Kereső toggle

Szocialisták: vesztes győztesek vagy győztes vesztesek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lapunk vezető szocialista politikusokat: Kósáné Kovács Magdát, az MSZP
ügyvezető alelnökét, Jánosi György alelnököt, Földes Györgyöt, a párt
elnökségi tagját és Szekeres Imrét, az MSZP korábbi frakcióvezetőjét kérdezte a
választási kudarc okairól és a párt érvényesülési alternatíváiról.



Horn Gyula és Szekeres Imre. "1994-hez képest növelték szavazataik számát, mégis
kevesebb képviselői helyhez jutottak" Fotók: Vörös Sz.

Fiaskólogika

Kósáné Kovács Magda a választások eredményét egy sajátos történelmi helyzet
metszéspontjaként értékeli. Szerinte a magyar gazdaság egy rendkívül nehéz
átalakulási folyamaton ment át, amelyért sokan komoly áldozatokat hoztak. A lakosság
elfogadta a gazdasági átalakulás szükségességét, ugyanakkor az emberek továbbra is
megőrizték azokat az eszméket, eszményeket, amelyeknek igen mély gyökerei vannak a
magyar társadalomban. A társadalmi gondoskodás és igazságosság értékei igen
mélyen élnek a magyar köztudatban. Az eredmény szempontjából pedig az volt a
döntő, hogy ezeket az eszményeket a választópolgárok egy része nem a szocialisták,
hanem a Fidesz programjában vélte megtalálni.

Az alelnök asszony nem hiszi, hogy a szélsőjobboldali erők előretörése döntötte
el a választásokat. A Fidesz sikerét inkább annak tudja be, hogy a jobb választási
kampány, a hitelesebb önfelmutatás, a konkrétabb és pontosabb program a fideszes
képviselők javára billentette el a mérleget. Még egy nagy tanulság, hogy a baloldali
választók egy része sem a szocialista pártra, hanem az utolsó pillanatban a Fideszre
szavazott. Kósáné a jobboldali előretörés jelentős részét a csalódottsággal, a
társadalom polarizálódásával magyarázza: a jobboldalra a reményüket vesztettek
szavaztak, nem feltétlenül azok, akik a társadalom szélére szorultak. Arra a
kérdésre, hogy úgy tűnik: "kommunistázással", illetve "utódpártozással"
tudott-e az ellenzék szavazatokat gyűjteni, Kósáné kifejtette: szerinte a
kommunistázás ma a politikai szubkultúra része. Ez politikai gátlástalanságot vagy
a politikai kultúra hiányát mutatja, amelynek nincs mély talaja a választópolgárok
körében.

Jánosi György a választási fiaskót három okra vezeti vissza. Az egyik ok –
hasonlóan Kósáné érveléséhez – szerinte az volt, hogy egy olyan gazdasági
stabilizációt kellett az elmúlt négy évben végrehajtani, amely terheket hárított a
társadalomra. Ugyanakkor a gazdaság nem jutott el időben ahhoz a ponthoz, hogy ennek a
folyamatnak a pozitív hatásait viszonylag jelentősebb rétegek az életszínvonaluk
javulásában is érzékeljék. Mindez elégedetlenségeket szült, és – mivel nem volt
igazán pénzügyi mozgástere a kormánynak – a legneuralgikusabb, legjelentősebb
társadalmi feszültségpontokat, konfliktusokat sem tudta igazán kezelni. A második ok:
azok a választások előtti ügyek, amelyekben rosszul jelent meg a közvélemény előtt
az MSZP – például Bős–Nagymaros, illetve a közbiztonság kérdése. Ezekben egy
kicsit az is benne volt – folytatta a politikus –, hogy néhány szocialista vezető
elhitte a korábbi közvélemény-kutatási adatokat, miszerint viszonylag simán
megnyerhető a választás. Ez az alaptalan várakozás tompította azt a szükséges
óvatosságot, amit egy politikai pártnak tanúsítania kellene választások előtt.

Harmadik ok, ami egyben sajátos ellentmondás is, hogy noha több párt indult a
választásokon, lényegét tekintve mégis sikerült a Fidesznek egy politikai
váltógazdálkodásra utaló választási szisztémát ráerőltetnie a politikára. A
Fidesz integrálta a jobboldali szavazókat, szavazatokat, és ezek együttesen többnek
bizonyultak, mint a jelenlegi kormánypolitikát folytatni szándékozók aránya. Erre az
ellentmondásra vezethető vissza az, hogy noha a pártok versenyében a szocialista párt
kapta a legtöbb szavazatot, mégsem alakíthatott kormányt.

Földes György mindössze annyit árult el a választási vereséget firtató
kérdésünkre, hogy a stabilizációs csomag, illetőleg a rendszerváltás befejezése
"nem állt jól a baloldalnak, és így a baloldali pártnak". Hiába nem lehetett ez
alól a két feladat alól kitérni, a rendszerváltó, stabilizáló politikának ára is
volt, amit a társadalom fizetett meg.

A választási kampányt Szekeres Imre volt frakcióvezető irányította. Éppen ezért
érdekes álláspontja, miszerint: 1994-hez képest növelték szavazataik számát,
mégis kevesebb képviselői helyhez jutottak. Az első fordulóban szinte
tizedszázalékra olyan eredményt értek el, mint 1994-ben. A második fordulóban még
növelték is a szavazatok számát, de a győzelemhez ez is kevés volt. Egyszerűen
ilyen történelmi szituáció alakult ki: nincs két egyforma helyzet.



Kósáné Kovács Magda: "a Fidesz baloldali értékek felmutatásával nyerte meg a
választókat"

Új baloldal

Kósáné Kovács Magda szükségesnek tartja, hogy mindezek után az MSZP újra egy
hiteles baloldali pártként jelenjen meg a választók előtt. Ehhez az kell – szólt
az érvelés –, hogy el tudják magukat választani a radikális liberalizmustól és
vissza tudjanak térni a "saját pályára", hiszen a szocialista pártot az
ellenfelei jelentős mértékben a saját pályáján előzték meg: a Fidesz baloldali
értékek felmutatásával nyerte meg a választókat. A MSZP jövője ezért éppen azon
múlik, hogy a vezető testületek megújult tevékenysége és a konkrét személycserék
milyen irányba mozdítják a pártot. Az alelnök asszony szerint új arcokat, új
módszereket és új stílust ígérnek a párt választások utáni első
megnyilvánulásai.

Nagy dilemmának tűnik – legalábbis Jánosi György szavaiból –, hogy az eddigi
kormányzópárt miként fog viselkedni ellenzéki szerepben. Agresszív ellenzék lesz-e,
vagy éppen "összebarátkozós", "összekacsintós", csendes kritikus. Jánosi
szerint a politikai tisztesség azt követeli: azokban a döntésekben, amelyekben a
Fidesz folytatni kívánja a gazdasági stabilizációs és konszolidációs politikát,
támogatni kell a kormányt. Egyértelműen segíteni kell az ország stabilizációja
szempontjából döntő ügyeket: az európai integráció, a NATO-hoz való csatlakozás
és a gazdasági felerősödés programját. Ellenben nyilvánvaló, hogy a szocialisták
nagyon kemény ellenzéki párt lesznek, amikor a kormánykoalíció ki akar jönni ebből
a mederből és osztogatni akar, veszélybe sodorva a gazdaság stabilizációját: "Azt
gondolom, nekünk a parlamenti nyilvános politizálásban erre a szerepre kell
koncentrálnunk." Földes György a legdemokratikusabb elveken működő magyar pártnak
tartja az MSZP-t. Úgy gondolja, hogy éppen az a baj: egyes pártszervezeteknek is akkora
a függetlenségük, hogy az már-már akadályozza a párt racionális működését.
Szerinte ebben változtatni kell. Ezzel szemben a Horn-kormány problémájának azt
tartja, hogy a döntések nem voltak minden esetben nyilvánosak, inkább egyfajta
kádári politizálási stílusra utaltak. Földes György sajnálja, hogy nem sikerült a
kabinetnek az országgal kommunikálnia, s ezt a hiányt az ellenzék a maga javára tudta
fordítani. A feladat – ami ellenzéki pozícióból könynyebbnek tűnik – most az,
hogy a párt megtanuljon jobban szót érteni a társadalommal. Szekeres pedig úgy
foglalta össze a teendőket, hogy az MSZP-nek konstruktív ellenzéki magatartást, az
ország érdekeit és nem a napi taktikai előnyöket hajhászó politizálást kell
folytatnia.

Póluscentrumok

Érdekes, hogy egyetlen általunk megkérdezett politikus sem lát esélyt arra, hogy a
magyar politikai közélet belátható időn belül kétpólusúvá (szociáldemokrácia
avagy konzervativizmus) válik. Kósáné az ezt firtató kérdésünkre határozott
nemmel válaszolt. Az igaz – mondotta –, hogy "a kampány azt sugallta: a
választóknak az MSZP és a Fidesz között kell választania". Ez azért rossz
megközelítése a kérdésnek, mert nem két párt, hanem két egymástól eltérő
politikai alternatíva között kellett választani. Az egyik egy konzervatív-jobboldali,
nacionalista irány, míg a másik a szociáldemokrata-liberális irányvonal, de e két
kérdéskör ugyanakkor Magyarországon nem két pártot jelent. A jobboldal vezető
pártja a Fidesz, a baloldal vezető pártja pedig a szocialista párt. A kettő között
több párt van, amelyeknek a jövőben igen jelentős szerepe lehet. Az alelnök asszony
arra számít, hogy az SZDSZ által képviselt liberális gondolkozásnak az
elkövetkezendő időszakban sokkal nagyobb tábora lesz.

Jánosi György is úgy látja, hogy a tendenciák világosan ebbe az irányba mutatnak.
Ennek okaként az jelölte meg, hogy a Fidesz folytatja eddigi politikáját, nevezetesen
igyekszik minden jobboldali pártot "le- és bedarálni". Ha sikerül neki, akkor
nyilvánvalóan egypólusú jobboldal jelenik meg. A kisgazdapárt érzékelhette ezt a
veszélyt, s emiatt van a kívülállók számára talán érthetetlen konfliktus a két
párt között. A másik oldalon ilyen szándékok nincsenek, egyszerűen az a helyzet
állt elő, hogy a Magyar Szocialista Párt még tudta hozni azt a szavazóbázisát, amit
hozott 1994-ben, míg az SZDSZ tragikusan rosszul szerepelt. Az SZDSZ-nek hosszú távon
vélhetően egy kiegyensúlyozó, kis-középpárt szerepre kell felkészülnie.

Földes György hárompólusú politikai térképben hisz: ezek a
konzervatív-keresztény-nemzeti, a szabadelv?-liberális és a baloldali szocialisztikus
irány. Ezek aránya nagyjából azonos Magyarországon – bár az arányok ide-oda
változnak. Igaz, most a politikai küzdelmek látszólag két erő köré
csoportosítottak, de a társadalom sokkal összetettebb annál, hogy feltétlenül
kétpólusúvá kellene válnia. Földes úgy gondolja, hogy a liberális-szabadelv?
irányzatnak a mai feltételek között igenis van realitása és komoly szerepe az
ország életében.

Szekeres Imre szerint egyértelműen látható, hogy a szocialista párt
megszilárdította 1994-ben kivívott helyét a magyar politikában: mélyen
beágyazódott a társadalomba, a politikai közélet erős baloldali pólusát alkotja. A
Fidesz körül létrejött tömörülés tartósságát viszont a jövő próbálja meg.
Szekeres úgy látja: a Fidesz és a Független Kisgazdapárt társadalmi bázisa,
világszemlélete és értékrendszere tartósan különbözik egymástól, tehát
kérdéses: lesz-e egység. A szabaddemokratákról szólva kifejtette: az általuk
képviselt értékrend tartósan jelen lesz a magyar politikában.

A magánosítás diszkrét bája

Vereség után általában felmerül az igény, hogy az emberek, szervezetek, pártok
felmérjék: milyen részletkérdéseknél "csúszott ki a kezükből" a győzelem. Az
elmúlt hónapokban tüntetések kísérték, sőt a szabaddemokraták ellenvéleményét
hozták a Horn-kormány Bős–Nagymaros ügyében tett lépései. A privatizáció
kapcsán több ellenzéki párt – köznapi nyelven szólva – egyszerűen lopást
emlegetett. Vajon megváltozik-e a szocialisták véleménye ezen kérdések kapcsán? –
tettük fel a kérdést. A Duna ügyét Kósáné kizárólag szakmai kérdésnek
tartotta, melyet környezetvédelmi szempontok szerint, vízmennyiség, vízállás,
hajózhatóság szerint lehet és szabad mérlegelni. A privatizáció kapcsán
kifejtette: a gazdasági tőke birtokosai nem kapcsolódnak a rendszerváltás előtti
elithez. A nyugati országrész sohasem volt a szocialista párt bázisa, noha a
gazdasági átalakulással ez az országrész nyert a legtöbbet. A gazdagnak számító
budai I., II., és XII. kerület Budapesten mindig is konzervatív bázisok voltak, s ma
is azok, pedig a rendszerváltás gazdasági eredményei ott "csapódtak" le. Ha igaz
lenne az állítás, hogy a szocialista párthoz közel állók a privatizáció
nyertesei, akkor a villanegyedben a szocialista pártnak tarolnia kellett volna, márpedig
nem ez történt – tette hozzá Kósáné.

(Locsmándi Andrea, Sugár András, Hajdú Sándor, Szlazsánszky Ferenc)

Olvasson tovább: