A sztár óriási fizetést és extra prémiumokat kapott, harmincegy hálószobás és hat fürdőszobás, medencével, autócsodákkal ellátott villájában pedig ötven fős személyzet, baráti társaság sürgött-forgott körülötte. Később mindezt ő maga nevezte "aranykalitkának", ami "csak kokain segítségével vált elviselhetővé". 1990-ben – harmincévesen – Diego Maradona már csak árnyéka volt önmagának, a vébén színészkedett, vitatkozott a bírókkal, a lélegzetelállító trükkök pedig elmaradtak, igaz, a csapat így is az ezüstig menetelt. A bukást az 1991-es esztendő hozta meg, amikor egy bajnoki meccs utáni doppingvizsgálat kokaint mutatott ki a szervezetében, és tizenöt hónapra eltiltották. Azóta szinte csak botrányairól lehet hallani: elvonókúrákra jár; a rendőrség letartóztatta, mert fél kiló kokaint találtak nála; a \'94-es vébén szervezetében ötfajta tiltott szert mutattak ki; háza előtt légpuskával lövöldözött a várakozó újságírókra; vitatkozik, bírál, majd ismét elvonókúrára és/vagy kórházba megy. Idén áprilisban a negyvenhárom éves drogfüggő Maradona súlyos szív- és légzési panaszokkal került kórházba, ahol gyakorlatilag az életét kellett megmenteni. A kezelés után egy tévéműsorban azzal hencegett, hogy "látta a halált". Néhány hete azután néhány napra ismét visszakerült a kórházba, a hivatalos tájékoztatás szerint kimerültséggel és légszomjjal küszködött.

Maradona legnagyobb sikereit a Napolival érte el Fotó: Flash Press

A Fekete Gyöngyszem és az "isteni" Diego nem sűrűn találkoznak, de minden ilyen esemény valóságos csemege a bulvársajtónak – elsősorban az argentin miatt. Amikor Pelé megkapta a 20. század legjobb labdarúgójának járó elismerést, ő tüntetőleg kivonult az ünnepségről. Maradona búcsúmérkőzésén pedig a közönség fütyülte ki Pelét, amit az ünnepelt éppen azzal gerjesztett, hogy nem ismerte el a brazil csillag elsőségét. Az már nem is meglepő, hogy Maradona számára a gála első számú díszvendége Fidel Castro volt. A kubai diktátor által szervezett partin az egykori futballzseni Oszama bin Laden-jelmezben jelent meg – két hónappal a WTC elleni terrorista merényletet követően…