Kereső toggle

Visszaállítanák a berlini falat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nyugatnémetek harmada úgy érzi, hogy személyesen veszített a német egyesítéssel, 11 százalékuk egyenesen visszaállítaná a berlini falat.  Mindez a fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából készített „2010-es társadalompolitikai jelentés”-ben olvasható, amelyben a németek véleményére és érzéseire kérdeztek rá.

A tanulmány szerint az ország keleti részében 5 százalékkal többen (42 százalék) vélik úgy, hogy nyertek az egyesítéssel, mint a nyugatnémetek, akiknek csak 37 százaléka érzi így. A megkérdezett nyugatnémetek 52 százaléka szerint a keletieknek időközben jól megy – sőt, esetlegesen még jobban is, mint a nyugatiaknak. Ezzel szemben a keletiek háromnegyede éppen ellenkező véleményen van – áll az MTI jelentésében.