Kereső toggle

Kéznél lévő bűnbakok

Miért követi a járványokat mindig a zsidók üldözése?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Úgy tűnik nincsen húsvét vérvád nélkül. Az európai hagyományban, sajnos, benne gyökeredzik, hogy a zsidóságot húsvét előtt megvádolják a nem zsidók elpusztítására tett kísérlettel. Így van ez az exodus óta.

A tíz csapás közül többet is járványnak tekinthetünk, ugyanakkor a csapások elmúlása után adott egyiptomi reakció is ad egy paradigmát: a zsidók a felelősek és ezért el kell pusztítani őket. Azóta eltelt mintegy három és fél ezer év, mégis, a napjaink világjárványa idején elhangzó vádak ismételten a zsidóságot teszik felelőssé a csapásért.

Rabbinikus óvintézkedések

Mielőtt a zsidókról, mint ellenségeik szerint a csapások fő okozóiról írnánk, fel kell tárnunk azt, hogy maga a zsidó nép hogyan viszonyul a járványokhoz. Maga a Tóra írta elő a fertőzésgyanús személyek számára a mosakodást és az elkülönítést. A fertőzötteknek és a gyanúsaknak ki kellett vonulniuk a közösségből. A lappangási idő alatt életvitelszerűen két hetet távol kellett maradni a közösségtől, annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzés átadását. Akiről bebizonyosodott, hogy fertőző beteg, annak véglegesen el kellett hagynia a közösséget, és az ő felelőssége volt gondoskodni arról, hogy a társadalom egészséges tagjai időben észleljék a betegségét és el tudják kerülni a kontaktust vele.

Ugyanakkor évezredeken keresztül arra is törekedtek, hogy az orvostudomány adott eszközeivel megelőzzék vagy kezeljék a betegségeket. Csak néhány szélsőséges zsidó irányzat az, amely napjainkban elutasítja a védőoltásokat. Ilyen a Neturei Karta elnevezésű csoport, vagy ezt az álláspontot képviseli William Handler rabbi, aki szerint a gyermekeiket beoltató szülők tulajdonképpen emberáldozatot követnek el. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a zsidóságot általában nem ez a fatalista, fanatikus álláspont jellemzi, hanem a betegségek (köztük a fertőzőek) megelőzése és gyógyítása.

Sőt, gyakran a rabbik rendkívül haladó módon álltak a járványok leküzdéséhez. Amikor 1831-ben kolerajárvány dúlt Kelet-Európában (Magyarországon is), Akiva Eiger rabbi átütemezte az imák idejét, hogy 15 főnél soha ne tartózkodjanak többen a zsinagógában. Meghatározta továbbá, hogy a zsoltárok elmondását csak bizonyos ideig lehet közösen végezni és a következő csoportnak kell onnét folytatnia, ahol az előző befejezte. Felhatalmazta híveit, hogy nyugodtan kérjenek segítséget a rendőrségtől és fogadjanak fel biztonsági őröket, hogy megakadályozzák a tömeg összegyűlését. Rendelkezéseiért később a kormány is

elismerését fejezte ki. 1848-ban, a litvániai kolerajárvány idején Israel Lipkin rabbi, mivel tudta, hogy a túlzott böjtölés legyengíti az embereket, felhatalmazta híveit, hogy nyugodtan egyenek jóm kippurkor is. Ő maga is nyilvánosan étkezett, hogy a követőinek példát mutasson.

„Pestishozók”

Nézzük meg azonban, hogy a nem zsidó világ hogyan viszonyult a zsidókhoz a nagy járványok idején. Az európai történelmi emlékezetben a legkegyetlenebb járvány mindeddig az 1347–1352 között tomboló pestis, a fekete halál pusztítása volt. Ezekben az években a kontinens akkori lakosságának a legóvatosabb becslések szerint is egyharmada elpusztult. Vannak olyan tudósok, akik azt mondják, hogy az áldozatok száma sokkal magasabb volt és Európa lakossága a járvány végére megfeleződött. A történetírók, de az irodalom nagyjai által is plasztikusan leírt pusztulás során zsidók is sokan estek áldozatul a fertőzésnek. Ugyanakkor valamiért a közvélemény azt gondolta, hogy ők jóval kevesebben haltak meg.

Nyilvánvalóan a zsidók körében a higiénia sokkal magasabb fokon állt, mint ami azt a kort egyébként jellemezte, és emiatt általában nagyobb esélyük volt a túlélésre. Amikor a veszély elvonult, a városok, vagy éppen országok nem zsidó társadalma patologikus gyűlölettel fordult a köztük élő zsidók ellen. Spanyolországtól Lengyelországig több mint ötszáz közösséget pusztítottak el. Froissart a következőt írja a vádakról: „ebben az időben mindenfelé összefogdosták és megégették a zsidókat, javaik uraikra maradtak”. Mi lehetett az oka ennek a gyűlölet- és erőszakhullámnak? Magda Teter történész azon a véleményen van, hogy a pestisjárvány által széthulló korabeli társadalom egységesítését szolgálta a zsidók elleni erőszak. Tulajdonképpen így alakult újjá az európai közösség. Ugyanakkor elsőként a történelemben nem csupán a kutak, hanem a társadalom szennyezőinek is kezdték tekinteni a zsidókat.

A következő, immár modern kori nagy járvány, amelynek elsősorban magyarországi vonatkozásairól kívánunk szólni, az 1831-es kolerajárvány volt. A fertőzés az 1830-as lengyel felkelés leverésére érkező orosz katonaság révén terjedt el a Habsburg Birodalommal határos területeken. A magyar hatóságok három hónapra határzárat állítottak fel, de ez elégtelennek bizonyult, mert májusban a kolera mégis megjelent Magyarországon. A határzáron egyébként még azokat a zsidó kereskedőket sem engedték be, akik érvényes útlevéllel rendelkeztek. Ez a beutazási tilalom azonban nem vonatkozott a más identitású kereskedőkre és utazókra.

A járványügyi biztosok elrendelték az utazási korlátozást, amelynek eredményeként Galíciából és Kárpátaljáról az idénymunkások nem tudtak leutazni az Alföldre. Ráadásul a hatóságok nem megfelelő módon igyekeztek megállítani a fertőzést. Ennek következtében és a tudatlan lakosság körében elterjedt pletykáknak köszönhetően (miszerint a hatóságok nem fertőtleníteni, hanem az embereket megmérgezni igyekeznek) augusztusban mintegy 45 ezer ember részvételével felkelés tört ki. A tömeg rátámadt egyrészt a hatósági emberekre, a papokra és magától értetődően a zsidókra is.

A zsidókat azzal vádolták, hogy a vármegyétől minden megmérgezett emberért kapnak 5-10 forintot. Izsép településen 1831. július 31-én egy kislány azt állította, hogy látta, amint az egyik helyi zsidó valamit beleszórt a kútba. Azonnal kitört a zavargás, a helyi zsidókat összeterelték, bántalmazták, de halálos áldozatokról nem tudunk. Napokig tartottak a tárgyalások a hatóságok és a parasztok között, miközben az elfogott zsidók közül is többen kolerában megbetegedtek. Végül augusztus 3-án sikerült elérni a megkínzott zsidók szabadon bocsátását, ugyanakkor el kellett hagyniuk a települést.

Nincs új a nap alatt

A koronavírus-járványt leginkább a száz évvel ezelőtt zajló spanyolnáthajárványhoz hasonlítják. Talán már meg sem lepődünk azon, hogy ennek a pandémiának is volt antiszemita hozadéka. New Yorkban egy Russel Dunne nevű ír bevándorló több esetben zsidókra támadt. Mindeközben „sorscsapásnak” és „kampós orrú mérgezőknek” nevezte őket. Tárgyalása nagy nyilvánosságot kapott. Igaz, hogy elítélték, de mégis ő lett a hőse azoknak, akik a járványért a zsidókat hibáztatták. A Dunne-t elítélő, egyébként zsidó származású bírót két férfi összeverte, amikor a tárgyalásról távozott. A spanyolnátha megszűnését követően is a zsidók mint koszos és járványokat terjesztők képe erősen jelen volt az amerikai közbeszédben. Hemingway, a neves író is rendkívül negatív képet festett írásaiban a zsidókról, de a híres vállalkozó, Henry Ford is antiszemita nézeteket képviselt, amelyekről még Adolf Hitler is elismerően nyilatkozott. Arról most külön nem kívánunk szólni, hogy a náci vezér és követői hogyan azonosították a zsidókat a különböző járványok okozóival. Elég annyit említeni, hogy a náci ideológia nemcsak mint a fertőzések terjesztőire tekintett a zsidókra, hanem egyenesen őket magukat tekintette bacilusoknak, vírusoknak, amelyek fertőzik az egyébként egészséges emberiséget. Nem véletlen, hogy a holokauszt során a zsidók meggyilkolására fertőtlenítésként is utalt a nemzetiszocialista nyelvezet. Hitler előszeretettel hasonlította magát dr. Kochhoz, aki a tüdőbajjárvány (TBC) elleni gyógymódot kifejlesztette.

2019. késő őszén New Yorkban egészségügyi szükségállapotot rendeltek el. Nem, még nem a koronavírus miatt, hanem azért mert több száz kanyarófertőzést diagnosztizáltak. Ennek kiindulópontja az egyik brooklyni ortodox zsidó közösség volt. A fertőzés egy New York állambeli, ortodoxok által sűrűn lakott településen is felütötte a fejét, egy a védőoltásokat elutasító zsidó közösségben. Azonnal célkeresztbe került a hagyományokhoz ragaszkodó zsidó közösség, mint akik a modern orvostudományt elutasítva veszélyeztetik nemcsak önmagukat, gyermekeiket, hanem az összes amerikait. Ez a hír gyorsan terjedt, annak ellenére, hogy több zsidó vezető a védőoltások mellett foglalt állást. David Niederman szerint vallási szempontból igenis oltani kell az embereket, sőt a zsidók kimondottan kötelesek megvédeni a családjukat és a közösségük legsebezhetőbb tagjait. „Bármi olyat, ami kárt okozhat, el kell kerülni” – mondta.

A cionista korona

Így érkezünk meg napi problémánkhoz, a koronavírus-járványhoz, amelynek kirobbantásával és terjesztésével, úgy tűnik a három és félezer éves hagyománynak megfelelően, számos forrás a zsidókat vádolja. Az antiszemita afrikai–amerikai muzulmán Louis Farrakhan alapítványa szerint a zsidók azért robbantották ki a járványt, hogy a védőoltás kifejlesztésével Izrael még nagyobb bevételre tehessen szert.

Az iráni mullahok, vallási vezetők szerint a fertőzést az amerikaiak és az izraeliek vetették be, esősorban Kína és Irán ellen. Ők egy újabb, immár biológiai fegyverekkel vívott világháború rémét vetítették előre. A felelősök itt is a zsidók lettek, hasonlóan a második világháború kirobbanását megelőző náci vádaskodásokhoz. Egy iraki televízióban a járványt ahhoz a tervezett fertőzéshez hasonlítják, amelyet az amerikai őslakosok ellen alkalmaztak az európai gyarmatosítók. És vajon ki áll emögött szerintük? Természetesen a Rotschildok, azaz a zsidó gazdasági vezetők.

Egy bolgár internetes portál szerint a járvány terjedése mögött a cionisták állnak. A California State University egyik professzora, Asad AbuKhalil szerint a koronavírus-járványt és a karanténrendelkezéseket az izraeliek arra használják, hogy a palesztinokat elszigeteljék. „A járvány minden palesztin áldozatáért Izrael a felelős” – mondta. Természetesen sikerült neki elfeledkezni az izraeli kórházakban kezelt arabokról és a palesztin hatóságoknak nyújtott izraeli egészségügyi és humanitárius segítségről. Sarah Leah Whitson, a Human Rights Watch volt munkatársa szerint, végre az izraeliek is megtudják, hogy mi az a szenvedés, cserébe azért, amit az elmúlt évtizedekben a palesztinoknak okoztak. Sajnálatát fejezte ki, hogy az izraeliek csak ilyen keveset szenvednek.

Ahogyan láthatjuk, nem sok minden változott az elmúlt három és félezer évben. A zsidók különállása, amit nem ők találtak ki, láthatóan elég okot jelent arra, hogy minden járványért végső soron felelőssé lehet tenni őket, mint akik az emberek szenvedéséből hasznot húznak. Úgy tűnik, hogy a zsidóság és Izrael állama az a kéznél lévő bűnbak, akit mindig lehet hibáztatni a csapásokért, pedig gyakran az is elég lenne, ha a szenvedések közben a vádlók szembenéznének önmagukkal.

(A szerző történész és az Élet Menete Alapítvány tanácsadója)

Olvasson tovább: