Kereső toggle

Anglia gyémántja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Nagyon vicces volt” – emlékezett a II. Erzsébet megkoronázása előtti napokra a brit trónörökös a BBC dokumentumfilm-jében. A családi videókkal is tarkított film egyik jelenetében Károly herceg felidézte, ahogyan a királyi „Mama” 1953-ban a koronázásra készülve otthonában gyakorolta a korona viselését. „Emlékszem, ahogy feljött hozzánk, éppen fürdettek minket, és a fején korona volt. Nagyon viccesnek találtuk, ahogy gyakorolt.”

Négynapos szuperhétvégével ünnepelte Nagy-Britannia az éppen hatvan éve a trónon ülő II. Erzsébetet. A királynő hivatalos születésnapja elé időzített ünnepségsorozat a 2012-es gyémántjubileum csúcspontját jelentette minden tekintetben: a másfél év kemény munkájával szervezett királyi parti túlszárnyalta még a tavalyi álomesküvőt is. Milliók gyűltek össze Londonban a királynő tiszteletére, hogy amolyan angolos modorban – ahogy a Scotland Yard egyik illetékese nyilatkozta, a tömegben is udvariasan és fegyelmezetten – ünnepeljék II. Erzsébet uralkodásának hatvanadik évfordulóját.
A központi ünnepségek sorát a vasárnapi díszes flottillafelvonulás nyitotta meg a Temzén. A különleges napon egyetlen dolog őrizte meg szokásos arculatát: a szürke londoni időjárás, amely nem vett tudomást a nap jelentőségéről. A Temze azonban ünnepi piros-kékben pompázott: a folyón felvonuló hajók díszítése még az esős időjárást is feledtette a lelkes tömeggel.
A közönség szerencsésebb fele a folyóparton ázott, a kevésbé szerencsések városszerte hatalmas kivetítőkön követhették figyelemmel az eseményeket.
A szó szerint hét mérföldes sorban mintegy ezer különféle hajón több mint húszezren szálltak vízre a királynő tiszteletére. Az élen 300, zászlókkal, szalagokkal díszített, önkéntesekkel teli csónak haladt végig a Temzén, a Battersea hídtól egészen a Tower hídig, a jubileumi királyi harangokat szállító úszó haranglábtól kísérve. A díszes hajóraj egyik legidősebb tagja, az Amazon már Viktória királynő 1897-es gyémántjubileumi ünnepségén is részt vett. Viktória egyébként az egyetlen angol uralkodó, aki II. Erzsébetnél hosszabban ült a trónon – 64 éves rekordja azonban a jó egészségnek örvendő királynő révén még könnyen megdőlhet.
A legnagyobb ovációt természetesen a királynő hajója váltotta ki – a vörös és arany színekben pompázó királyi bárka, amelyet a királyi birtokokról származó mintegy tízezer szál virággal díszítettek fel, egészen a Tower hídig szállította Erzsébetet, aki családjával együtt innen szemlélte a további „felvonulást”, dideregve bár, de fegyelmezetten és mosolyogva. Az elmúlt évszázadok királyi ünnepségeit idéző vízi felvonuláshoz hasonlóra mintegy 350 éve nem került sor. A különleges biztonsági intézkedések részeként a folyómenti utcákat hermetikusan lezárták, és Londonban hatezer rendőr teljesített szolgálatot.
A britek ünnepi kedvén jelentősen emelt az a tény, hogy a szokás szerint május végén kiadott szabad hétfőhöz egy keddet is hozzátoldottak, így négy- napos partihétvégéhez jutottak. Nem is csoda, hogy a tömegben gyakran lehetett hallani a „Szeretem a királynőt!” felkiáltást. Az ünnepelni szerető britek egyébként országszerte több ezer utcai partit rendeztek a gyémántjubileum tiszteletére. Ezek egyikén szombaton váratlanul megjelent Károly herceg és felesége, Kamilla is, akik a brit lobogót mintázó tortával kedveskedtek a meglepett szomszédságnak.
A vasárnapi parádé folytatásaként hétfőn szuperkoncertre került sor a Buckingham-palota előtt. A 12 ezres meghívott közönség nagyobb része sorsolással jutott belépőjegyhez, mellettük 2 ezer VIP-vendég vehetett részt a többek között Paul McCartney, Stevie Wonder, Elton John, Robbie Williams, Sir Tom Jones, Jessie J., Annie Lennox és a Madness nevével fémjelzett koncerten, amelyre a palotában adott délutáni kerti partit követően került sor.
A kerti partira belépőt nyert szerencsések érkezéskor elegáns piknikkosarat kaptak, melyben a Heston Blumenthal sztárszakács által kreált menüt találták: hideg falusi zöldséglevest, skót füstölt lazacot, többféle különleges kenyeret, a jubileumi csirke elnevezésű főfogást, sajtot és háromféle tortát. Mindenkinek azonban még ezzel az elegáns menüvel sem lehetett kedvére tenni – a vendégek némelyike azon sopánkodott, hogy nem kedveli a csomagban elhelyezett pezsgőt. Ennek ellenére volt okuk az elégedettségre, hiszen a kosárból kimaradt a Blumenthal specialitásának számító csigás zabkása és a szalonnás tojásfagylalt is.
Az esti koncert fénypontját jelentette a színpadra lépő királynő, akit fia köszöntött a több százezres tömeg előtt, hatvanéves példamutató kitartását méltatva.
A koncertet követően Erzsébet személyesen gyújtotta meg annak a több mint négyezer jelzőtűznek az egyikét, amelyeket az Egyesült Királyságban és világszerte a Brit Nemzetközösség országaiban gyújtottak a gyémántjubileum tiszteletére. Az első tüzek a nemzetközösséghez tartozó Tongán és Új-Zélandon, majd Ausztráliában gyúltak ki, az utolsó Londonban. Szintén meggyújtott egy jelzőtüzet az a kenyai hotel, ahol II. Erzsébet 1952-ben tudomást szerzett apja, VI. György király haláláról.
A hétfői programon a 91 éves Fülöp herceg – a királynő férje és 65 éve társa – sajnos nem vehetett részt, mivel megfigyelésre kórházba szállították. Az idős herceg a Buckingham-palota közleménye szerint igen sajnálta, hogy nem lehetett jelen a szuperkoncerten (Fülöp hercegről szóló írásunkat lásd a 32. oldalon).
A négynapos gyémántjubileumot kedden hálaadó istentisztelet zárta a Szent Pál-székesegyházban, ahol külön erre az alkalomra írt imát mondtak el a királynőért. Erzsébetre ez után még egy állami díszebéd is várt, majd az ujjongó tömeg örömére – záróakkordként – a Buckingham-palota erkélyéről integetett alattvalóinak. A négynapos ünnepségsorozat hivatalos közlések szerinti tízmillió fontos költségét magánadományokból teremtették elő – a biztonsági óvintézkedések költségeit azonban az adófizetők állták.

Átneveznék a Big Bent

Már szinte bizonyos, hogy új nevet kap a híres Big Ben, vagyis a brit parlament toronyórájának otthont adó torony: parlamenti képviselők és vezető politikusok kezdeményezték, hogy a gyémántjubileum tiszteletére a torony neve ezentúl Elizabeth Tower legyen. A javaslat nem légből kapott: Erzsébet leghosszabban uralkodó elődjéről, Viktória királynőről nevezték el az egykori King’s Towert, a brit parlamentnek otthont adó Westminster-palota átellenben álló tornyát. Politikusok szerint, ha az átnevezés meg is történik, a tornyot a hétköznapi nyelvhasználatban továbbra is Big Bennek hívják majd híres órájáról; maga az épület azonban hivatalosan Erzsébet királynő nevét viselheti.

Éljen soká a királynő!

A britek túlnyomó többsége továbbra is támogatja a monarchiát – derül ki a gyémántjubileum alkalmából készített közvélemény-kutatásokból. A YouGov felmérésében részt vevők 57 százaléka büszke a királyi családra, és háromnegyedük szeretné fenntartani a monarchia intézményét, szemben egy választott elnökével. A megkérdezettek kétharmada vélte úgy, hogy a királyság intézménye még száz év múlva is fennáll majd. Mindennek tükrében talán az sem meglepő, hogy az elmúlt évek szkepticizmusát lassan feladva egyre több brit alattvaló hajlandó elfogadni Károly herceget a következő uralkodó szerepében, nem kívánva, hogy fia, Vilmos herceg javára lemondjon a trónra lépésről. A jubileumi öröm ellenére sem mondható el, hogy a britek teljes egységben támogatják a monarchia intézményét. A semleges tömeg mellett, amelynek a királynő azzal okozza a legnagyobb örömöt, hogy egy extra szabadnaphoz jutottak, sokan szívesebben látnák a monarchiát a történelemkönyvek lapjain. A vasárnapi flottillafelvonulással párhuzamosan a Republic nevű monarchiaellenes csoport több mint ezer tagja tiltakozott a királyság intézménye ellen. „A londoni Gay Pride felvonulásnak vagy a Notting Hill-i karneválnak sokkal több résztvevője van, mint a jubileumi ünnepségeknek, úgyhogy az egész nem olyan nagy ügy” – jelentette ki Graham Smith, a Republic vezetője.

Olvasson tovább: