Kereső toggle

A Facebook mint megkerülhetetlen nagyhatalom

Impérium

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyre többen ismerik fel, hogy Mark Zuckerberg kezében olyan rendkívüli befolyás összpontosul, ami talán sosem volt a történelemben.

A Facebook tulajdonképpen észrevétlenül hódította meg az élet különböző területeit: a politikát, a médiát, a társadalmi kapcsolatokat. Mindezt úgy, hogy még azoknak sem tűnt fel az óriáscég befolyásának valódi hatása, akik közvetlenül Zuckerberg mellett dolgoztak. Az elmúlt évben több egykori vezető fejezte ki aggályait a különböző jelenségekkel kapcsolatban.

Sean Parker, a cég egykori társalapítója és elnöke az Axios egyik rendezvényén magyarázta el, hogy miként tettek platformfüggővé több százmillió embert. Elmondása szerint az agynak adott dopaminlöketekkel (amiket a bejegyzésekre érkezett lájkok, megosztások és kommentek idéznek elő) elérték, hogy a felhasználók a lehető legtöbb időt töltsék az oldalon. A gyermekekre gyakorolt nemkívánatos hatásokkal kapcsolatban csak így fogalmazott: „Isten tudja, mit művel a gyermekeink agyával.”

Hasonlóan kemény támadást intézett egykori munkaadója ellen Chamath Palihapitiya is, aki korábban a felhasználók számának növekedéséért felelős alelnök volt. Szerinte a dopaminalapú visszacsatolás éppen a társadalom működésére van a legrosszabb hatással, ami szembemegy a gigavállalat kezdeti célkitűzéseivel. Hozzátette, a társadalom szövetét ez a platform a darabjaira bontja, így ő igyekszik a lehető legkevesebbet fent lenni, és „a gyermekeinek sem engedi használni azt a sz*rt”.

Rajtuk kívül még egy sor facebookos dolgozó fejezte ki ellenérzését a vezetés különböző döntéseivel kapcsolatban, legyen szó adatvédelemről, az álhírek terjesztéséről, vagy éppen a felhasználók érzelmi alapon történő kategorizálásáról. Még nagyobb számban vannak viszont azok, akik az elmúlt két-három évben vették célkeresztjükbe a Facebookot, látva annak nagyhatalmi törekvéseit.

Az győz, aki hasít a Facebookon

Barack Obama 2008-as választási sikere óta minden kampánystratéga tudja, hogy a közösségi platformok megkerülhetetlenek a győzelemhez vezető úton. Ahogyan John F. Kennedy a hatvanas években forradalmasította a televíziózást politikai szempontból, úgy az elmúlt nyolc év demokrata elnöke a Facebook és Twitter lehetőségeit aknázta ki maradéktalanul. Nem véletlenül nevezték őt az „első közösségioldal-elnöknek”.

Amerikai kollégájától tanulva Justin Trudeau is arra állította rá PR-gépezetét, hogy alkossák meg személyében a tökéletes kanadai miniszterelnök képét az interneten. A közösségi platformok specialistái rájöttek, hogy a fiatal liberális vezetőt miként tehetik szimpatikussá a többmillió kanadai felhasználó előtt. (A jelenségről a Hetek 2017. augusztus 11-ei számában írtunk Ereszt a Trudeau-lufi című cikkünkben.) Digitális agytrösztje és gyerekkori barátja, Tom Pitfield egy berlini rendezvényen árulta el, hogy tulajdonképpen évek alatt kísérletezték ki, hogy milyen eszközökkel lehet befolyásolni a másképpen gondolkodókat. Kielemezték, hogy kit érdemes megcélozni, milyen tartalommal és hogyan lehet elérni, hogy Trudeau-ra szavazzanak.

Az elmúlt évtized választásait tanulmányozva elemzők sora jutott arra a következtetésre, hogy a politikában a Facebook megkerülhetetlen tényező lett. A képviselők közvetlen kapcsolatba kerültek a szavazókkal, akiket a különféle interakciós lehetőségekkel direkt módon kapcsoltak be a közéletbe. Egyszerűbbé és olcsóbbá vált a tömegek elérése, aktivizálása, és véleményének kutatása, miközben sok esetben a politikusok munkáját jóval átláthatóbbá tette. Mindez nagyon pozitív eredmény volna, ha a vállalkozás garantálni tudná a teljes semlegességet és kiegyensúlyozottságot, ám erre aligha van esély.

Zuckerberg 2017 februári manifesztójában nem véletlenül büszkélkedik azzal, hogy a tavaly novemberi amerikai választást megelőzően a platform egy projekt keretében több mint kétmillió választót tudott mozgósítani a szavazati regisztrációra történő felhívással. Bár sokan ezt a demokrácia győzelmének tartják, Julian Assange, a WikiLeaks alapítója szerint maga az ösztönzés is befolyásolja a voksolások kimenetelét, hiszen a Brexit esetében tömegével aktivizálták a közösségi oldalak zömében uniópárti felhasználóit. A Facebook alapítója nem véletlenül hangsúlyozta, ma már a digitális közösségek jelentik az elsődleges politikai szócsövet, így „az a jelölt nyer a mindenkori választásokon, aki a Facebookon több embert ér el”.

Ki hekkelte meg a választást?

Donald Trump választási győzelmét követően szinte a mai napig születnek olyan cikkek, amelyek kutatják a tavaly novemberi események hátterét. A szenátusi meghallgatásig eljutó orosz befolyásolás ügye végül a Facebookot is magával rántotta, egyesek azzal vádolták a hálózatot, hogy ők segítették a Fehér Házba a republikánus elnökjelöltet. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb.

Ma már bizonyított tény, hogy az Oroszországból csak „trollhadsereg”-nek titulált akciócsoport fizetett politikai felhangú hirdetések, kattintásvadász oldalak és álhírek segítségével igyekezett befolyásolni az amerikai választások kimenetelét. Persze a mindenkori választások befolyásolása nem orosz kuriózum, amikor erről megkérdeztem pár hónapja Kovács Zoltán kormányszóvivőt, azt válaszolta, hogy még Magyarország is érdekelt abban, hogy befolyásolja más országok közvéleményét, ebben semmi újdonság nincs. („Ez a legaljasabb dolog, amit a politikában el lehet követni”. Hetek, 2017. május 26.) A Freedom House amerikai jogvédő szervezet felmérése szerint több mint harminc ország kormánya használ bérkommentelőket, álhíroldalakat, vagy automatikus bejegyzéseket. Habár a vizsgálat kimutatta, hogy a főként Hillary Clinton lejáratására irányuló posztok több millió amerikaihoz értek el, a komolyabb közvélemény-kutató cégek egyetértenek abban, hogy nem ez befolyásolta érdemben a közvéleményt.

Az már viszont jóval inkább, hogy Donald Trump stábja, főként Jared Kushner szinte tökélyre fejlesztette a facebookos hirdetések ütemezését: szilícium-völgyi marketingguruk és adatelemzők bevonásával percre pontos képet szerzett arról, hogy miként módosul a választói körkép. Így történhetett meg, hogy az utolsó napokban éppen azokra a billegő államokra fókuszáltak, amelyeket ugyan egy hajszállal, de sikerült megnyernie végül Donald Trumpnak. (Bővebben: Jared, a Big Data és a Fehér Ház. Hetek, 2016. december 9.)

Álhírvadászat

Trump választási győzelmének tényleges okaitól függetlenül tévedés lenne azt állítani, hogy a Facebook egyáltalán nincs befolyással a közösségi oldalakon megforduló elképesztő mennyiségű választópolgárra. Bobby Goodlatte, a Facebook egykori alkalmazottja szerint az oldal eleve úgy van kialakítva, hogy a hülyeség jobban terjedjen, mint a valódi hírek. A busás reklámbevételekre pályázó trollok pedig egész álhíroldal-hálózatokat alakítottak ki, hogy az éppen aktuális hullámot meglovagolva meggazdagodjanak. Nemrég Macedóniában lepleztek le egy ilyen csoportot, ami az egyik nap még Trump szekerét tolta, majd másnap már egy európai témára fókuszált.

A techcéget ért vádakkal kapcsolatban Zuckerberg 2016-ban még tagadta, hogy a platformjaikat ellepték volna a hoaxok, idén augusztusban viszont már egy sor megoldást vázolt fel arra, hogyan lehetne változtatni a tarthatatlan helyzeten. A tényellenőrzésre, a politikai hirdetések szabályozására és a kétes eredetű posztok jelentésére irányuló javaslatok viszont több republikánus és konzervatív közszereplőnél kicsapták a biztosítékot, tekintve hogy nem látnak garanciát arra, hogy objektív mérce alapján történik majd a tartalmak elbírálása.

Az aggodalomra minden alapjuk megvan, hiszen a közelmúltban például óriási botrány lett a cég Magyarországon nem elérhető Trending néven futó oldaldobozából, amely eredetileg azt a célt szolgálta volna, hogy a platformon leginkább felkapott témákat listázza. Bár a Facebook eleinte tagadta, végül kiderült, hogy nem algoritmus, hanem egy hús-vér szerkesztőcsapat állt a lista mögött, ami rendszerint a demokrata híreket, témákat sorolta előbbre. A republikánus oldalról érkező nyomás hatására végül kirúgták a szerkesztőcsapatot, amit egy algoritmus váltott fel. A konzervatív oldal megmondó emberei azt is sérelmezik, hogy a Facebook által szerződtetett tényellenőrző szervezetek döntő többsége baloldali liberális körökből kerül elő. (Többet például a Soros György által alapított Nyílt Társadalmak Alapítvány finanszíroz.)

Feje tetejére állt médiapiac

A politikánál jobban csak a média szenvedte meg jobban a gigacég terjeszkedését. A Facebook mára monopolhelyzetet teremtett a piacon, soha a történelemben nem volt ekkora sajtóbefolyása egyetlen más vállalatnak sem. A közösségi oldal tulajdonképpen megkerülhetetlenné vált, az arról esetlegesen kiszoruló orgánumok kvázi árnyéklétre kényszerülnek, tekintve hogy versenytársaik az olvasóik jelentős hányadát erről a platformról érik el.

A leglátogatottabb hazai híroldal, az Index például a hálózat instantcikk-funkciójával kapcsolatban vetette fel azt, hogy a Facebook kiveszi a médiumok kezéből a tálalás lehetőségét azzal, hogy a tartalmat a saját felületeire menti át. Egyfelől extra olvasókat szerez, másfelől viszont független harmadik félként ékelődik be a hírfogyasztók és a hírszolgáltatók közé, amivel óriási profitot termel, és eközben rendkívüli befolyásra tesz szert.

Különböző kutatások már mérik azt, hogy a társadalom mekkora hányada tekint a Facebookra elsődleges hírforrásként. Az amerikai felnőttek 44 százaléka esett bele ebbe a kategóriába. Nyilván ez óriási felelősséget ró a vállalatra, amely adott esetben akár tisztességtelen eszközökhöz is juttathat egyes piaci szereplőket, illetve a nyilvánosság előtt ismeretlen algoritmusa révén úgy módosítja a cikkek megjelenését, ahogy az éppen aktuális érdek megkívánja.

Hogy Zuckerbergék mekkora szeletet hasítanak ki a piacból, azt jól szemlélteti egy apró példa. A Huffington Post társalapítója létrehozott egy híroldalt, ami csak és kizárólag a Facebookon működik. Még weboldala sincs! Az automatikusan betöltődő videókra épülő vállalkozás az elmúlt évben közel 16 millió dollár bevételt hozott a cégnek. Mindezt úgy, hogy a vállalatnak nincsen szerkesztősége, kiadója, etikai irányelve, ami amúgy minden más médiumot jellemez. Mondani sem kell, hogy a kezdeményezés sikerén felbuzdulva a legtöbb sajtóorgánum most leginkább a Facebook-barát minivideók használatára szakosodik.

A birodalom vallása

A hatalmas méretűre duzzadt kaliforniai cég nemcsak a politikára és a médiára, hanem az emberek lelkére és világnézetére is döntő befolyást akar gyakorolni. Az alapító elképzelése szerint „a Facebook a jövő egyháza”. Zuckerberg az amerikai egyházak és karizmatikus közösségek mintájára át akarja formálni saját cégét, hogy a „21. század pásztorai” segítségével véghezvigye a globalizmussal kapcsolatos terveit. Az év elején közzétett kiáltványában tulajdonképpen azt a célt fogalmazta meg, hogy a Facebooknak meg kell alkotnia digitális formában egy olyan globális közösséget, ami egy akarattal képes szembenézni a jelen és a jövő globális kihívásaival. Vázlatpontjaiban azt említi, hogy ennek a közösségnek támogatónak, biztonságosnak, informáltnak, a társadalom iránt elkötelezettnek és befogadónak kell lennie. (Bővebben: Mark evangéliuma. Hetek, 2017. július 7. )

Ebből a célból a Facebook-vezér a legmodernebb technológiákat kész bevetni, az Aquila nevezetű drónflottájával biztosítaná a harmadik világ számára az ingyenes, de korlátozott internetelérést, vagy akár a felhasználók milliárdjait pásztázó mesterséges intelligenciát. Zuckerberg a globalizmus elkötelezett híve, veszélyesnek tarja a társadalmat megosztó „populista” törekvéseket. Világfelfogása szinte teljes antitézise a konzervatív oldalénak. Saját bevallása szerint támogatná az illegális bevándorlók gyermekeit, bírálta az amerikai elnök bevándorláspolitikáját, valamint a mexikói fallal kapcsolatban úgy fogalmazott: „hidakat építünk inkább, és nem falakat”. Híve a feltétel nélküli alapjövedelemnek, ahogy a melegházasságnak is, rendszeres résztvevője a Pride felvonulásoknak. Ezzel persze nincs egyedül. A Stanford Egyetem kutatása szerint a techvállalatok vezetői az Egyesült Államokban „szélsőségesen liberális” álláspontot vallanak egy sor kérdésben (tehát még az általános demokrata állásponttól is balra állnak), kivéve a gazdasági területet, ahol élesen ellenzik az állami szabályozást.

Társadalomtudósok és szociológusok sora véli úgy, hogy bármennyire is szeretné Zuckerberg a teljes egységet és közösségteremtést elérni, éppen az általa működtetett és uralt szociális háló az, ami teljesen eltorzította az emberi kapcsolatokat és kommunikációt. Tim Cook, az Apple vezére még az álhírekkel kapcsolatban nyilatkozta azt, hogy ez csupán a probléma 0,1 százaléka. A valódi problémát az jelenti, hogy a Facebooknak hatalma van arra, hogy megossza és befolyásolja emberek tömegeit.

Tizenhárom évvel elindulása után a Facebook kis túlzással a fél világot bekebelezte. A vállalat felfoghatatlan mennyiségű adatot gyűjt, tárol és értékesít a felhasználóiról, akarva akaratlanul befolyásolja a világnézetüket, politikai álláspontjukat, miközben techcégként letarolja a médiapiacot. S ez a rendkívüli hatalom egyetlen magánszemély kezében összpontosul, Mark Zuckerbergében.

Életünk – bizony – kartotékadat

Azt sokan sejtjük, hogy a Facebook többet tud rólunk, mint amit általában gondolunk. Amikor persze a platform valamilyen évfordulón – kérdés nélkül – elküldi a személyes emlékeinkből készített videófilmecskét, vagy felajánlja, hogy egy gombnyomással megoszthatjuk ismerősünk születésnapján a legjobb közös képeinket, érezhetjük a hálózat figyelő szemét rajtunk. A legtöbben azonban nem olvassuk el azt, mit is tartalmaz a Facebook adatpolitikája, amelyben tájékoztat – alaposan elrejtve a profil beállításai között –, hogy mi mindenhez járulunk hozzá a csatlakozással.
„Attól függően, hogy milyen szolgáltatást használsz, különböző információkat gyűjtünk tőled vagy rólad. Olyan dolgokat, amelyeket teszel és olyan információkat, amelyeket megosztasz” – írják bevezetésként, majd elkezdik sorolni a részleteket. A lista kinyomtatva négy sűrűn gépelt oldalt tesz ki. Kezdjük az egyszerűbbekkel: természetesen a Facebook rögzíti a saját profilunkon keresztül végzett minden tevékenységünket, az általunk megosztott vagy hozzánk beküldött posztokat, a más oldalakon tett kommentjeinket és lájkjainkat, a követett vagy akár csak valaha egyszer meglátogatott oldalakat, fotóinkat, videóinkat, valamint a barátainkat és a barátaink barátait, beleértve azt, hogy kivel, mikor, hányszor, milyen formában léptünk kapcsolatba. Régen is voltak olyanok, akik megsértették a levéltitkot, mára viszont maga a fogalom vált anakronisztikussá: minden, amit írunk vagy megosztunk – legyen az a legintimebb kapcsolat – bekerül a rólunk szóló naplóba – és ott is marad, még akkor is, ha leiratkozunk a Facebookról. Mondhatta egykor a költő, hogy „szivünk, míg vágyat érlel, nem kartoték-adat” – de bizony az.
Mindez azonban csak a nyilvántartás kézenfekvő, könnyen áttekinthető része, ha úgy tetszik, a felszín. Az adatgyűjtés nem áll meg a tudatosan megosztott információknál. A rendszer rögzíti azt, hogy hol és mikor jelentkeztünk be a Facebookba, milyen hálózaton keresztül, milyen eszközről, milyen nyelven és milyen időzónában. Természetesen a közösségi hálózat hozzáfér a teljes profilunkhoz, beleértve az ismerőseink adatait is, de ugyanezt megkapják azok a szolgáltatók is, ahová a Facebook-profilunkkal jelentkezünk be. Márpedig ezt gyakran megtesszük, mert ez a legkényelmesebb módja, ha a telefonszámlánkat akarjuk kezelni, ha kommentelni akarunk egy hírportálon, ha mozijegyet akarunk rendelni és így tovább.
Van azonban az adatgyűjtésnek egy még elvontabb rétege, amire aztán végképp nem szoktunk gondolni. „Információkat gyűjtünk, amikor olyan harmadik félhez tartozó weboldalakat és applikációkat látogatsz meg, amelyek a szolgáltatásainkat használják” – írják az adatpolitikai tájékoztatóban. Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha például egy könyvet rendelek, mondjuk az Amazon webáruházában, akkor a Facebook jogosan gyűjtheti be a megrendelt termék adatait éppúgy, mint a szállítási címet és a bankkártyánk azonosítóját. Miután ma gyakorlatilag mindenki használja a Facebookot, ezért bárhol is szörfözünk az interneten, a közösségi hálózatnál lévő aktánk tovább bővül.
Arról, hogy ez nem csak elméletben van így, bárki meggyőződhet. Ha ugyanis valaki felfüggeszti vagy törölteti a Facebook-fiókját, a hálózat a teljes fenti adatmennyiséget évekre visszamenőleg, kérésünkre rendszerezett formában elküldi nekünk – feltéve, hogy van akkora tárolóegységünk, ahol minden virtuális lépésünk elfér. A Facebooknak mindenesetre van, így a rendszer az arra jogosultak számára egy gombnyomással hihetetlen részletességű és mélységű profilt állít össze rólunk. József Attila még tiltakozott, hogy szívünk titkai kartotékadattá váljanak, ma már nem kérdés: a kartoték minden nappal vastagodik. (Morvay Péter)

Zuckerberg 2020?

Sokakban merült fel a kérdés, hogy a Facebook alapítója indul-e az amerikai elnökválasztáson. Annak ellenére, hogy Zuckerberg kategórikusan tagadja ezt, rengeteg jelét adja annak, hogy vezetői szerepre készül a közéletben. Rendszerint közzéteszi az oldalán újévi fogadalmait: idén azt határozta el, hogy – a kampányoló jelöltekhez hasonlóan – végiglátogatja az USA összes államát. Továbbá beszédes az is, hogy a feleségével együtt indított jótékonysági alapítványhoz – amelynek nemrégiben odaígérte a Facebookban levő tulajdonrész profitjának 99 százalékát – korábbi elnökök kampányszakértőit igazolta le. A techcég szervezeti szabályzatába bekerült egy olyan kitétel, ami Zuckerberg szavazati jogával foglalkozva kitér arra is, hogy mi a helyzet akkor, ha a cégvezér összeférhetetlen kormányzati pozíciót vállal. Sokan viszont kizárják, hogy Zuckerberg valaha is politikai pályára lépjen, tekintve hogy a Föld kétmilliárd lakosára gyakorolt hatásával már most „ő a világ ura”.

Olvasson tovább: