Joób Márton olimpiai bajnok akar lenni Fotó: Pál Imre
– A vb-selejtezőkön kenu egyesben indultál, de végül is a négyesben "kötöttél ki", abban a négyesben, amelyik – a férfiak között egyedüliként – világbajnok lett
– Május elején a tájékoztató versenyen én nyertem 1000 méter egyesben, így a szegedi és a duisburgi világkupán is én indulhattam ebben a számban. Mindkétszer negyedik lettem, kicsivel szorultam le a dobogóról a rutinos olimpiai és világbajnokok mögött. Ezután következett az első válogató, amin nagy csatát vívtam Fürdök Gáborral, de a végén négy tizeddel én győztem. A második válogatót Gábor nyerte a jobb hajóberúgásával, 0,26 másodperccel. Ebben a sportágban csak a válogatók győztese, tehát egy ember indulhat a világbajnokságon, így közöttünk szétlövésre került sor. A szétlövést a nálam nyolc évvel idősebb és rutinosabb Fürdök Gábor nyerte. Mivel mindketten a Szegedi Vízisport Egyesület tagjai vagyunk, az egyesület vezetése és Angyal Zoltán szövetségi kapitány között történt egy megállapodás a szétlövés előtt. Aki nyeri a szétlövést, az megy egyesbe, a másik pedig négyesben fog indulni.
– Ott hogyan fogadtak az idősebb társaid?
– Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy velük térdelhettem együtt egy hajóban. Pulai Imre (Sumák) és Novák Feri 2000-ben az olimpián párosban aranyérmet szereztek. Hüttner Csaba négyszeres világbajnok. Amikor ők elkezdtek kenuzni, én akkor születtem. Szóval volt mit tanulnom tőlük. Miután elkezdtünk együtt négyesben edzeni, gyorsan összeszoktunk, és
mindannyiunknak egy volt a célja, hogy nyerjünk. Úgy érzem, miután látták, hogy fiatal korom ellenére jól be tudok illeszkedni a csapatba, elfogadtak, és onnantól kezdve egységben és jókedvűen tudtunk készülni a világbajnokságra.
– A döntőben az utolsó néhány méteren "mellbedobással" győztetek. Ez tudatos taktika volt?
– Egy versenyen nem az a lényeg, hogy mennyivel győz valaki, hanem az, hogy győz! Tudatosan készültünk arra, hogy ne kapkodjuk el a csapásszámot, és arra, hogy a végén óriásit tudjunk finiselni. Mindegyikünk nagyon vágyott a győzelemre, és ez az utolsó kétszáz méteren nagyon érződött. Életem legnagyobb hajrája volt. Nem nézelődtünk, csak nyomtuk, és figyeltünk, hogy az egység fel ne boruljon. De érzékeltük, hogy a végén óriási erővel jövünk fel a többiekre. Amellett, hogy már szinte nem kaptunk levegőt, és az erőnk már igencsak fogytán volt, felemelő volt ezt átélni. A győzelemhez a többiek rutinja nagyon-nagyon fontos volt.
– Mit éreztél, mire gondoltál, amikor áthaladtatok a célon?
– Először is vettem egy nagyon nagy levegőt. Én a második helyen térdeltem, és fogalmam sem volt, hogy ki nyert. Hüti előttem egy óriásit kiáltott, hogy megvan. És ezután a magyar szurkolótábor hatalmas kiáltozásba, dobolásba kezdett. Innen tudtam meg, hogy megvan a győzelem. Egyszerűen fantasztikus érzés volt. Életem első felnőtt világbajnokságán győztünk. Évekig dolgoztunk, és az alatt a három-négy perc alatt kellett bebizonyítanunk, hogy mi vagyunk a legjobbak, és ez sikerült. Igazán a futam után fél órával tudtam ezt felfogni, és elárasztott valami hihetetlen boldogság és hála Isten felé.
– Korábban azt nyilatkoztad, hogy célod az olimpiai bajnoki cím. Ez eddig még soha nem volt ilyen közel. Hogyan készülsz Athénra?
– Úgy érzem, ez az aranyérem óriási lökést adott az elkövetkezendő évre. Nagy munka van még előttem, amit el kell végeznem, hogy az olimpián indulhassak. Természetesen sokan szeretnének olimpiát nyerni, de én továbbra is hiszem, hogy ez nekem sikerülni fog. (Ha nem Athénban, akkor négy évvel később Pekingben.) Egy évvel ezelőtt felköltöztem Budapestre, hogy a megfelelő csapatban, a megfelelő edző irányítása alatt készülhessek. Ludasi Róbert mesteredző irányításával, Kolonics Gyuriékkal együtt edzem. Már az elmúlt évben is nagyon sokat fejlődtem, és keményen dolgozunk tovább, hogy győzni tudjak a válogatókon, és minél jobb eredményt érjek el az olimpián.
2003. 09. 26. (VII/39)
