Kereső toggle

50 éve indult a CBN

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Családias hangulatban ünnepelte a CBN csatorna fennállásának 50. évfordulóját. A 700-as Klub hétfôi, jubileumi adásában Pat Robertson, a csatorna alapítója így emlékezett vissza: „50 évvel ezelôtt, január 11-én kaptuk meg az engedélyt a CBN csatorna elindításához. Nagyon kevés pénz volt akkor a bankszámlámon, egész pontosan 35 dollár, ennyibe került az engedély megszerzése."

Amikor a CBN megkezdte a közvetítést, az adás alig ért el az egész háztömb végéig. Ma adásaikat 200 országban, illetve térségükben láthatják, több milliárd embert érnek el vele. Az adás az Egyesült Államok televíziós piacának 97 százalékában nézhetô olyan csatornákon keresztül, mint például az ABC Family Channel, a FamilyNet és a TBN. Mindez azt jelenti, hogy naponta körülbelül egymillió nézôje van az Államokban. A műsor nemzetközi adása 80 idegen nyelven összesen körülbelül 90 millió otthonba jut el, és évente körülbelül 1,5 milliárd ember számára hozzáférhetô. A 700-as Klub létrejötte Pat Robertson nevéhez fűzôdik, aki azóta is műsorvezetô az adásban.
A műsor tartalmát tekintve igen sokrétű, a nézôk tájékoztatást kaphatnak az amerikai belpolitikával és külpolitikával kapcsolatos hírekrôl, társadalmi, gazdasági, pénzügyi, vagy egészséggel kapcsolatos témákról, és elôszeretettel foglalkozik keresztény témájú történetekkel, hírekkel. Hogy mi történik az USA-ban és a nagyvilágban, az 24 órás hírszolgáltatásuknak köszönhetôen a cbn.com-on elérhető. A 700-as Klub adása egyértelműen a hagyományos értékek szószólója, külpolitikai riportjaiban kiemelten foglalkozik az egész világot fenyegetô terrorizmussal, valamint Izrael helyzetével. Az adások készítésében körülbelül ötvenöt ember vesz részt.