„Hallotta, hogy Obamának van lengyel kötődése? Nagyapja ugyanis megevett
egy lengyel misszionáriust.”
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter állítólag ezt a rasszista
viccet sütötte el több politikus jelenlétében. Már másodszor lett botrány abból,
hogy egy lengyel politikus az új amerikai elnök bőrszínén tréfálkozik.

„Japán nagyon nehéz helyzetben van”
– mondta Kaoru Joszano, Japán gazdasági minisztere, arra
figyelmeztetve, hogy a világ második legnagyobb gazdasága – amelyről november
17-én kiderült, hogy gazdasági nehézségben van – egyre jobban romlik,
köszönhetően a japán áruk nehézkes eladásainak az USA-ban és Európában.
„Tűrhetetlen az a helyzet, ami a falunkban kialakult”
– háborgott Paskáné Fodor Magdolna, mivel hónapok óta kisebb háború
dúl Nagyberényben Csűri János katolikus plébános és a hívek nagy része között. A
papot a püspökségen is bepanaszolták.
„A gyenge tanulók a többinek is ártanak, visszafoghatják azokat a hallgatókat
is, akik különbek felkészültség alapján, és sokkal nagyobb tempót tudnának
diktálni”
– hangzott korábban a minimum ponthatár emelésére vonatkozó rektori
magyarázat, mivel a Magyar Rektori Konferencia úgy döntött, hogy 160 pontról
200-ra emelné a minimum felvételi ponthatárt a felsőoktatási intézményekben.
„A Fidesz nacionalizmusban felülmúlja Slota pártját”
– írja a baloldali színezetű szlovák napilap, a pozsonyi Pravda cikkírója