Kereső toggle

Megpuhítják-e Teheránt a Big Mac-ek?

Hamburgerdiplomácia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Iránnal kötött atomegyezmény – amelyről múlt heti számunkban írtunk (Egy a jelszónk, a béke. Hetek, 2015. július 17.) – alaposan megmozgatta nemcsak a politikai, hanem a gazdasági érdekelteket is. Még meg sem száradt a tinta a dokumentumokon, a McDonald’s és az Apple hirdetésekben kezdett helyi üzleti partnereket keresni Iránban. De sorban állnak az olajipari cégek, tervező irodák, nemzetközi szállodaláncok, energetikai és hadiipari beszállítók is - a sort hosszan lehetne folytatni. Rövid távon olyan nagy érdekek fűződnek a nukleáris paktumhoz, hogy alig hallani azok hangját, akik Cassandraként figyelmeztetnek a súlyos, várható következményekre.

Lapzártánkkal egy időben New Yorkban a Times Square-en tüntetnek az iráni atomegyezmény ellen, azt követően, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag jóváhagyta a megállapodást. Mondjuk ez utóbbi nem volt túl meglepő, hiszen pont a BT öt állandó tagja (valamint Németország) volt az egyezmény aláírója.

A nyugati reakciókból jól kivehető a szándék, hogy minden kritikát igyekeznek úgy feltüntetni, mintha az kizárólag Izrael szempontjait tükrözné. Philip Hammond brit külügyminiszter a londoni parlamentben kijelentette: nincs értelme arról vitatkozni, hogy lehetett volna-e jobb egyezményt kötni, mert „semmilyen megállapodás nem nyerte volna el Tel-Aviv tetszését”. Hammond nyilván a jeruzsálemi kormánynak címezte megjegyzését, amit csak tovább élezett azzal, hogy szándékosan Tel-Avivot említette az izraeli főváros helyett.

Beállt a sorba a BBC is, amely kijelentette, hogy „Irán már régóta nem fenyegeti Izraelt”, így Izraelben csak azért ellenzik a megállapodást, mert – úgymond – mindenáron katonai eszközökkel akarnak leszámolni a perzsa állammal. A brit közszolgálati rádióhoz ezek szerint nem jutott el a teheráni nagygyűlés híre, amelyen a tömeg halált követelt Amerikára és Izraelre egyaránt.

De rózsaszín szemüveget kellett felvenni a világlapok és nemzetközi hírügynökségek szerkesztőinek ahhoz is, hogy pozitív üzenetet tudjanak kiolvasni az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamenei beszédéből. A nagyajatollah ugyan kijelentette, hogy támogatja a megállapodást, de közölte: az semmit nem változtat Irán politikáján. „Az arrogáns amerikai kormányzattal szemben a politikánk mit sem változik. Nem tárgyalunk Amerikával globális és regionális kérdésekben, sem kétoldalú kérdésekben.” Hamenei közölte, hogy reméli, továbbra is elhangzanak a „Halál Amerikára, halál Izraelre” jelszavak az iráni nagygyűléseken.

Azt pedig végképp elhallgatták a sajtóban, hogy Hamenei beszéde közben mit fogott a kezében. Pedig a videófelvételeken jól látszik, hogy az ajatollah kezével egy töltött gépfegyverre támaszkodik (lásd képünkön), ami önmagában megkérdőjelezi Teherán békeszándékait, függetlenül attól, hogy Izrael mit gondol az egyezményről.

De az sem szubjektív megítélés alá tartozik, hogy a nukleáris paktum visszamenőleg is szemet huny Irán emberi jogi visszaélései felett. Pedig ebben a mostani – barátságosnak mondott – vezetés még messzebb ment, mint a szélsőségesként tekintett Ahmadinezsád-féle rezsim. Iránban végzik ki a világon a legtöbb fiatalkorú személyt, és a kivégzések összes száma Ruhani hatalomra kerülése óta csak tovább emelkedett. (Naponta három embert – éves szinten több mint ezret – akasztanak fel vagy lőnek agyon, ami az elmúlt húsz évben a legmagasabb szám.)

Szintén nem elsősorban Izraelt érinti  az, hogy az egyezményben nincs szó az Irán által támogatott terrorhálózatok felszámolásáról. Pedig Teherán egyedül a távoli Dél-Amerikában nyolcvan olyan „kulturális központot” működtet, amelyek célja az ideológiai behatolás és aktivisták beszervezése Irán céljai számára.

Az embargók feloldását követő gazdasági és kereskedelmi láz pedig elfeledteti azt, hogy a sokmilliárdos extra bevételek egy olyan rezsimet erősítenek, amely regionális hatalomra tör a Közel-Keleten, de itt nem akar megállni: végső célja továbbra is a Nyugat legyőzése. Egy kommentátor optimistán megjegyezte: „ahol van McDonald’s, ott nincs háború”. Sajnos, ez a teória sem igaz: működött McDonald’s Jugoszláviában, Libanonban és Irakban is. Hamburgerekkel nem lehet legyőzni a gonoszt.

Olvasson tovább: