hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Versenyben
Tilos a lecke az oviban

2012. 09. 20.
Kínában is egyre nagyobb a diákokra nehezedő versenykényszer: míg valaha az egyetemi felvételi miatt aggódtak a szülők, ma már nem is az iskola, hanem az óvoda kiválasztása számít elsődleges stratégiai döntésnek. Ha ugyanis a gyerek nem jut be egy jó oviba, akkor nem jut be a legjobb általános iskolába, és innen kezdve fölfelé mindenhol kényszerpályára kerülhet – vélik az aggódó szülők.

Az iskoláztatást körülvevő szinte hisztérikus atmoszférának is köszönhető, hogy magas áron indított bizarr tanfolyamokért hatalmas összegeket képesek kifizetni a hiszékeny szülők. Százezer jüanjába, azaz három és fél millió forintjába került a becsvágyó kínai szülőknek az a sanghaji tanfolyam, amelynek szervezői nem kis dolgokat ígértek: a gyerekek képesek lesznek 20 másodperc alatt elolvasni egy könyvet, a pókerkártyákat tapintás útján különböztetik meg, sőt a legtehetségesebbek fejében már a tesztfeladatok kiosztásakor megjelennek a kérdésekre adandó válaszok.

Az Oriental Morning Post álcázott riportere a sanghaji tanfolyam egyik oktatójától megtudta: náluk a diákok megtanulják felfogni a különböző hullámokat, amelyek mindenből kiáradnak, többek között az írott szövegből is. Ezeket a hullámokat az agyuk úgymond képként rögzíti, és képesek olvasni azt már azelőtt, hogy látnák a szöveget. A szülők a tizedik nap után fogtak gyanút, amikor rájöttek: a gyerekek egyelőre legfeljebb a csalásban lettek jobbak.

Lehet persze hiszékenységgel vádolni a kínai szülőket, de a hasonló bizarr tanfolyamok indítását valós igényre alapozzák a szemfüles cégek. Kínában ugyanis olyan erős a diákokra nehezedő versenykényszer, hogy családjaik minden áldozatot meghoznak a gyerekek magasabb színvonalú oktatásáért. A cég mögött álló társaság ellen a rendőrség jelenleg nyomozást folytat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!