Az első női vezérezredes

Ann E. Dunwoody személyében az Egyesült Államok történetében először léptettek elő nőt vezérezredessé – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium. A tárca Washingtonban kiadott közleménye szerint maga George W. Bush elnök nevezte ki az eddig altábornagyi rangban szolgáló logisztikai szakértőt vezérezredessé.

vezerezredes_no

Az Egyesült Államokban nők eddig azért nem szerezhették meg a legmagasabb katonai rendfokozatot, mert a törvények kizárják harcoló alakulatban való szolgálatukat. Márpedig a legmagasabb rangok – köztük a négy csillaggal járó vezérezredesi rendfokozat – megszerzéséhez az amerikai hagyományok szerint a harcmezőn keresztül vezet az út. Ez a korlátozás továbbra is érvényben marad, de Dunwoody esetében kivételt tettek a döntéshozók. A hölgy 33 éve szolgál az amerikai haderő soraiban, s előléptetése után a logisztikai parancsnokság vezetője lesz, ahol eddig vezető-helyettesként tevékenykedett.

PARTNEREINK: