Kereső toggle

Az osztrák üstökös

Kurz erősebb, mint valaha

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A helyes út megválasztása olykor nem könnyű, mivel emiatt sok esetben egyedül maradunk” – nyilatkozta az Alpokból kampányvideójában Sebastian Kurz elsöprő választási győzelme előtt. Ausztria legfiatalabb kancellárjának felemelkedését önbizalom, vallásra nyitott vezetés és zabolátlan becsvágy kísérte.

Sebastian Kurz 1986. augusztus 27-én született Bécs egyik külvárosában, Meidlingben. A mérnöki végzettséggel rendelkező édesapja, Joseph Kurz elmondása szerint a „zöldideológia” a család katolikus-konzervatív beállítottságától távol áll, a gazdaság felé való érdeklődést azonban ő fecskendezte fiába, míg a tanárnő édesanyja, Elisabeth Kurz a nyelv és a könyvek világát szerettette meg vele. Az ifjú Kurz hétvégéit szívesen töltötte az 1990-es években Jugoszláviából érkező háborús menekülteket is befogadó nagyszüleinek waldvierteli paraszttanyáján.

Első gazdasági sikereit hetedik osztályban tapasztalta meg, amikor is egy kötelező tantárgy keretein belül osztálytársaival megalapította saját vállalkozását, melynek egyben marketingvezetője lett, és fő tevékenysége az általános iskolába járó diákok korrepetálása, és a velük való foglalkozás volt. Egyik tanára szerint Kurz ezen időszakban „rövid idő alatt nagy retorikai fejlődésen ment keresztül”. Szüleinek mindig is fontos volt, hogy gyermekük nagy önbizalmat szerezzen, így a kis „Bastie” nagy szabad teret kapott, amely a „személyiségének alapját” képezi.

Sikamlós pályakezdés

Kurznak már a politikába való bekerülése is legendás: amikor tizenhat évesen a meidlingi Osztrák Néppártba (ÖVP) akart belépni, felvételét elutasították azzal az indokkal, hogy majd akkor jöjjön vissza, ha már egyetemista lesz. Kurz azonban nem adta fel: újra próbálkozott, végül a belvárosi Osztrák Néppárt Ifjúsági Szervezetéhez (JVP) lépett be, melynek akkori elnöke a valamikori szövetségi kancellár dédunokája, Markus Figl volt, és aki Kurzot rögtön felkarolta. A bécsi ifjúsági szervezetnél leginkább bulizós életvitelével, provokatív kampányakcióival, valamint szexista plakátkampányaival hívta fel magára a bécsiek figyelmét (az úgynevezett „Geilomobil”-al járta a várost, ami egy alulöltözött lányokkal teli, fekete Hummer típusú kampányautó volt, és fekete pártszínű óvszereket osztogatott, mondván, „a fekete begerjeszt”).

Kurz politikai pályája azonban ettől a ponttól kezdve drasztikusan felívelni látszott, jogi tanulmányait felfüggesztette, majd egyéves katonai szolgálatát követően 2009-ben a Gernot Blümel és Michael Spindelegger politikusokkal közösen edzőterembe járó fiatalt a tartományi ÖVP Ifjúsági Szervezet vezetőjévé tették meg. Innen már csak pár lépcsőfok vezetett a párton belüli felemelkedéshez: 2010-ben beválasztották a bécsi városi tanácsba, majd huszonegy évesen a választásokon a Néppárt a jelöltjeinek listájára helyezte. Bár mandátumot nem sikerült szereznie, 2011-ben a párt integrációért felelős államtitkárrá, majd 2013-ban a Spindeleggertől megörökölt – akit egyébként osztrák lapok „Brüsszel szócsöveként” is emlegettek – külügyi és integrációért felelős minisztérium miniszterévé választották meg.

A diplomácia vezetőjeként célkitűzése között szerepelt, hogy az osztrák külpolitikát népével megszerettesse, mert szerinte, bár kiváló diplomatái vannak az országnak, Ausztria befolyása kevésbé nyilvánvaló. Külpolitikai nyitásának egyik fő irányvonala a Nyugat-Balkán felé tevődött, a másik súlypont pedig a délkelet-európai országok EU-integrációja volt. Továbbá 2014 februárjában Kurz vezetésével Bécsben került sor az iráni nukleáris leszerelésprogrammal kapcsolatos többfordulós tárgyalássorozatra, melyek 2015-ben végül sikerrel zárultak. Kurz tehát rövid időn belül a politikai pozícionálásnak köszönhetően Európa egyik topdiplomatájává avanzsálódott.

Csúcsra járatott „One-Man-Show”

Miután az ÖVP elnöke és alkancellárja, Reinold Mitterlehner 2017 májusában tisztségétől visszalépett, Kurz számára egyenes út vezetett a pártelnökség felé. A linzi pártkonvención 98,7 százalékos támogatottsággal az ÖVP őt választotta meg pártelnökké. „Véletlenszerű” feltörését a párt ranglétráján azonban kritikusai nem is tartják olyan véletlennek: sokak szerint Kurz előmenetele előre megtervezett volt; több, a helyzetre rálátó forrás nyilatkozta, hogy a végtelen ambíciójú Kurz mindenkit személyesen ismert, és mindannyian tisztában voltak azzal, hogy mi a párt terve vele – a tartományi pártvezetők állítólag már öt hónappal azelőtt be voltak avatva.

A hatalomátvétel stratégiája a Ballhaus tér-projekt nevet viselte a Kancellária helyszíne után, és nemcsak a pártelnökké válást tartalmazta, hanem az azt követő féléves felfutást is. Kurz ebben a projektben betöltött szerepét „udvarias Strache”-ként definiálta, azonban pártelnökségét feltételekhez kötötte, mely a párton belüli „új irányváltáshoz” vezetett. Szabad kezet kért a személyi döntések terén és a koalíciós tárgyalások lebonyolításában is. Ezzel a lépésével ellenzéki körökből megkapta a „minidiktátor” gúnynevet is.

Kurz politikai management stílusa a megválasztását követően nyugodtsággal és barátságossággal írható le. Politikai tevékenysége során mindig ugyanazok a nevek tűnnek fel a környezetében: egy szakavatott és nehezen megközelíthető csapat kíséri. Az osztrák politológus, Anton Pelinka szerint „Kurz a professzionális PR-gépezet kiváló művésze, aki belső tulajdonságait tekintve semmi egyediséget sem mutat.”

Sebastian Kurz azonban már a rövid kancellári pályafutása során is nagy feltűnést keltett kommunikációs stratégiájával, amely a kezdetektől tudatosan felépítettnek hat. Életrajzában azt olvashatjuk róla, hogy „Kurz a megtestesült önkontroll. Ha fellép, az nem a véletlen műve.” Ausztria kormányfőjeként is elveihez hűen úgynevezett „MessageControl”, vagyis tudatos „hírellenőrzés” alatt tartotta pártját és koalíciós partnerét, az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) is. Ahogy igazából saját magát is, hiszen kínosan ügyel, hogy nyilatkozatai a legkisebb támadási felületet adják, és magánéletét is a lehető legjobban elrejti, így iskolai szerelmével való élettársi viszonyáról sem sokat tudni, és nem is mutatkoznak együtt gyakran. Az ÖVP-vezér rendszeresen leszögezi, hogy belőle nem fognak otthoni sztorikat kicsikarni.

Jobbkanyar?

A „csodagyereket”, mások szerint, némi gúnnyal, a „messiást” kancellárrá választását követően a Politico hírportál Európa legbefolyásosabb emberévé választotta. Bár integrációs szakértőként korábban támogatta a bevándorlást, azonban a miniszteri pozíciójában szerzett negatív tapasztalatai alapján hamar sikerült felépítenie euroszkeptikus, bevándorlás-ellenes kampányát is.

A kényelmes kompromisszumok és háttéralkuk helyett új politikai kultúrát ígért az országnak: 2015-ben megindult a migránsáradat Európa felé, és látva a választópolgárok aggodalmát, a témát meglovagolva az ellenőrizetlen bevándorlás ellen kezdett el kampányolni, melynek következtében a külhatárok szigorú ellenőrzését, jobb integrációt és a külföldről finanszírozott politikai iszlámot (az imámok, ausztriai mecsetek finanszírozását) akarta teljes kontroll alá venni, és elrendelte a nyugat-balkáni útvonal lezárását.

Kurz rövid kancellári regnálása alatt koalíciós partnerével, az FPÖ-vel együtt számos rendelkezést vezetett be az illegális bevándorlás megfékezésére, valamint megrövidítette azoknak a külföldi vendégmunkásoknak a gyermektámogatását, akiknek a gyerekeik külföldön élnek, csökkentette az osztrák állampolgárok adóterheit. Bevezette a napi 12 órás munkavégzés lehetőségét, és bojkottálta a homoszexuális házasságról szóló („Liebe für Alle”) törvényjavaslatot.

A kancellárt kritikusai hataloméhes „neoliberálisnak” tartják, annak ellenére, hogy az előrehozott választási kampánybeszédében többször is azt hangoztatta, hogy politikájával egy jobbközép irányt szeretne venni. Mindebben a katolikus egyház segítségét kéri, lévén maga is gyakorló katolikus. 2016-ban a melegfelvonulás helyett a Felvonulás Jézusért rendezvényen vett részt. Egyik nyilatkozatában azon sajnálkozik, hogy elfoglaltságai miatt túl ritkán tud misére járni, de állítása szerint politikai döntéshozatalában is hatással van rá a hite. Rendszeresen találkozik egyházi méltóságokkal (részt vett az idei Awakening Europe bécsi rendezvényén is, ahol karizmatikus vezetők imáját is elfogadta, de tartja a kapcsolatot az igen ellentmondásos Christoph Schönborn bécsi bíborossal is, és stábjába is gyakorló hívőket választ).

Az újonnan megválasztott kormányfő a retorikáját és beszédeinek üzenetét tekintve nem túl provokatív vagy konfrontatív, erőssége, hogy elejét veszi a kritikus kérdéseknek, jobboldali állásfoglalásait pedig visszafogott politikával magyarázza és adja el. Az osztrák politikatudós, Peter Filzmaier szerint az Osztrák Néppárt Kurz vezetésével cseppet sem tolódott jobbra, személyében pedig egy „konzervatívabb Emmanuel Macront vagy Justin Trudeau-t” lát, aki egy új mozgalmat indított pártján belül.

Ez láthatóan működik, hiszen míg az előző választások előtt pártja 20 százalékos népszerűséggel a harmadik helyen állt, jelenleg elsöprő győzelmet aratott ellenfelei felett. Mindezt úgy, hogy a tavaszi Ibiza-gate kapcsán bizalmatlansági indítvánnyal eltávolították a kancellári székből alkancellárja, Heinz-Christian Strache korrupciós botránya miatt (aki egyébként azt is pedzegette, hogy a kormányfő drogos orgiákon szokott részt venni). Kurz mégis keményen maga mögé utasította az Osztrák Szocialista Pártot (SPÖ), ami a szocdem párt történetének legnagyobb bukását hozta.

Diplomácia

Izrael–Ausztria a két „jó barát”
Sebastian Kurzot Izrael „legerősebb európai támogatójaként” tartják számon, aki szoros kapcsolatot épített ki az izraeli miniszterelnökkel, Benjamin Netanjahuval. Legutóbb a bizalmatlansági indítványt követően, júliusban utazott Izraelbe, ahol Benjamin Netanjahuval való találkozása mellett a Nyugati Falhoz is ellátogatott. Az izraeli miniszterelnök így fogalmazott: „Kurz nagy barátja Izraelnek, aki nemcsak kiváló vezetője Ausztriának, de az antiszemitizmus elleni legnagyobb harcos.” Az osztrák kancellár nem véletlen vívta ki magának ezt a tiszteletet, hiszen számos pro-izraeli beszédet tartott nemzetközi szervezetek porondján, legutóbb pedig Twitter-üzenetében elítélte az iráni elnököt, Haszan Rohanit, aki Izraelt „rákfenének” nevezte, és elpusztítására buzdított.

Olvasson tovább: