Kereső toggle

A fekete arany története III.

A gazdagság szaga

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kőolaj történetét feldolgozó sorozatunkban nem esett még szó az orosz kőolajiparról, Kuvait gazdagságának okairól, és arról az emberről, aki megalapította a világ máig is legnagyobb kőolajvállalatát.



John Davidson Rockefeller (neve szikladöntőt jelent) 1839-ben született egy New York állambeli farmon. Nyolcéves korában már különleges tehetsége volt a fejszámoláshoz, kacsákat és pulykákat tenyésztett, amit jó haszonnal értékesített. Huszonöt évesen őt is elkapta az "olajláz", és megalapította a Standard Műveket, amely kőolajfeldolgozással foglalkozott. (A Standard Oil Companyt 1870-ben jegyezte be a cégbíróság.) Rockefeller igyekezett mindenkitől független lenni. Cége hatáskörébe vonta a kőolajszállítást, saját vasúti tartálykocsiparkja és szállítóhajói voltak; tölgyerdőket vásárolt, és létrehozta saját hordógyárát. A 20. század hajnalán nem folyt tudományos kutatás a kőolajmezők kiterjedésének megállapítására. Az a mondás járta, hogy a legjobb geológus: Mr. Fúró. 

A félelem bére



A rablógazdálkodásnak köszönhetően az eleinte bőségesen termelő olajkutak hozama gyorsan apadt. Tulajdonosaik azon törték a fejüket, hogyan lehetne a kutakból még több olajat serkenteni. A megoldást a puskaporban találták meg, melyet egy bádogcsőben leengedtek a kút fenekére, és ott felrobbantották. A robbanás megnövelte a kőzet repedéseinek számát, megkönnyítve a kőolaj beáramlását a kútba. A puskaporral azonban sok gond volt. Nem bírta a nedvességet, ezért áttértek a még több gondot okozó nitroglicerinre. A nitroglicerin rendkívül veszélyes folyadék, mely a legkisebb ütésre vagy rázkódásra hatalmas erővel robban, ezért különlegesen rugózó, lángpirosra festett lovas kocsikon szállították. A havi 5-600 dollárt kereső fuvarosok állandóan a halál árnyékában éltek, elég volt egy időben észre nem vett kátyú, és a kocsi helyén csak egy mély, tátongó tölcsér maradt. Csak kevés kocsis érezte meg, mikor jött el a visszavonulás ideje, a jó kereset mindig "még egy utolsó útra" ösztökélte őket. Az 1920-as években a lovas kocsikat felváltották a még különlegesebben megépített tartály-gépkocsik. A vakmerő mesterség megszállottjainak felejthetetlen emléket állított a Félelem bére cím? film, Yves Montand-nal a főszerepben. 



Kőkemény üzletember



Rockefeller jól tudta, hogy az olaj közúti szállítása a profit egyharmadát is elviheti, ezért hosszú csővezeték-hálózatot épített, melyen keresztül nyomást tudott gyakorolni a kőolaj árára is. A kőolajvezetékek kiépítése azonban nem járt minden bonyodalom nélkül. A fuvarosok és kádárok számos helyen megrongálták vagy felrobbantották azokat. A Standard stratégiájához tartozott, hogy azokon a területeken, ahol éles volt a verseny, eladási árait leszállította a konkurencia szintje alá, de ott, ahol egyeduralkodó volt, ugyanennyivel felemelte. Rockefeller versenymódszerei könyörtelenek voltak, de nem rosszabbak, mint bármely más iparágé. Monopolhelyzetének és gazdasági hatalmának láttán a bíróság 1909-ben kötelezte Rockefellert, hogy a Standard trösztöt harmincnégy önálló vállalattá oszlassa fel. Közülük került ki a máig is ismert Esso-Exxon, vagy a Mobil Oil Co. Sok legenda kering Rockefellernek a legapróbb részletekre kiterjedő figyelméről, például hogy a munkanap befejezésekor végigjárta székházát, és eloltotta az égve hagyott lámpákat.



Bőkez? adakozó



Mérhetetlen gazdagsága ellenére is szerényen élt, és gyermekeit is így nevelte. Megszokott öltönyét a kifényesedésig hordta, és csak akkor cserélte ki másikra. Hatvanévesen vonult vissza, idejét kertészkedésnek, unokáinak és a bibliaolvasásnak szentelte. Élete folyamán összesen 550 millió dollárt adományozott a tudomány, az oktatás, a művészet és az egészségügy támogatására. Rendszeresen támogatta a baptista egyházat, és ő építtette a Chicagói Baptista Egyetemet is. John Davidson Rockefeller életének kilencvennyolcadik esztendejében hunyt el.



Oroszország átveszi a vezetést



Oroszország kőolajipari fejlődésében egy svéd család elévülhetetlen érdemeket szerzett, nevük a Nobel-díj nyomán máig is ismert. A papa – Emanuel Nobel – honvédelmi vonatkozású találmányai (például a tengeri akna) nem keltették fel a svéd kormány figyelmét. Annál inkább érdeklődést mutatott Miklós orosz cár, így a négygyermekes Nobel család hamarosan Szentpétervárra költözött. Oroszországot éppen akkor érte el a kőolajláz, ami még a fegyvergyártásnál is jövedelmezőbb üzletnek bizonyult. A velejéig korrupt orosz adminisztrációban a Nobel fivérek jól kiismerték magukat, és pontosan tudták, kinek mennyi kenőpénz jár, így nagy kiterjedés? területeket vásárolhattak meg Baku környékén, ahol hatalmas kőolajkészletet tártak fel. Az orosz kőolaj-kitermelés mértéke egyre emelkedett, amely 1901-ben megelőzte az Egyesült Államokét. A kitermelt olaj szállítását azonban erősen gátolta az a tény, hogy a Kaukázus és a Fekete-tenger között nem volt használható vasútvonal. 



Tengeri herkentyűkből világcég



Ekkor jelent meg Oroszországban a francia Rothschild bankház, aki vasútépítési kölcsön fejében részesedést kapott a kőolajiparban. Mivel a piac zöme a Nobel fivérek kezében volt, ezért Rothschildék az ígéretes ázsiai piac felé fordultak. Kapcsolatba léptek egy Marcus Samuel nev? kereskedővel, akinek jelentős üzleti összeköttetései voltak Távol-Keleten. A Shell Társaság kagylókkal és különféle tengeri herkentyűkkel kereskedett, de hozzájárult az iparosodó Japán jó minőség? angol gépekkel való ellátásában is. Az időközben elhunyt Marcus Samuel két fia a kőolaj szállítására alkalmas korszer? tankhajókat épített apja emlékére, mindegyiket tengeri csigáról vagy kagylóról nevezték el. Érdekes epizód az ifjabb Marcus Samuel életéből 1893-as súlyos betegsége. Az orvosok megállapították, hogy rákban szenved, és legfeljebb még hat hónapja van hátra. Ez olyannyira nem törte le az életkedvét, hogy még harmincnégy évig élt, és 1897-ben megalapította a Shell Transport and Trading Co.-t, melynek szimbóluma máig egy sárga fésűskagyló.



"Aranyos" beduinok



Egy beduin szemében a legfőbb érték: a puska, a ló, a teve és a feleség. Ebben a sorrendben, ugyanis a sivatagi túléléshez ez szükségeltetik. Kuvaitot is egy, az Arab-félsziget belsejéből elűzött beduin törzs alapította 1756-ban. A kis arab állam felett a gyarmatosító Anglia vállalt védnöki szerepet a törökök hódító törekvéseivel szemben. Nagy-Britannia csak 1914-ben ismerte el, hogy Kuvait önálló sejkség, független kormánnyal. Kuvait világszerte irigyelt jóléti állammá vált, területén található a világ legnagyobb kőolajmezeje. Csak az olajkincsből származó éves bevétel a 800 ezer kuvaiti polgárra számítva fejenként 30 ezer dollár! A fővárosban szinte érezhető a gazdagság "szaga". A divatüzletekben a legfrissebb Dior- és Chanel-modellek, az ékszerüzletekben aranytól és drágakövektől roskadoznak a polcok, kozmetikai boltokból bódító illatfelhő árad. Minden oktatási intézmény, az óvodától az egyetemig ingyenes. Kuvait gazdagságát annak köszönheti, hogy az olajkincsből származó jövedelmét a gazdaság fejlesztésére és a lakosság jólétének fokozására fordítja, nem pedig az ország militarizálására. Mindenképpen fel akarnak készülni azokra az időkre, amikor majd a kőolaj- és a földgázkutak elapadnak, de ez már egy következő történet. (Befejező rész következik). (K. S.)

A sorozat korábbi részei: A fekete arany története I.

A fekete arany története II

Olvasson tovább: