hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Folytatódik az ostromállapot Aleppóban
Újra a fegyvereké a szó

2016. 10. 10.
Mindössze egy hétig bírta az amerikai és orosz támogatással kialkudott tűzszünet Szíriában. A fegyvernyugvás célja az lett volna, hogy humanitárius segélyek jussanak be az ostromlott Aleppóba. A város azonban újra ádáz harcok színterévé vált, amelyek több száz civil – köztük nők és gyermekek – életét követelték a napokban. Az erőszak visszaszorulására azért is kevés az esély, mert Washington és Moszkva egymásra mutogat a kialakult helyzet miatt.

„Oroszország szíriai tevékenysége barbarizmusnak minősül, nem pedig terrorellenes bevetésnek. Moszkva egy gyilkos rezsimet támogat Szíriában” – ilyen kijelentéseket tett az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a világszervezet Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén. Az egyeztetést az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kezdeményezésére hívták össze múlt hétvégén, éppen azért, hogy az Aleppóban kialakult tarthatatlan állapotokat megvitassák. Az ülésen azonban a heves bírálatokon kívül nem történt előrelépés a több mint öt éve tartó szíriai válság megoldása felé. Az oroszok továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett. Oroszország ENSZ-nagykövete szerint „jelenleg szinte lehetetlen feladat a béke megvalósítása Szíriában, mert több száz milicista csoport felfegyverzése zajlik, az ország területét pedig úgy bombázzák, hogy nem tesznek különbséget a civil és a katonai célpontok között”.
Az amerikai és orosz közvetítéssel létrejött szeptember 9-i tűzszüneti megállapodás múlt hétfőn omlott össze, miután Aleppo északi részén légicsapás ért egy ENSZ-segélykonvojt. A támadásban 12-en haltak meg. Az Egyesült Államok Franciaországgal és Nagy-Britanniával együtt Oroszországot és szövetségesét, Bassár el-Aszad szíriai elnök erőit teszi felelőssé a támadásért, amelynek során véleményük szerint háborús bűnöket követtek el. Moszkva azonban tagadja, hogy ők bombázták volna le a segélyszállítmányt – az oroszok úgy vélik, a lázadók vagy egy amerikai drón okozhatta a tragédiát, ezért az eset alapos kivizsgálását sürgetik.
Ugyanakkor nem csak az említett incidens volt az oka annak, hogy a tűzszünet nem tartott sokáig. A szíriai hadsereg parancsnoka azt követően jelentette be, hogy a fegyvernyugvás már nincs érvényben, hogy szeptember 17-én amerikai harci repülőgépek 62 szíriai katonával végeztek egy légicsapás során. Szergej Lavrov szerint „nehéz elhinni”, hogy az Egyesült Államok ekkorát hibázik Dajr ez-Zaurnál, ahol a szíriai kormányerők az Iszlám Állam fegyveresei ellen harcoltak. Az orosz külügyminiszter azzal is vádolta Washingtont és nyugati szövetségeseit, hogy a humanitárius konvojt ért támadással akarják elterelni a világ figyelmét arról, amit az amerikai légierő tett Dajr ez-Zaurnál. Lavrov úgy véli, Amerika az oroszokat akarja hibáztatni azért, ami Szíriában zajlik, miközben az Iszlám Állam visszaszorítására tett ígéreteinek nem igazán tud eleget tenni.
A nyugati országok retorikája ellen szólalt fel az orosz elnök szóvivője is. Dmitrij Peszkov szerint Moszkva számára elfogadhatatlan az a hangnem, amellyel az amerikai, illetve brit képviselők tárgyalnak a szíriai helyzetről. Peszkov több ponton is bírálta a nyugati országok hozzáállását. Aggodalmának adott hangot annak kapcsán például, hogy a terroristáknak a tűzszünet jól jön arra, hogy rendezzék soraikat, fegyverarzenáljukat pótolják, és újabb támadásokat készítsenek elő. A Kreml úgy véli, óriási problémát okoz az is, hogy nem határolták el egymástól a mérsékelt ellenzéket és a terroristákat.
A szíriai válság miatt kialakult amerikai–orosz feszült-séget veszélyesnek tartják egyes izraeli szakértők. A zsidó
állam egykori ENSZ-nagykövete szerint a Washington és Moszkva közötti konfliktus rendkívül kellemetlen helyzetet eredményezhet Izrael számára, amely együttműködik az oroszokkal, az amerikaiak pedig fontos stratégiai partnereik. Ron Prosor ugyanakkor nem hinné, hogy a két nagyhatalom közötti elmérgesedett viszony fizikai konfrontációhoz vezetne.
A szíriai polgárháború egyik kulcsfontosságú csataterévé vált Aleppóban viszont továbbra sem csitul a fegyverropogás, és nem sok a remény, hogy a közeljövőben normalizálódna a helyzet. A kormányerők, Moszkva és Teherán támogatásával, pár nappal a tűzszünet összeomlása után újabb offenzívát indítottak, hogy a város felkelők kezén lévő részét is elfoglalják. Aleppo 2012 közepe óta szakadt ketté: nyugati részét Aszad katonái uralták, a keleti rész pedig a lázadók ellenőrzése alatt állt. A szíriai hadsereg a héten nagyszabású szárazföldi hadműveletekbe is kezdett. A harcoknak már több száz civil áldozata van, a térségben ugyanis mintegy 275 ezer ember rekedhetett. Az ostromlott Aleppóban nem csak az elszabadult erőszak okoz problémát a helyi lakosoknak. Akadozik a vízellátás, az árak az egekbe szöktek, és az emberek egyre nehezebben jutnak hozzá alapvető élelmiszerekhez és üzemanyaghoz.

Leszámolás Ammánban

Lelőttek egy keresztény írót Jordánia fővárosában. Nahed Hattar ismert kritikusa volt az iszlamizmusnak, és nyíltan támogatta a szíriai kormányt hazájában. Augusztusban letartóztatták és vádat emeltek ellene azért, mert a Facebookon megosztott egy karikatúrát, amelyet konzervatív muszlimok sértőnek találtak az iszlámra nézve. A gúnyrajzon egy szakállas muzulmán férfi látható, amint ágyban fekszik két nővel, dohányzik, és közben arra kéri Allahot, hogy hozzon neki bort és kesudiót. A hatóságok szerint az 56 éves férfi törvényt sértett azzal, hogy megosztotta a karikatúrát. Hattar egyébként bocsánatot kért a posztolásért, és azzal vádolta iszlamista ellenfeleit, hogy botrányt akarnak körülötte kelteni, hogy le tudjanak számolni vele. A férfi éppen a bírósági tárgyalására érkezett, amikor a halálos lövés érte Ammán belvárosában, és a helyszínen meghalt. A támadó egy helyi mecset 39 éves hitszónoka volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!