Kereső toggle

„Árja” szövetség

A német–perzsa kapcsolatok történelmi előzményei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több mint százéves barátság köti össze Németországot és Iránt – állítja Matthias Küntzel. A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatója szerint több okra vezethető vissza a két állam pozitív kapcsolata. A németek számára vonzó, hogy a perzsa állam dacol az Egyesült Államokkal, másrészt fontos tényező az is, hogy Irán sohasem tekintette Németországot háborús bűnösnek Hitler tettei miatt. A két fél egymásba vetett bizalmát az utóbbi években zajló nukleáris tárgyalások sem tudták megingatni, sőt úgy tűnik, hogy egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk.

Matthias Küntzel A németek és Irán: Egy végzetes barátság története és jelene című könyvében azt vizsgálja, vajon milyen tényezők játszanak szerepet abban, hogy a két állam már több mint száz éve gyümölcsöző kapcsolatot ápol egymással. A történész szerint Németország és Irán között 1871 óta áll fenn „különleges kapcsolat”. A barátság létrejöttének egyik oka az, hogy Irán több mint száz éven át keresett európai szövetségest, mely ellensúlyozni tudta az orosz és brit birodalom gyarmatosító tevékenységét, Németország pedig a perzsa államban lelt partnerre a Közel-Keleten. A második világháború hajnalán pedig újabb dimenzióval bővült a kapcsolat: a közös árja származás mítoszával.
Irán mindig is az árják leszármazottjának tekintette magát. Ebbéli hitük több mint 2500 évre nyúlik vissza a történelemben, hiszen már Dáriusz király is azt állította magáról, hogy „egy árjának a fia”, mi több, a perzsa állam neve is azt jelenti, hogy „árják földje”. A németek árjákkal történő azonosulása sokkal későbbre, a 19. századra tehető, amikor a nacionalizmus elterjedőben volt Európában. Ekkor állította Herder és Schlegel német író, hogy népük az ázsiai árja törzsek leszármazottja, akik közül némelyek Indiába, Iránba és Európába vándoroltak. Az 1930-as években pedig Hitler egyik filozófusa, Alfred Rosenberg erősítette meg ezt a faji ideológiát azzal, hogy A huszadik század mítosza című művében azt írta: az árjaság fáklyája Irántól a németekhez került, hiszen a perzsa államot „megrontotta” az iszlám, ráadásul „alsóbbrendű fajokkal” is keveredtek, például arabokkal, törökökkel és mongolokkal.
Emiatt 1936-ban komoly vita tárgyát képezte, hogy Irán vajon a „felsőbbrendű” vagy az „alsóbbrendű” fajok közé kerüljön-e, de végül az „árja nemzet” részévé nyilvánították. Érdekesség, hogy Irán ezt követően azt követelte a Harmadik Birodalomtól, hogy a perzsa állam minden egyes lakosát ismerjék el árjának – még a zsidókat is. Eichmann viszont ragaszkodott hozzá, hogy Irán listázza az ott élő 60 ezer zsidót, aminek a perzsa állam nemcsak hogy nem volt hajlandó eleget tenni, de több száz vízumot bocsátott ki azon zsidók számára, akik el akarták hagyni a Birodalmat.
Irán és Németország között a mai napig is fennáll a nézetkülönbség azzal kapcsolatban, hogyan értelmezendő az árja néphez tartozás. A perzsa állam számára ugyanis azok az árják, akik az iráni kultúrából részesültek, míg a németek szerint ez faji kategória, ami a vérhez kapcsolódik. Mindezek ellenére a két állam modern kori kapcsolatában többször is a közös örökség motívumaként jelent meg az árjaság: 1986-ban Akbar Hasemi Rafszandzsani iráni elnök Helmut Kohl német kancellárnak írt levelében „közös árja gyökerekre” hivatkozott, Klaus Klinkel külügyminiszter pedig „közös örökségről” és „százéves szövetségről” beszélt. Ahmadinezsád elnök pedig 2009-ben az iráni–német „szövetség” megújítását sürgette Angela Merkel német kancellárnál.
Az utóbbi ötven évben tehát még inkább megerősödni látszik az Irán és Németország közti „különleges kapcsolat”, melynek építése érdekében Teheránban tartották az első német ipari vásárt 1960-ban, és Konrad Adenauer Iránba történő látogatása óta eddig minden német kancellár elutazott a perzsa államba, így például Gerhard Schröder is. Németország Irán felé való elkötelezettségét jelzi az is, hogy a Német Szövetségi parlament egyhangúlag megszavazta az iráni befektetések zavartalan folytatását.
Matthias Küntzel szerint két fő okra vezethető vissza, hogy Németország az Egyesült Államokkal szembeni ellenállásban is segédkezik a perzsa államnak: egyrészt a németek a mai napig neheztelnek amiatt, hogy elvesztették a második világháborút, és külföldi erők szállták meg országukat, másrészt pedig talán Irán az egyetlen olyan állam a világon, mely sohasem vádolta Németországot háborús bűnökkel, és a holokausztot sem használták soha „bunkósbotként”. Éppen ellenkezőleg: a perzsa állam vezetői előszeretettel tagadják a holokausztot. Mahmúd Ahmadinezsád és Hasemi Rafszandzsani iráni elnökök többször is vitatták a Soá megtörténtét, míg Mohamed Khatami volt államvezető egyenesen azt állította, hogy az ezzel kapcsolatos „tényeket nem független módon rögzítették és igazolták”.
A németek Iránhoz fűződő pozitív viszonyulását felmérések is bizonyítják, melyekből az derül ki, hogy az európai állam lakossága szerint nem a perzsa állam jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére, hanem az Egyesült Államok és Izrael. Az iráni atomprogram pedig egy újabb jó lehetőség Németország számára, hogy a „nagyok” közé kerüljön diplomáciai körökben, mert noha gazdasági hatalma nagyobb, mint Nagy-Britanniának, Franciaországnak, Oroszországnak és Kínának, mégsem tagja a Biztonsági Tanácsnak. Részese viszont az iráni atomprogramról szóló tárgyalásoknak, mi több, döntő szerepe van a határozathozatalban, így a jövőben akár állandóvá is válhat a helye a „nagyhatalmak klubjában”. Mivel Barack Obama elnöksége óta az Egyesült Államok egyre távolabb vonul a globális szerepvállalástól, Németország szabadon megvalósíthatja hatalmi ambícióit az iráni atomprogram segítségével. A németek egyébként már az 1990-es években a perzsa államéhoz hasonló atomprogrammal álltak elő, Bill Clinton amerikai elnök azonban szankciókkal fenyegette meg Európa vezető hatalmát, ami egy időre véget is vetett törekvéseiknek.
Küntzel szerint azért sem lehet egységes a német, francia, brit és amerikai álláspont Iránnal kapcsolatban, mivel a német vélekedés inkább Oroszországéhoz áll közelebb. Erre bizonyíték az a legutóbbi német jelentés is, mely megállapította: „a Szövetségi Köztársaságnak nincs bizonyítéka arra vonatkozóan, hogy Irán nukleáris programjának katonai jellege lenne.”

Olvasson tovább: