Számok

50 éven belül megszűnhet Izrael. Egy tanulmány szerint Izrael Állam nagy eséllyel meg fog szűnni, mégpedig rövid időn belül. Az ok pedig nem az iráni atombomba, hanem a demográfia. A „cionista tervnek” a zsidóknak a metropoliszokba való vándorlása és a periféria elarabosodása vethet véget.

300 millió dolláros jutalmat kellene felkínálni annak, aki feltalálja a jelenlegi hibrid és elektromos hajtású autóknál hatékonyabb új energiatakarékos járművet – mondta az amerikai elnöki poszt megszerzésére törekvő John McCain republikánus szenátor.

950 pilótájától válik meg nyártól kezdődően a United Airlines. Az amerikai légitársaság már korábban is bejelentett egy 1600 fős leépítést és flottájának csökkentését.

tiltakozas

6 éven belül megduplázódik a személyi számítógépek száma a fejlődő országokban, mert gyorsan terjed a széles sávú internet.
A ma működő több mint 1 milliárd számítógép 58 százaléka a fejlett országokban található, és évente mintegy 180 millió gép cserél gazdát.

500 milliárd dollár haszon származik évente az élelmiszerbűnözésből világszerte – közölte a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója. Az emberi életet is veszélyeztető, engedély nélkül végzett tevékenység nyeresége már meghaladja a kábítószer-kereskedelemből származót – tette hozzá.

47 éves ausztrál asszony – aki egyébként már kétszeres nagymama – hármas ikreknek adott életet. Egy termékenységi specialista szerint annak az esélye, hogy 47 évesen valaki természetes úton teherbe essen, ugyanannyi, mint egy telitalálat a lottón.

PARTNEREINK: