Kereső toggle

Verseny a szigetekért

„Kína nagy ország, a többiek pedig kicsik”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Öt és fél ezer katona és tengerész vett részt tavaly az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek évenként megrendezett  közös hadgyakorlatán; az április 20-án kezdődött idei demonstrációra megduplázódott a létszámuk. A Dél-kínai-tengerre néző szigeteknél kezdődött gyakorlatozás előtt maga Benigno Aquino kongatta meg a vészharangot: az ázsiai ország elnöke szerint a térségben tapasztalható folyamatos kínai terjeszkedésnek a világ minden vezetőjét aggasztania kellene.

Bár Aquino nem gondolja, hogy Peking egy katonai konfliktust is megkockáztatna, ma már ezt a lehetőséget sem szabad kizárni, mert a dolgok elfajulhatnak. Márpedig „a világ kereskedelmi forgalmának 40 százaléka ezeken a vizeken halad át” – figyelmeztette Aquino a nemzetközi közösséget.
Hasonlóan feszült helyzet utoljára három éve alakult ki, akkor is Kína és a Fülöp-szigetek konfrontálódott – nem mintha Peking mással nem vetélkedne a térségben. A birkózás nem nyílt katonai eszközökkel történik, Kína rendre halászflottákat küld a partjaitól akár ezer-ezerkétszáz kilométer távolságra lévő tengerrészekre is. Ezzel jelenlétét demonstrálja, mind korszerűbb felszerelésű hajói nem mellékesen a térség megfigyelésére, térképezésére, „erő kivetítésére” is alkalmasak. 2012-ben a Fülöp-szigetek megelégelte a hívatlan látogatókat, parti őrsége több kínai halászhajót elfogott a vitatott vizeken, legénységüket őrizetbe vette. Erre Peking is félkatonai erőket irányított a térségbe, az Egyesült Államok pedig közelebb vezényelt néhány hadihajót, míg végül Manila elengedte foglyait, s egy időre csillapodott a konfliktus.
A közel és a távol különben relatív fogalom, hiszen a Csendes-óceánhoz kapcsolódó, három és fél millió négyzetkilométeres Dél-kínai-tengeren minden környező országnak vannak egymást keresztező történelmi jogcímei, régebbi és frissebb szerzeményei. A párizsi Le Monde idézte a néhai Teng Hsziao-ping kínai vezető és Corazon Aquino volt Fülöp-szigeteki elnök 1988-as párbeszédét. A vendég azzal érvelt a Spratly-szigetekre (kínaiul Nansa-szigetek) vonatkozó manilai igény mellett, hogy azok „földrajzilag közelebb vannak a Fülöp-szigetekhez”. „Földrajzilag a Fülöp-szigetek sincsen távol Kínától” – riposztozott Teng („átugorva” a több száz kilométeres különbséget). Szavait hivatalosan nem erősítették meg, ám 2010-ben egy regionális tanácskozáson Kína képviselője ennél is nyíltabban beszélt: „Kína nagy ország, a (térségben lévő) többi országok pedig kis országok, ez tény” – értsd: minden érdekeltnek számolnia kell Peking akaratával.
A vetélkedés közvetlen tárgyát egyébként jobbára lakatlan homok- és korall- vagy sziklazátonyok alkotják, amelyek többsége dagály idején víz alá kerül – így pontos számuk sem ismert. A leginkább vitatott Spratly-szigetek mintegy 200 nagyobb darabja tarka mozaikra emlékeztetően oszlik meg Kína, a Fülöp-szigetek, Vietnam, Tajvan, Malajzia, Brunei, sőt Indonézia fennhatósága alatt. Ez a legtöbb esetben nem jelent többet néhány halász, meteorológus vagy buddhista szerzetes jelenléténél. De elég elhagyniuk a maguk korallzátonyát, máris kiköthet azon egy rivális ország kutató- vagy halászhajója, vagy építőmunkások érkezhetnek – és akkor már nehéz visszatérni.
A térségért folytatott rivalizálás éleződését az eddig is jelentős halállomány mellett az is magyarázza, hogy egyre nagyobb tenger alatti gáz- és kőolajtartalékokat fedeztek fel, ugyanakkor egyre nő a tengeralattjáróknak kiváló búvóhelyeket biztosító övezet stratégiai jelentősége. Már csak azért is, mert a Dél-kínai-tengert Kína felől mintegy lelakatoló Hajnan szigetén van a kínai búvárhajók legnagyobb támaszpontja – és Hszi Csin-ping három éve kezdődött dinamikusabb elnöksége óta Peking a korábbinál gyorsabb ütemben fejleszti fegyveres erőit, így a víz feletti és alatti flottát is. Ami, tegyük hozzá, mind fontosabb manapság, amikor Washington úgy tekint az ázsiai csendes-óceáni térségre, mint a jövő meghatározó színhelyére.
Benigno Aquino vészkiáltása pedig nem véletlen. A Spratly-szigetek térségében már tavaly kínai építők láttak hozzá két korallzátony feltöltéséhez. Friss szatellitkép bizonyítja, hogy az így nyert területen repülőtér épül, a kifutópálya egy részét már le is betonozták, szakértők szerint akár kínai harci gépek fogadására is képes lesz. Samuel Locklear, a csendes-óceáni amerikai parancsnokság főadmirálisa nyomban arra figyelmeztetett, hogy Kína radarokat és rakétákat is telepíthet a szigetre, és ezeket arra használhatja, hogy olyan azonosítási (felügyeleti) övezetet próbáljon rátukmálni a térségre, aminőt két éve a Kelet-kínai-tengeren hirdetett meg.
Ez már nemcsak a Dél-kínai tenger országait érintené, hanem az Egyesült Államok és Kína bonyolult kapcsolatrendszerének egészét is. Obama Washingtonja az együttműködés és a vetélkedés egyensúlyára épülő viszonyt vizionál az első számú riválisává erősödő ázsiai óriással, Peking pedig úgy próbálja politikai és katonai pozícióját tovább erősíteni Amerikával szemben, hogy ugyanakkor megmaradjon Washingtonnal az alapvető fontosságú gazdasági, politikai, sőt, a korlátozott katonai együttműködés is. Ám a kooperáció, amely sajátos formákban mindkét óriás stratégiájának részét alkotja, veszélyes léket kaphat a víz alatti szirtekben bővelkedő Dél-kínai-tengeren.

Olvasson tovább: