Kereső toggle

Putyin, a királycsináló?  

Átalakuló erőviszonyok a Közel-Keleten

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vlagyimir Putyin kiütötte Barack Obamát a közel-keleti pozíciójából – legalábbis erről tanúskodnak az elmúlt hetek eseményei a térségben. Washington semmilyen komoly választ nem tudott adni az oroszok szíriai szerepvállalására, ahogy korábban az egyre kaotikusabban alakuló polgárháborúra sem. Moszkva növekvő befolyását jelzi az is, hogy megelégelve az amerikai tétlenséget, az Egyesült Államok regionális szövetségesei egymásnak adják a kilincset az orosz elnöknél.

Az oroszok szeptember 30-a óta folytatnak légicsapásokat Szíriában, és azóta jelentősen átalakultak az erőviszonyok a Közel-Keleten. Moszkva egyértelműen kezdeményező szerephez jutott katonai és diplomáciai téren is, visszaszorítva az amerikai befolyást a térségben. Orosz hatásként értékelhető az a fordulat is, hogy több arab államnak már nem a szíriai elnök hatalmának azonnali megdöntése a legfontosabb célkitűzése – amire hatalmas összegeket és fegyverszállítmányokat fordítottak éveken át –, hanem elképzelhetőnek tartanak egy átmeneti időszakot Bassár el-Aszaddal. Erre egyébként nyugati országok is nyitottságot mutatnak.

Egymásnak adják a kilincset

Putyin tekintélyének megerősödésére ékes bizonyíték az is, hogy az Egyesült Államok regionális szövetségesei sorra hátat fordítanak Obamának, és az orosz elnöknél kopogtatnak. Október 11-én a szaúdi védelmi miniszter látogatott az oroszországi Szocsiba, hogy Szíriáról tárgyaljon. Rijád leszögezte, hogy továbbra sem mondott le Aszad távozásáról, de elemzők úgy vélik, a szaúdiak engedményekre is hajlandóak lennének a szíriai elnököt illetően, ha cserébe az orosz haderő intenzívebb támadásokat folytatna az Iszlám Állam ellen, amely komoly fenyegetést jelent a királyságra. A szaúdi védelmi miniszter látogatásával egy időben az Egyesült Arab Emirátusok egyik vezető katonai képviselője is Vlagyimir Putyinnál járt. Mohammed Bin Zayed al-Nahyan koronaherceg és az orosz elnök a közel-keleti biztonságról és a szíriai helyzetről egyeztetett (képünkön, fent).
Leplezetlen lelkesedéssel fogadta a szíriai orosz beavatkozást Bagdad is, ami kínos lehet az Egyesült Államok számára, főleg annak fényében, hogy komoly katonai és pénzügyi támogatást nyújtott az iraki hadseregnek. A közel-keleti ország síita többségű kormánya hírszerzési megállapodást is kötött Moszkvával, sőt, arra is felkérte a Kremlt, hogy légicsapásaikat terjesszék ki Irakra is. Oroszország kegyeit keresi Egyiptom is – ez jól látható abból, hogy Abdel Fattah al-Sziszi négyszer látogatott már Moszkvába azóta, hogy a 2013-as puccsot követően hatalomra került, idén februárban pedig Putyint fogadták Kairóban. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök még a szíriai hadművelet elindulása előtt vezérkari főnökével és a katonai hírszerzés vezetőjével látogatott el Moszkvába. Izraeli tisztviselők szerint a tárgyalások célja annak biztosítása volt, hogy nem fog sor kerülni semmilyen véletlen összetűzésre a két ország hadereje között. A zsidó állam emellett azt akarta megakadályozni, hogy a Hezbollah libanoni terrorszervezet milicistáinak kezébe olyan fejlett fegyverek jussanak, amelyekkel támadásokat tudnak intézni Izrael ellen.
Moszkva és Teherán kapcsolata nem számít újdonságnak – ahogy az sem meglepő, hogy a szíriai hadművelet előkészítését közösen végezték. Júliusban az iráni al-Kudsz elitalakulat vezetője, Kasszem Szulejmáni ezért utazott Moszkvába. A perzsa állam feltételezések szerint mintegy 2000 harcost mozgósított a Forradalmi Gárdából és a Hezbollahból, hogy a Kreml akcióival együtt hozzásegítsék Aszad erőit Aleppo visszafoglalásához.   

Stratégiai türelem

A fejleményeket és az átrendeződést az Egyesült Államok tétlenül szemléli, amiből szövetségesei azt a következtetést vonják le, hogy Barack Obama fokozatosan veszíti el jelentőségét és befolyását a Közel-Keleten. Az elnök régóta ellenezte Amerika komolyabb szerepvállalását a szíriai konfliktusban, az orosz lépést pedig stratégiai baklövésnek tartja. A Fehér Ház arra számít, hogy Oroszország el fog vérezni Szíriában, és úgy gondolja, ezt ki kell várni. Arra is hivatkozik: el akarják kerülni, hogy olyan anarchikus állapotok alakuljanak ki Szíriában, mint Irakban Szaddám Huszein megbuktatása után. Úgyhogy csak annyit akarnak tenni, mint eddig: folytatják a légicsapásokat az Iszlám Állam ellen Szíria keleti és északi részén. A védelmi minisztérium pedig rendszeresen egyeztet orosz kollégáival, hogy megelőzzék a véletlen incidenseket a két ország között.
Elemzők azonban úgy vélik, hogy a „stratégiai türelemnek” nevezett Obama- taktika komoly hátulütőkkel járhat, mivel már most látható, hogy Putyint hozza helyzetbe a térségben. És egyáltalán nem biztos, hogy a közel-keleti országban Moszkva vereséget fog szenvedni, mint annak idején Afganisztánban. George W. Bush második elnöki ciklusának egykori nemzetbiztonsági tanácsadója szerint az oroszok célja, hogy Aszad hatalmát megerősítsék Szíria nyugati részén, ezzel biztosítva, hogy a Kreml is része legyen a válság megoldására irányuló nemzetközi folyamatnak. Stephen Hadley úgy véli, az oroszok jó úton haladnak, hogy elérjék, amit akarnak. Nyugati szakértők amiatt is aggódnak, hogy az orosz–iráni közös hadművelet célpontjainak többsége nem az Iszlám Állam kezén lévő területeken van. A támadások más lázadó csoportok ellen irányulnak, így félő, hogy a helyzetet kihasználva a dzsihádista szervezet növelni tudja uralmát a térségben.

Következetes következetlenség

Obama szíriai politikáját már a kezdetektől fogva ellentmondások és kudarcok sorozata kíséri. 2012 februárjában egy ENSZ-határozat keretében demokratikus átmenet lépéseit dolgozták ki, amit aztán a Kreml megvétózott. Később az akkori külügyminiszter, Hillary Clinton és a katonai vezetés a szíriai lázadók felfegyverzésének ötletével állt elő. A javaslatot Obama elutasította, de aztán jóváhagyott egy CIA-programot, amely nem igazán lett eredményes. Emlékezetes, hogy az elnök többször is figyelmeztette Aszadot, hogy a vegyi fegyverek bevetése jelenti a „vörös vonalat”, amelyet nem léphet át következmények nélkül. 2013 augusztusában Damaszkusz egyik külvárosában 1400 ember halt meg, amikor szaringázt vetettek be. Obama büntetésből légicsapásokat rendelt el, de az utolsó pillanatban azzal visszakozott, hogy a lépéshez a Kongresszus jóváhagyása szükséges. Közben Moszkva meggyőzte Aszadot, hogy adja fel vegyifegyver-arzenálját, így végül az amerikai vezetés semmit sem tett. A Fehér Ház nemrég saját álláspontjától is elhatárolódott: szeptemberben beismerte, hogy kudarcot vallott a Pentagon azon törekvése, hogy egy mérsékelt ellenzéki erőt építsen fel Szíriában. A sikertelenség kapcsán viszont másokra mutogatnak: a sajtófőnök szerint elsősorban nem az elnököt terheli a felelősség, hanem azokat, akik ezt a lépést követelték.
Ugyanakkor az is borítékolható, hogy Moszkvának sem lesz könnyű dolga Szíriában. A két legerősebb dzsihádista csoport, az Iszlám Állam és az al-Nuszra Front szent háborút hirdetett az oroszok ellen. Némelyek a szovjetek afganisztáni beavatkozására emlékeztetik a Kremlt. Az al-Kaidához köthető al-Nuszra Front vezetője szerint „a szíriai háború el fogja felejtetni az oroszokkal azokat a borzalmakat, amelyekkel Afganisztánban szembesültek”. Maga Putyin is arról beszélt nemrég, hogy 5000-7000 közé tehető azoknak a száma, akik Oroszországból és a volt szovjet köztársaságokból csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

Francia dzsihádisták Szíriában: eskütől a lefejezésig

A Szíriában harcoló francia dzsihádisták hétköznapjaiba nyújt betekintést egy, a Le Monde által ismertetett feljegyzés, amely a közel-keleti országból visszatért személyeket kihallgató vizsgálóbírák jelentései alapján készült a francia igazságügyi minisztérium számára.
Az önkéntesek jobbára Franciaországgal szomszédos országban váltanak jegyet a Törökországba tartó légi járatra, vagy szárazföldön teszik meg az utat a szíriai határig. Sokukra már ott várnak a dzsihádisták, többen közülük korábban érkezett francia állampolgárok. Az embercsempészek éjjel fejenként 100-200 euróért viszik át őket Szíriába.  Bejutni nem nehéz, legfeljebb egy szögesdrót akadályon kell átmászni.
Az, hogy melyik felkelő szervezet sorait  gyarapítják, sokszor a véletlen műve. Előfordul, hogy a nagy útra közösen elindult, de közben egymástól elszakadt barátok egymás ellen küzdő csoportokba kerülnek, mintegy háromnegyedük azonban az Iszlám Állam harcosa lesz.
Az aspiránsoknak mindenekelőtt esküt kell tenniük. Sokuktól elkobozzák személyi irataikat, majd egy-két hónapra valamelyik kiképzőtáborba kerülnek. A napirend:  5.30-kor ébresztő, majd ima, testedzés, katonai kiképzés (kézigránátvetés, lőgyakorlat kalasnyikovval, rakétával),  lélektani próba (edzés a hideg és az éhség elviselésére), vallási ismeretek és éjjeli őrségállás. A kiképzés után nyelvi alapon összeállított katibákba – zászlóaljakba – osztják be őket. A fegyelemsértést különböző szankciókkal büntetik, a dezertálást akár halállal is.
A franciák közül többen fontos szerephez jutottak: parancsnokok, az iszlám rendőrség tagjai vagy éppen imámok lettek, másokat harcosnak osztottak be, de sokakat persze alárendelt feladatokra (konyhai dolgozó, sírásó stb.) Az IÁ lakóhelyet és – beosztásuktól függően – havi javadalmazást biztosít számukra, ez jobbára fejenként mintegy 100 dollár.
Kevés visszatért dzsihádista ismeri el, hogy őrjáratokon kívül aktív harci cselekményekben vett volna részt, ám akadnak kivételek. Tucatnyi francia – mondták el – öngyilkos merényletekben vesztette életét.
A mártírjelölteket az IÁ toborozta, de személyes hozzájárulásukat is elvárta. A jelentés szerint több visszatért játszott szerepet „túlkapásokban”, így a saría iszlám törvénykezés alapján elrendelt nyilvános kivégzésekben: egyikük bevallotta, hogy maga fogott le egy embert, amikor a szerencsétlent lefejezték. (B. D.)

Olvasson tovább: