Kereső toggle

Trump trófeái

Erős koalíciót állított össze a győztes republikánus jelölt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Donald Trump megcsinálta azt, amiről múlt heti számunkban még csak feltételezésként írtunk: úgy nyerte meg az amerikai elnökválasztást, hogy a kampány 18 hónapja alatt szinte végig hátrányban volt a felmérések szerint. Trump túlzás nélkül történelmi diadalt aratott; mint győzelmi beszédében elmondta, ezt nem sikeres kampányának tulajdonítja, hanem annak, hogy egy mozgalom indult el, amely azokból áll, akiket az elmúlt években az amerikai kormányzat cserbenhagyott vagy megbélyegzett.

„Ezek az emberek nem lesznek többé elfeledve” – ígérte Trump, aki első beszédében a megosztottság okozta sebek begyógyítását és összefogást sürgetett. Mint mondta, minden amerikai elnöke szeretne lenni, azoké is, akik nem rá szavaztak. Gesztust tett ellenfele, Hillary Clinton felé is, és méltatta a volt külügyminiszternek a közel 30 éves közszolgálata során tett erőfeszítéseit.

Az amerikai politikai gyakorlattól merőben idegen módon Clinton nem ismerte el nyilvánosan nagyarányú vereségét, csak telefonon gratulált, nem is Trumpnak, hanem „a csapatának”. Kiszivárgott e-mailjeiről elhíresült kampányfőnöke, John Podesta állt ki a színpadra New Yorkban, és hazaküldte a támogatókat, akik hosszú órák óta várakoztak, hogy hallhassák jelöltjüket. (Mennyire más volt, amikor nyolc éve John McCain kiállt, és bejelentette, hogy Barack Obama győzött. Amikor hívei fütyülni kezdtek, leintette őket, és azt mondta nekik, hogy „Kérem, ne tegyék, Barack Obama az Egyesült Államok elnöke”. McCain emelt fővel távozott, és azóta is megbecsült politikus. Clintonnak ezt a választás során nem sikerült megtennie, de a hírek szerint lapzártánk utáni időpontban pótolja majd.)

A republikánusok teljes sikert arattak, a Fehér Ház mellett megőrizték többségüket a képviselőházban és a szenátusban is. Az eredmények rácáfoltak a republikánus pártelit félelmeire, miszerint Trump magával sodorhatja a pártot; épp ellenkezőleg történt: a sokak (köztük Paul Ryan házelnök) által kitagadott Trump megerősítette a republikánus jelölteket. Az elnökjelöltnek olyan északkeleti államokban sikerült győznie, mint Pennsylvania és Wisconsin, amelyek 1988 óta demokrata jelöltet választottak.

A megválasztott elnök sikerét két irányból is lehet magyarázni: egyrészt Hillary Clinton vártnál is nagyobb elutasítottságából és bizalomvesztéséből, másrészt Donald Trumpnak a vártnál jóval erősebb koalíciójából. A kettő minden bizonnyal együtt adta ki a november 8-ai eredményt. Kezdjük az előbbivel! A Clinton-stáb tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű újra a szavazófülkékhez vezetni a négy és nyolc éve győztes Obama mögötti választói koalíciót, mert a volt külügyminiszter sokkal kevésbé népszerű, mint a jelenlegi elnök. Úgy gondolták azonban, hogy miután Trump még népszerűtlenebb, Clinton a relatív előnyt győzelemre tudja váltani, ezért igyekeztek a választást egy Trump alkalmatlanságáról szóló népszavazássá átformálni.

Nem így történt, mert mint kiderült, a választók másként ítélték meg a közel 30 éve politizáló Clinton hibáit, mint a politikán kívülről érkezett Trump magánéleti és temperamentumbeli problémáit. Nem ugyanazzal a súllyal esett latba a Clinton külügyminisztersége alatt a líbiai Bengáziban megölt amerikai nagykövet és munkatársai meggyilkolása, és Donald Trumpnak egy bekapcsolva hagyott mikrofonba mondott trágárságai, vagy a Clinton Alapítványnak a különböző előnyökért cserébe kapott dollármilliói és Trump vitatható adójóváírásai.

A fenntartásokat tovább erősítették a WikiLeaks által tömegesen közzétett e-mailek is. Ezek között ugyan nem voltak úgynevezett „bombák”, de a belőlük kibontakozó kép sok szempontból megerősítette a saját hasznát követő Clinton házaspár és az érdekeiket megzavaró kihívók (Bernie Sanders) ellen bármilyen eszközöket bevetni kész demokrata pártelit képét. Julian Assange amúgy ennek a választásnak a titkos hőse. Nem azért, mintha – ahogy vádolták – az orosz vezetés instrukcióit hajtaná végre, hanem azért, mert segített bepillantást engedni a hatalom kulisszái mögé. A WikiLeaks nem tehet arról, hogy amit a választók a félrehúzott függöny mögött láttak, az nem tetszett nekik, és ezt elitellenes szavazataikkal is kifejezték.

De Clinton politikai és karakterbeli deficitje még nem magyarázza a súlyos vereséget Trumppal szemben. A republikánus jelölt programját kevesen vették komolyan, pedig Trump legalább nyolc nagyszabású tematikus beszédben mondta el, mit gondol a nemzetbiztonságról, a bevándorlásról, a külpolitikáról vagy a szólásszabadsággal kapcsolatos korlátozásokról. Ezekkel az üzenetekkel hónapokon keresztül járta az országot, hangsúlyozva hallgatóságának, hogy „Én a ti hangotok vagyok”. Felvállalta azt, hogy képviselni fogja a kulturális háborúban defenzívába szorult több tízmillió keresztény választót, csakúgy mint a szabadkereskedelmi egyezmények miatt külföldre költözött üzemek elbocsátott munkásait. De a Trump-koalíciónak voltak váratlan tagjai is, például Floridában a vártnál jóval több latinó szavazott a republikánus jelöltre. Tőlük a közvélemény-kutatók azt várták, hogy a falépítéssel és az illegális bevándorlók kiutasításával kampányoló Trumppal szemben Hillary Clintonra szavaznak. Nem így lett, mert a legálisan letelepedett spanyol ajkúak is aggodalommal figyelték az illegális migrációt Mexikóból.

Olvasson tovább: