Kereső toggle

Kovács úr munkát keres

Lehetőségek ötven felett

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

35 év elteltével Kovács úr megkapta élete első felmondólevelét. 53 évesen az
utcára került. Most munkát keres.

A hogyanra voltunk kíváncsiak.

Az egykori gyógyszergyártó szakmunkás a hetvenes években leérettségizett,
majd az Egis gyógyszergyárban különböző munkakörökben tevékenykedett: volt
ügyintéző, adatszolgáltató, majd váltott, és egy viszonylag kis cégnél folytatta
pályafutását. Mivel az elsők között sajátította el a számítógépes ismereteket,
rövid időn belül rendszergazdává lépett elő. – Én tanítottam a munkatársakat a
számítástechnikai alapismeretekre, majd a modern adatszolgáltatás mikéntjére –
emlékszik vissza a boldog évekre.

1996-ban – igaz, csak egy a nyolcvanhoz arányban – cégtulajdonossá avanzsált. A
vállalat még jól prosperált, Kovács úr élvezte a munkát, saját kifejezésével
élve, a nyüzsgést. Az ezredfordulótól kezdve azonban sötét fellegek kezdtek
gyülekezni a cég felett, mivel egyre kevésbé bírta a versenyt a hihetetlen
árakkal dolgozó kínai konkurenciával szemben.

– Tavaly év végén arról értesítették a dolgozókat, hogy hamarosan megszűnik a
cég, és ezzel a munkánk is. Tudtam a pontos dátumot, mégsem akartam elhinni,
hogy velem is megtörténik, hogy én is a kezembe kapom a felmondólevelet –
eleveníti fel a lelkileg sem könnyű időszakot Kovács István.

Aki még szerencsésnek is mondható, legalábbis abból a szempontból, hogy sok
sorstársával szemben nem zuhant össze.

Kovács úr egy nagy létszámú típust is képvisel: ötven év feletti, idegen nyelven
alig beszélő álláskereső férfi. Magyarországon ma több tízezren járnak hasonló
cipőben.

– István ráadásul egy további nem túl szerencsés adottsággal is rendelkezik –
mondja egykori munkatársa –, nevezetesen azzal, hogy a cégnél sok területen
dolgozott, és bár minden helyzetben kiválóan megállta a helyét, mégsem
specialista. Manapság pedig egyre inkább specialistákra van szükség.

Kovács úr nem sokáig tétlenkedett, mondhatnánk, egyetlen napot sem vesztegetett
álláskeresés nélkül.

 – A családban nem ismeretlen a munkanélküliség, a feleségem és a diplomás lányom
is kénytelen volt szembenézni vele, de szerencsére mindkettőjük helyzete
megoldódott – mondja újpesti panellakásában a családfő. A több tucat vagy talán
több mint száz elküldött önéletrajzra azonban egyetlen válasz sem érkezett. Még
olyan sem, amiben legalább megköszönték volna a jelentkezést. – Ma már tudom,
hogy rossz helyen, rossz módszerrel próbálkoztam – összegez Kovács úr.

A Móricz Zsigmond körtér közepén óriási kráter tátong. Épül a négyes metró. A
paraván leskelődőablakán keresztül már látható a jövő, igaz, egyelőre csak
szerkezetkész állapotban. A körtér tövében, a Karinthy Frigyes út egyik
bérházában kevésbé látványos, de legalább ilyen hasznos munka folyik.

A Közép-magyaroszági Regionális Munkaügyi Központ Álláskereső Klubjában vagyunk.
A teremben nyolc-tíz „klubtag”, vagyis munkanélküli, pontosabban és finomabban
fogalmazva álláskereső polgártársunk vesz részt az előadáson.

– Mit gondoltok, hová fordul a munkavállaló, ha állást keres? – kérdezi a
tanfolyam résztvevőitől Kiss Gabriella klubvezető, majd az elhangzott válaszokat
a táblára írja: a munkáját veszített ember először újsághirdetésen, másodszor az
interneten keresztül, majd ismerősei által próbál visszakerülni a
munkaerőpiacra. Mindebben nincs semmi meglepő, azonban a munkaadók jellemző
munkatárskereső szokásait is számba véve hamar kiderül: manapság álláskeresők
hada jár alapvetően rossz nyomon, hiszen a munkaadók elsősorban „házon belül”,
másodjára fejvadász cégen keresztül, harmadsorban ismeretségi körük által töltik
be a szabad állásokat. A két oldal tehát „elbeszél” egymás mellett.

Ennél is meglepőbb adat, hogy a mindenkori álláslehetőségek nyolcvan százalékát
nem hirdetik meg, ennélfogva az ismertté vált húsz százalékra iszonyatos
túljelentkezés alakul ki.

– Valószínűleg ez az oka annak, hogy a korábbi jelentkezéseimre még csak választ
sem kaptam – mondja Kovács úr, aki immár végzős hallgatónak számít az
álláskereső klubban.

Egy-egy csoport jellemzően nyolc-tizenöt főből áll, és háromhetes tréningen vesz
részt. A képzés ingyenes, előzetes szűrő nincs. A hallgatók legelőször konkrét
munkakört neveznek meg a maguk számára, majd elsajátítják a hatékony
munkakeresés fortélyait. Megtanulják, hogyan juthatnak el a meg nem hirdetett
állásokig.

– Ennek módszere az úgynevezett spontán interjú: a jelölt elkészít egy három
percben előadható önéletrajzot, motivációt tartalmazó szöveget – magyarázza Kiss
Gabriella. – Ezután bejelentkezik a saját maga által kiválasztott cégeknél, és
megpróbál állásinterjút kieszközölni.

Egy fiatal hölgy például azzal telefonált be egy szerkesztőségbe, hogy igény
esetén titkárnőként tudna munkát vállalni. Meglepetésére közölték vele, hogy
másnap várják személyesen, mert éppen két nappal korábban távozott az előző
titkárnő.

A spontán interjú előnye, hogy a munkavállaló eleve olyan céghez jelentkezhet
be, amely utazási szempontból, illetve tevékenységi köre szempontjából is
megfelelő lehet számára, ráadásul – mivel nem hirdették meg az állást – nem kell
megküzdenie az egyéb esetekben akár több százszoros túljelentkezéssel sem.

Álláskeresőink nagy része viszonylag hamar talál munkát – ismerteti a tizenöt
éve működő intézmény eredményeit Tatosné Takács Andrea, a Humánszolgáltatási
Osztály vezetője. A középfokú végzettséggel rendelkezők néhány hét alatt, a
diplomások jellemzően három hónap alatt jutnak viszsza a munkaerőpiacra, de
gyakran megesik, hogy egy-egy álláskereső már a képzés harmadik hetében célba
ér.

Az a tény, hogy a középfokú végzettséggel rendelkezők lényegesen gyorsabban
találnak munkát, mint a diplomások, önmagában bizonyítja a Magyarországra
jellemző túlképzést. Miközben jelenleg is mintegy húszezer diplomás van az
utcán, bizonyos kétkezi szakmákból – víz-gázszerelő, kőműves, burkoló –
kifejezett hiány mutatkozik. A jelenség oka azonban – a nem egészen a valós
igényekhez igazított oktatás – nem az álláskereső klub hatókörébe tartozik.

Vannak jó hírek is: már nem csak a húszéveseké a világ.

– Egyértelműen változik a trend – mondja Dávid Ferenc, a munkaadókat tömörítő
Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára: míg néhány
évvel ezelőtt szinte csak a fiatalokat keresték a munkaadók, mára belátták:
nagyon nagy érték a tapasztalat, az idősebb generációra inkább jellemző
felelősségérzet. Egy fiatal talán megrántja a vállát, és azt mondja: „Ha nincs
állásom, hát nincs.” Egy idősebb viszont még jobban összeszedi magát, csak hogy
megmaradjon a munkája, hiszen már nem csupán magáért, hanem a családjáért is
felel. Ráadásul egy ötvenéves ember – feltéve, hogy egészséges – még „futni”,
bizonyítani akar, nem törődik bele, hogy feleslegesnek nyilvánítsák – sorolja a
biztatónak tűnő érveket az ötvenes korosztály mellett a VOSZ főtitkára.

Kovács úr csak megerősíteni tudja Dávid Ferenc szavait: – El nem tudnám
képzelni, hogy reggel hatkor felkelek, és azonkívül, hogy mint eddig is,
besegítek a háztartási munkákba, – nem csinálok semmit.

Kovács István a napokban fejezte be az álláskereső klub tréningjét, és bár még
nincs állása, bizakodó:

– Nemcsak a családban, de a baráti körömben is szinte mindenkit elért a
munkanélküliség. Mégis, ma már újra dolgoznak mindannyian.

Olvasson tovább: