Kereső toggle

Kihantolták a negyven éve eltemetett szentet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kihantolták a legnépszerűbb olasz szentnek tartott Pio atya testét, hogy
falujának templomában közszemlére tegyék ki.

Az exhumálásra vasárnap éjjel került sor Domenico D’Ambosio püspök
jelenlétében. A vatikáni megbízott kijelentette, hogy a negyven éve eltemetett
Pio atya teste jó állapotban van, „a kezén olyanok a körmök, mintha most
manikűrözték volna”. Pio atya testét a hívők új generációinak is meg akarják
mutatni, hogy közvetlenül fohászkodhassanak hozzá. Az atya testén vérző
krisztusi sebek jelentek meg még életében, a kihantolt holttesten azonban nem
fedezték fel a stigmákat. San Giovanni Rotondo, ahol a ferences szerzetes, Pio
atya élt 1968-ban bekövetkezett haláláig, hosszú ideje az egyik leglátogatottabb
zarándokhely Olaszországban. A szent kihantolását ellenzők azt hányták a
zarándokhely és a püspök szemére, hogy csupán marketingfogásról van szó, a
javarészt Pio atya emlékéből élő falu látogatottsága ugyanis az utóbbi időben
visszaesett.