Kereső toggle

Mit tanult 75 év alatt a világ?

Nemzetközi fórum Jeruzsálemben Auschwitz mai üzenetéről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha a mai trend folytatódik, száz évvel Auschwitz után nem maradnak zsidók Európában – ezzel a megdöbbentő figyelmeztetéssel szembesültek a Holokauszt Világfórumon részt vevő királyok, államfők és miniszterelnökök.

A modern kori Izrael történetének legnagyobb diplomáciai eseményére került sor Jeruzsálemben, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 75. évfordulóján. Hasonló magas rangú vendégsereg eddig csak két alkalommal, 1995-ben Jichak Rabin és 2016-ban Simon Peresz temetésén volt jelen, ám azok az események két kiemelkedő politikus iránti tiszteletadásról szóltak, míg most, a január végén megrendezett konferencia a megemlékezésen túl korunk legfontosabb kérdéseit érintette.

Amikor 2017-ben Reuven Rivlin elnök és Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke nekiláttak, hogy Izraelben egy nagyszabású megemlékezést szervezzenek, úgy számoltak, hogy 10-15 ország fogja magát a legfelső szinten képviseltetni. Ehhez képest idén január végén a jeruzsálemi Holokauszt Világfórumon 49 országból érkezett állam- és kormányfői szintű delegáció, ami rendkívüli siker Izrael számára, különösen, hogy minderre a több mint egy éve húzódó kormányzati patthelyzet közepette került sor.

Önmagában az a tény, hogy a világ vezetői minden zavar nélkül tölthettek el egy-két napot a zsidó állam fővárosában, valamint a rendezvény impozáns szervezettsége azt bizonyítja, hogy Izrael ereje, működőképessége töretlen a politikai viharok közepette is. Komolytalannak bizonyultak azok az előzetes elemzések, miszerint a jeruzsálemi Világfórum azt a célt szolgálja, hogy csupán elterelje a figyelmet két bajban lévő politikus – a szenátusban vádemelési eljárás alatt álló Donald Trump, és az izraeli államügyész által szintén vád alá helyezett Benjamin Netanjahu – ügyeiről.

A konferencia azt is bizonyította, hogy a város státusa körüli viták ellenére a demokratikus világ vezetői egyértelműen elfogadják de facto a tényt, miszerint Jeruzsálem Izrael fővárosa. Nem tudunk egyetlen olyan politikusról sem, aki a helyszínválasztás miatt utasította volna el a meghívást. (Andrzej Duda lengyel elnök politikai okból – állítólag nem kapott lehetőséget arra, hogy felszólaljon, bár ezt a szervezők cáfolták – nem vett részt a fórumon. Ennek a vitának és a lengyel–orosz feszültségnek a hátteréről múlt heti számunkban írtunk: Vita az emlékezetről. Hetek, 2020. január 24.)

Indulatok a templomban

A kiemelkedő érdeklődés egyben azt jelzi, hogy a résztvevők az eseményt a megemlékezésen túl olyan fórumnak is tekintették, ahonnan üzenni tudnak olyan kérdésekben, amelyek számukra különösen fontosak. Pontosan ettől lett drámai és izgalmas az esemény.

Már az előzmények is tartogattak meglepetéseket. A konferencia legfajsúlyosabb európai vendége, Emmanuel Macron már egy nappal korábban megérkezett Jeruzsálembe. A francia elnök előbb nagy elismerést kapott, mert Izraelben is megismételte azt, amit a párizsi törvényhozás néhány hete jogszabályba foglalt, miszerint az anticionizmus az antiszemitizmus egyik új fajtája. Macron azonban miután kijött Rivlin elnök hivatalából, ellátogatott a jeruzsálemi Óvárosba, ahol éles szóváltásba keveredett az őt kísérő izraeli rendőrökkel. „Nem tetszik, amit itt előttem művel! Kifelé innen!” – kiabálta Macron a civilruhás rendőrtisztre, aki előtte lépett be a Via Dolorosán a Szent Anna templomba, majd még nyomatékosabban folytatta: „Ne provokáljanak, erre semmi szükség, tisztában vagyok a jogi helyzettel, úgyhogy menjenek innen, ez itt Franciaország! Évszázadok óta ez a szabály, ez nem fog velem megváltozni, abban biztosak lehetnek!”

Formálisan Macronnak igaza volt: a templom területe francia fennhatóság alatt áll. Ezt az épületet még a templomos lovagok építették a 12. században, majd később a várossal együtt török uralom alá került. A 19. század második felében aztán az oszmánok ajándékba adták a franciáknak, köszönetként a krími háborúban a cári Oroszország ellen nyújtott segítségért. Ugyanakkor nem a francia elnök volt az első, aki arrogáns módon emlékeztette az izraeli vendéglátókat erre a tényre. 1996-ban Chirac elnök szintén összeveszett a rendőrökkel ugyanezen a helyen.

Még ugyanezen a napon Macron újabb rosszpontot könyvelhetett el, miután az államfői díszvacsora végeztével késő éjjel elautózott Ramallahba, hogy Mahmúd Abbásszal, a Palesztin hatóság elnökével találkozzon. Van abban némi bizarr ellentmondás, ha valaki a Holokauszt Világfórum előestéjén egy ismert holokauszttagadóval találkozik. Abbász ugyanis 2017-ben kijelentette, hogy a második világháborúban a zsidók „hozták magukra a bajt”, 1982-es moszkvai doktori disszertációjában pedig Hitler és a „cionista vezetők” közös tervének nevezte a holokausztot.

Nemcsak a francia elnök viselkedése okozott meglepetést az izraeli diplomácia számára, hanem az ukrán delegáció is. Volodimir Zelenszkij elnök ugyanis Jeruzsálembe érkezése után váratlanul úgy döntött, hogy a saját maga és munkatársai számára fenntartott helyeket átadja olyan holokauszttúlélők számára, akiknek nem jutott hely a Világfórumon. A helyszínt adó Jad Vasem Emlékközpont „sajnálatosnak” nevezte a döntést, de az ukrán delegáció ennek ellenére végül nem vett részt a konferencián. Voltak, akik szerint a lengyelekhez hasonlóan az ukránokat is Putyin elnök jelenléte és üzenete zavarta. (Ezt látszik megerősíteni az a tény, hogy négy nappal a jeruzsálemi konferencia után Zelenszkij azt állította, hogy „a szovjetek és a nácik együttműködése vezetett a második világháború kitöréséhez”. Ezzel nyilvánvalóan az 1939. augusztus 23-án aláírt úgynevezett Molotov–Ribbentrop–paktumra utalt, amelynek titkos záradékában Berlin és Moszkva megegyeztek Lengyelország felosztásáról. Ezt követően egy héttel Németország lerohanta Lengyelországot, amit szeptember 17-én keleti irányból a Szovjetunió is megtett. Putyin elnök szóvivője élesen visszautasította Zelenszkij nyilatkozatát, mondván az ukrán elnök ezzel egyoldalúan a lengyel álláspontot tette magáévá.)

Londoni figyelmeztetés

A diplomáciai közjátékokat azonban másnap feledtették a Világfórum eseményei. A több mint négyórás program középpontjában Izrael, valamint a második világháborúban szövetséges hatalmak vezetőinek a beszédei álltak. Természetesen minden felszólalás alapját az emlékezés adta, arra az eseményre és korszakra, amely – Benjamin Netanjahu szavaival – az emberi történelemben a „gonoszság végső formáját” jelentette.

Az egyik megindító személyes történetet Károly brit koronaherceg mondta el egy világhírű zenészről. A ma 94 éves Anita Lasker-Wallfisch egyaránt túlélte Bergen-Belsent és Auschwitzot is – ami önmagában is rendkívüli –, majd a háború után Nagy-Britanniába költözött és ott társalapítója lett az Angol Kamarazenekarnak. A brit trónörökös, akinek ez volt az első hivatalos látogatása Izraelben, elmondta, büszke arra, hogy immár negyvenhárom esztendeje patrónusa lehet ennek a zenekarnak.

Károly szerint az idős művész a zenéje által a „rettenetből harmóniát, gyógyulást és reményt teremtett.” A herceg idézte Lasker-Wallfish szavait, aki szerint ma „megvan annak a kockázata, hogy a holokausztot egy olyan történelmi üvegbúra alá helyezzük, mint a napóleoni háborúkat vagy a harmincéves háborút. Ha azonban nem vonunk párhuzamot a múlt rémtettei és a jelenkor veszélyei közé, akkor a megemlékezéseknek nincs igazán értelme”.

Ez utóbbi megállapítás a konferencia felszólalásait is mérlegre tette. Azon politikusok, akik a visszatekintés mellett nem, vagy csak általánosságban, politikai patikamérlegen kiegyensúlyozva ítélték el az antiszemitizmus mai formáit – mint Macron elnök, vagy Frank-Walter Steinmeier német államfő – nem sokat tettek hozzá az esemény jelentőségéhez.

Miért kellett várni 1945-ig?

Ennél sokkal izgalmasabbak voltak azok a beszédek, amelyek a második világháború kibeszéletlen kérdéseit és a jelenkor legsúlyosabb kihívásait érintették. Benjamin Netanjahu több ilyen témát is kinyitott felszólalásában. Az egyik ilyen érzékeny kérdés az, hogy miért nem fogadták be a háború előtt és alatt az Európából menekülni próbáló zsidókat – amíg még lehetett.

„Izrael mindörökké hálás a szövetségesek által hozott hatalmas áldozatokért, katonák és a civilek áldozataiért, amelyeket a nácik legyőzése és közös civilizációnk megmentése érdekében hoztak. E nélkül az áldozat nélkül ma nem lennének túlélők. Mégis emlékeznünk kell arra, hogy mintegy 80 évvel ezelőtt, amikor a zsidó nép a megsemmisüléssel nézett szembe, a világ nagy része hátat fordított nekünk és kiszolgáltatott bennünket a legkeserűbb sorsnak” – mondta az izraeli miniszterelnök.

Egy másik megválaszolatlan talány, hogy miért működhetett zavartalanul az auschwitzi halálgépezet 1944 közepén-végén is, gyakorlatilag egészen a tábor felszabadításáig, miközben a partraszállás után a szövetségesek már nagy fölényben voltak a náci haderővel szemben, többek között a levegőben is, így nem jelentett volna megoldhatatlan feladatot Auschwitz és az oda vezető vasútvonalak bombázása. „Ma még inkább el kell mondanunk azt is, hogy népünk közül 6 millió ember számára – köztük 1,5 millió gyerek számára – a pokol kapuit túl későn sikerült áttörni. Fájdalmasan későn” – emlékeztetett az izraeli miniszterelnök, aki szerint ebből Izrael számára a legnagyobb tanulság, hogy soha nem szabad megengedni azt, hogy a zsidóság védtelenné váljon.

Mint mondta: Auschwitz „a kiszolgáltatottság végső szimbóluma is. Ez a mélypontja annak, mi történhet, ha egy népnek nincsen hangja, nincsen földje és nincsen oltalma. Ma azonban van hangunk, van földünk és van oltalmunk. Ma meghallják a hangunkat a Fehér Házban és a Kremlben, az ENSZ és az amerikai kongresszus termeiben, Londonban, Párizsban és Berlinben, valamint a világ más fővárosaiban is, amelyekből sokat önök képviselnek itt, ebben a teremben. Ma van földünk: az ősi otthonunk, amelyet újra életre keltettünk, amelyre népünk a száműzetésből visszatért és amelyen egy fejlett és erőteljes államot építünk.”

Netanjahu szerint „a zsidó nép megtanulta a holokauszt leckéjét”. Ugyanakkor feltette a kérdést: „Vajon a világ megtanulta-e a holokauszt leckéjét?” Az izraeli miniszterelnök ezen a téren pozitív és negatív jeleket egyaránt lát. Örül annak, hogy sokan felismerik azt, miszerint az antiszemitizmus bármely formájával szembeni ellenállás minden társadalom számára védelmet jelent.

„Ugyanakkor azonban aggodalom is él bennem” – folytatta Netanjahu. „Aggódom azért, mert még nem látjuk az egységes és eltökélt kiállást bolygónk leginkább antiszemita rezsimjével szemben: egy olyan rezsimmel szemben, amely nyíltan törekszik arra, hogy atomfegyverhez jusson és megsemmisítse az egyetlen zsidó nemzetet.” Szerinte Iránnal szemben jelenleg egyedül az Egyesült Államok lép fel határozottan és ezért köszönetet is mondott az amerikai elnöknek és alelnöknek, valamint felszólított minden kormányt arra, hogy „csatlakozzon az Iránnal szembeni ellenállás létfontosságú törekvéséhez”.

Ugyanezt hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök is, aki szintén felszólította a világ nemzeteit, hogy álljanak ki „a holokauszttagadást állami politikává tevő és Izraelt a térképről való eltüntetéssel fenyegető” Iránnal szemben.

Putyin megnyerte Jeruzsálemet

Több elemző szerint a konferenciával Putyin elnök érte el a legnagyobb sikert, akinek most sikerült a második világháborús példátlan szovjet áldozatvállalást, a 27 millió áldozatot egyértelműen a középpontba állítani. Ehhez Auschwitz felszabadítása kétségtelenül alkalmas hivatkozás, hiszen a haláltábort a Vörös Hadsereg katonái és nem a szövetségesek szabadították fel.

Putyin a konferencia előtt felavatta a leningrádi csata hőseinek az emlékművét Jeruzsálemben, ami számára nemcsak történelem, hanem személyes vonatkozású esemény is: a 872 napos ostrom során halt meg egyesztendős bátyja – akit ő soha nem ismerhetett – és a harcokban édesapja is részt vett.

Hasonlóan személyes hangot ütött meg a Holokauszt Világkonferencián elmondott beszédében is. Felidézte, hogy Jeruzsálembe utazása előtt átolvasta azokat feljegyzéseket, amelyeket a Vörös Hadsereg katonái készítettek a koncentrációs tábor felszabadítása utáni két-három napban. A friss benyomásokat rögzítő katonai beszámolók Putyin szerint „nagyon nehéz, elviselhetetlen olvasmányok” – pedig, ha valaki, ő a pályafutása alatt olvasott már drámai jelentéseket.

Az orosz elnök részéről érthető és jogos elvárás az, hogy a nácizmus felett aratott győzelemben és különösen a zsidóság felszabadításában való szovjet érdemeket a súlyuknak megfelelően ismerjék el. Ez most sikerült neki, amivel diplomáciai győzelmet is aratott. Húsz éve van ugyanis Putyin hatalomban, de nyugaton többnyire autokrata zsarnoknak (vagy diktátornak) tekintik, aki nagyhatalmi befolyása ellenére morálisan nem áll velük azonos szinten. Most ezt sikerült áttörnie, amihez kétségtelenül az izraeliek, ezen belül is személyesen Netanjahu adta a legnagyobb segítséget. Izrael számára Putyin jóindulata létfontosságú (miközben továbbra is óvatosak vele szemben), hiszen Iránt és csatlósait egyedül az orosz elnök képes visszafogni a zsidó állammal szembeni gyűlöletükben.

Orosz részről igyekeznek a maximumot kihozni az Izraellel való kapcsolatból. Ezért vált diplomáciai fogollyá az a 26 éves izraeli jógaoktató, akinél még az ősszel csekély mennyiségű marihuánát találtak a moszkvai repülőtéren. Naama Issachar kábítószercsempészetért 7 és fél éves börtönt kapott, de Putyin Jeruzsálemben megígérte a lány édesanyjának, hogy „hamarosan minden rendben lesz”. Ez lapzártánk után következhet be, amikor a tervek szerint Washingtonból hazafelé Netanjahu miniszterelnök megáll Moszkvában, és onnan vélhetően a „kiszabadított” izraeli lánnyal térhet haza. Ez a jól fotózható siker némileg enyhítheti a választási kampány hajrájában kapott mélyütést, hogy az izraeli főügyész hivatalosan is vád alá helyezte a kormányfőt, mivel Netanjahu kénytelen volt lemondani mentelmi jogáról.

 

Mose Kantor: Elfogyhatnak a zsidók Európából

Nem államfőként, hanem a konferencia főszervezőjeként és az Európai Zsidó Kongresszus elnökeként szólalt fel Mose Kantor, aki nagyon tömören drámai képet vázolt fel az antiszemitizmus mai helyzetéről. Kantor három kérdésre kereste a választ:
„Miért veszélyezteti az antiszemitizmus az egész emberiséget és nem csak a zsidó népet? Mi az antiszemitizmus jelenlegi helyzete – különösen az európai zsidók esetében? Milyen gyakorlati lépéseket kell tenni e fenyegetés megszüntetéséhez?”
Emlékeztetett rá, hogy Bonaparte Napóleon egy társadalom civilizáltsága mércéjének azt nevezte, ahogyan a zsidók felé viszonyulnak.
„A történelem során a zsidók országaiknak mindig a leglojálisabb állampolgárai voltak, és mindent megtettek azért, hogy integrálódjanak, és a társadalom minden rétegének oszlopos tagjaivá váljanak. Ezáltal mind a jobb, mind a bal oldali szélsőségeseknek célpontjaivá váltak. Elutasításuk a fennálló világrend elutasítását jelentette. S bár mindig ők voltak az első célpontok, semmiképpen sem az utolsók” – mondta Kantor, aki szerint ma újra súlyos a helyzet.
„Ki hitte volna, hogy csupán 75 évvel a holokauszt után a zsidóknak ismét rettegniük kell Európa utcáin, ha zsidó szimbólumaikat viselik? Ki gondolta volna, hogy zsinagógákat támadnak meg, és temetőket gyaláznak meg rendszeresen? A zsidók több mint 80 százaléka nem érzi biztonságban magát Európában, több mint 40 százalékuk fontolgatja, hogy teljesen elhagyja a kontinenst, és az elmúlt években 3 százalékuk meg is tette ezt évente. Ha kicsit belegondolunk ezekbe a számokba, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 30 év múlva eltűnhetnek a zsidók Európából” – vonta le a drámai következtetést az európai zsidó vezető.
A helyzeten Kantor szerint oktatással és erőteljes jogszabályokkal lehet javítani, amelyeket a hatóságok következetesen alkalmaznak is. „Ebben a tekintetben sokat tanulhatunk egymástól. Németország például két évvel ezelőtt elfogadott egy törvényt az online gyűlöletbeszéd ellen, amely az antiszemitizmus és a rasszizmus manapság egyik legerősebb platformjára – az internetre – irányul.
Az Egyesült Államok nemrégiben reagált az egyetemi kampuszok egyre növekvő antiszemitizmusára egy olyan elnöki rendelettel, amely lehetővé teszi a szövetségi finanszírozás korlátozását azon egyetemek esetében, melyek nem harcolnak az antiszemitizmus ellen.
Franciaország olyan jogszabályt fogadott el, ami tiltja mind a termékekkel, mind a személyekkel kapcsolatos nemzetiségi alapú bojkottot, melybe beletartozik a zsidó államot célzó antiszemitizmus új típusa is. Néhány héttel ezelőtt pedig olyan határozatot hoztak, amely elismeri, hogy az anticionizmus antiszemitizmus is egyben.
Szintén jó modellt vezetett be Nagy-Britannia, amely a bűnüldöző szervek, a jogi intézmények és a civil társadalmi szervezetek kombinációjával munkacsoportot hozott létre, hogy hatékonyan léphessen fel az antiszemitizmus ellen.
Oroszországban talán a legalacsonyabb az antiszemita események száma, amely a hosszú távú, kompromisszumokat nem ismerő antiszemitizmus-politikájuknak köszönhető. A néhány eset kapcsán, ami mégis előfordul, a maximális szigorral sújtanak le. Ennélfogva gyakorlatilag kiirtják az antiszemitizmust a közéletből” – sorolta a pozitív példákat Mose Kantor, amelyeket másutt is követni javasolt.

Olvasson tovább: