Kereső toggle

Ámokfutás vaksötétben

Miért tékozolja Európa saját szabadságát? – kérdezi Fiamma Nirenstein

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Európai Tanácsban is napirendre tűzik a Jobbik parlamenti képviselőjének hírhedtté vált felszólalását a tiszaeszlári vérvád ügyében - tájékoztatta a Hetek tudósítóját a kezdeményezés benyújtója, Fiamma Nirenstein olasz politikus. A római parlament külügyi bizottságának alelnöke szerint megdöbbentő, hogy Magyarországon olyan uszítás zajlik, amely a második világháború óta példátlan Európában. Fiamma Nirensteinnel az olasz képviselőház elnöki galériáján beszélgettünk.

Amikor egyeztettük az interjú időpontját, jelezte, lehet, hogy késni fog, ha a szavazások elhúzódnak. Az olasz parlamentben is felpörögtek az események?

- Igen, az új kormány hivatalba lépése óta szinte folyamatos a törvényalkotás, rengeteg új jogszabályt hoztak.

Most éppen miről szavaznak?

- A fő téma hónapok óta a gazdaság racionalizálása, most is ilyen ügyben zajlik a vita. Úgy tűnik, mintha egy labirintusba kerültünk volna, hirtelen mindenki takarékoskodni akar, a külkereskedelemtől az állami kiadásokig.

Olaszországot most Európa egyik beteg embereként tartják számon. Váratlanul érte Önöket a válság?

- Igen, mert a Berlusconi-kormány utolsó heteiben Brüsszelből olyan követelések érkeztek, amelyeknek nem lehetett megfelelni. Korábban nem volt probléma az olasz gazdasággal, de miután kitört a görög válság, hirtelen mindenki aggódni kezdett.

A Monti-kormányt sokan dicsérik, hogy sikeresen látott neki a válságkezelésnek. Túl vannak már a nehezén?

- Nehéz ezt még megmondani, mert Mario Montit kevesen ismerték korábban, én sem tudtam róla sokat. Mindenesetre a miniszterelnök most meghívott, hogy kísérjem el Jeruzsálembe, ahol a húsvéti ünnepek után tárgyalni fog az izraeli vezetőkkel.

Európai vezetők mostanában ritkán utaznak Jeruzsálembe, mióta fagyossá vált a viszony Benjamin Netanjahuval. Hogyhogy Monti egyik első útja mégis Izraelbe vezet?

- Mario Monti mélyen vallásos katolikus, ezért már az ünnepeket is Jeruzsálemben akarta tölteni. Talán van a szívében nyitottság a zsidóság felé, ezt még nem tudom. Tudja, ez egyfajta áldás az embereknél, van, akinek a szívében ott van ez az érzés, másoknál pedig nincs. Külügyminisztere, Giulio Terzi di Sant'Agata jól ismeri Izraelt, nagykövet is volt ott a második intifáda idején. Amikor 2003-ban Olaszország volt az Európai Unió soros elnöke, neki köszönhetően sokat javult a viszony az unió és Izrael között.

A gazdasági válság Magyarországon felerősítette az antiszemitizmust, de talán másutt is tapasztalni ezt. Olaszországban mi a helyzet?

- Sajnos a helyzet rosszabb, mint sokan gondolnák. Az antiszemitizmus okait és jelenségeit vizsgáló olasz parlamenti különbizottság elnöke vagyok. Nemrég készült el egy átfogó felmérés, amely szerint az olasz lakosság 47 százaléka antiszemita, konkrétan azt állítja, hogy nem szereti a zsidókat. Az emberek közel 50 százaléka válaszolta azt, hogy nem örülne, ha a gyermeke zsidó partnerrel kezdene randevúzni, 35 százaléka pedig csapásnak tartaná, ha a munkahelyén zsidó főnöke lenne. A jelenségek tehát aggasztóak. Engem is 2001 óta két rendőrségi testőr kísér, a különböző halálos fenyegetések miatt. Iszlamisták, neonácik és antiszemiták egyaránt szeretnének elhallgattatni. Nem könnyű ezzel együtt élni, de ez nem félemlít meg.

Voltak zsidóellenes terrortámadások Olaszországban?

- Szerencsére itt eddig ritkán történtek olyan erőszakos cselekmények, mint ami például most Franciaországban, bár kevesen tudják, hogy az egyik első európai antiszemita merénylet gyerekek ellen éppen itt történt, Rómában. 1982-ben Abu Nidal palesztin terroristái gépfegyverekkel és gránátvetőkkel támadtak rá a római nagyzsinagógára. Egy kétéves kisfiú, Stefano Gay Taché meghalt, ő volt a náci rémtettek  után az első zsidó áldozat Olaszországban.

Igaz, Franciaországban sem a toulouse-i iskolánál kezdődött a zsidóellenes terror: 2006-ban Párizsban elraboltak egy marokkói származású zsidó fiatalembert, Ilan Halimit. Egy „Barbárok Bandája" elnevezésű iszlamofasiszta csoport tartotta fogva egy külvárosi negyedben. Huszonegy napon át példátlan kegyetlenséggel kínozták, végül élve felgyújtották. Senki nem sietett a segítségére, annak ellenére, hogy a közelben lakók hallották a jajkiáltásait. Halimi édesanyja, akit meghívtam ide Rómába az antiszemitizmus-ellenes bizottságunk elé, elmondta, hogy többször kereste a rendőrséget, és kérte tőlük, hogy vizsgálják ki az antiszemita nyomot is, de ez nem történt meg, mert a hatóságok szerint Franciaországban nem voltak erőszakos antiszemita csoportok. Úgy vélték, hogy egyszerű féltékenységgel vagy droggal kapcsolatos bűncselekményről van szó. Hallani sem akartak arról, hogy Koránt olvasó és imádkozó muzulmán fiatalok egy másik fiatalt kínozhatnak állati kegyetlenséggel, csak azért, mert zsidó. Ha a rendőrség időben elindult volna a megfelelő nyomon, még élve találhatták volna Ilan Halimit. Számomra ez az eset a hajnalcsillag az éjszakában: a fény, amely a helyes utat mutatja. Európának a helyes irányba kell figyelnie, mert most sötétségben él.

Erre sokan azt válaszolják, hogy nem antiszemiták, csak bírálni merészelik Izraelt, és ezért bélyegzik meg őket.

- Nem csak Izrael-ellenességről van szó. Svédországban az Aftonbladet napilap 2009-ben azzal vádolta meg az izraeli hadsereget, hogy a meggyilkolt palesztin fiatalok szerveit kioperálják, és pénzért eladják. Összekapcsolták a régi vérvádat a kapzsi zsidókról szóló előítélettel és a modern összeesküvés-elmélettel, mondván, mindez az izraeli kormány tudtával történt, akik fedezték a szervkereskedelmet. A svéd kormány a botrány után hallgatott. Nézze, mit művelt az Európai Unió külügyminisztere, Lady Ashton Toulouse után. Milyen lélekre vall az, hogy a kivégzett, fejbelőtt zsidó gyerekekről az jusson az eszébe, mi történik Gázában, ahol a terroristák tartják maguk előtt élő pajzsként a palesztin gyerekeket? Vagy a német szociáldemokrata párt elnökének, aki apartheid rendszernek nevezte Izraelt, miközben százával hullottak a rakéták a Gázai övezetből a dél-izraeli városokra?

Említhetné Günter Grasst is...

- Igen, ő az intellektuális antiszemiták új példaképe, aki egykori náciként most bátran hirdeti, hogy bűnösnek tartja Izraelt, miközben védelmébe veszi Iránt, amelynek a vezetése számtalanszor világossá tette, hogy el akarja pusztítani Izraelt. De Günter Grass nincs egyedül: ott van Mikisz Theodorakisz zeneszerző, aki a görög televízióban nyíltan antiszemitának vallotta magát, vagy a másik Nobel-díjas író, Josè Saramago, aki a náci koncentrációs táborokhoz hasonlította a terrortámadások miatt katonai blokád alá vont palesztin városokat. Ezeknek a nagy művészeknek nincs szavuk az iráni diktatúra ellen, ahol ezrével végeznek ki politikai vagy életmódbeli disszidenseket, sem a szíriai, szaúd-arábiai, pakisztáni emberi jogi atrocitások ellen. Csak és kizárólag Izraelt ostorozzák, és ez pontosan elárulja, hogy mi hajtja őket.

Ugyanilyen befolyás érvényesül az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában, ahol Izraelt - az egyetlen államot a Közel-Keleten, ahol az arab parlamenti képviselők szabadon bírálhatják a kormányt - több mint negyven alkalommal ítélték el, miközben Iránt, Szíriát és Libanont összesen talán háromszor. Soha nem ítélték el Kínát, ahol ezrével végeztek ki nyilvános tárgyalás nélkül embereket. Az Emberi Jogi Bizottság elnöke inkább nem ment el a Nobel béke-díj átadására, amit Liu Hsziao-po ellenzéki aktivistának ítéltek, csak azért, mert a pekingi kormánynak nem tetszett volna. Vagy nézze meg Szíriát: ölbe tett kézzel ülünk, miközben Basar Asszad már kilencezer embert megölt. Ez őrület, morális ámokfutás.

Mit gondol, politikusként többet tud tenni, mint újságíróként az ilyen jelenségek ellen?

- Azt gondolom, hogy igen. Az a parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek az elnöke vagyok, elkészített egy jelentést, amely az antiszemita és Izrael-ellenes kijelentések közötti összefüggésekről szól. Ezt a képviselőház mindkét nagy pártja támogatta. Mi voltunk az elsők Európában, ahol egy ilyen dokumentum megszületett. Igaz, ezután egy neonáci csoport az interneten közzétette az igennel szavazó képviselők listáját, mondván, mind zsidó befolyás alatt állnak, és egy Moszad-tiszt - ez lennék én - parancsát teljesítették. Többeket közülük halálos fenyegetések értek. Nem könnyű tehát azoknak a tisztességes politikusoknak, akik felszólalnak a zsidóellenes uszítással szemben. De úgy vélem, ha Olaszország és Európa nem áll ki Izrael létezése és önvédelemhez való joga mellett, olyan útra kerülünk, amelynek a vége az, hogy itt Európában mi magunk is elveszítjük a szabadságunkat és az emberi jogainkat.

Figyelik azt is, hogy más országokban mi történik ezen a területen?

- Igen. Látjuk, milyen uszítás zajlik például Magyarországon, a neonáci parlamenti párt részéről. Azt gondolom, hogy most a vérváddal kapcsolatos kirohanásuk átlépett egy olyan határt, amellyel szemben nemzetközi fellépés szükséges. Az Európai Tanács tagjaként kezdeményezni fogom, hogy ezt az ügyet vizsgálják meg Strasbourgban.

Európa lelkiismerete

Fiamma Nirenstein 2008 óta tagja az olasz képviselháznak, a Külügyi Bizottság alelnöke. A jobboldali, Berlusconi vezette koalíció listáján került be a római parlamentbe, ahol az antiszemitizmus elleni különbizottságnak is az elnöke. Az Európai Néppárt képviseletében tagja az Európai Tanácsnak, ahol a Közel-Kelettel foglalkozó albizottságot vezeti.
A Jerusalem Post izraeli napilap 2011-ben a világ ötven legbefolyásosabb zsidó személyisége közé választotta (a listát a Facebook alapítója, Marc Zuckerberg vezeti). Nirenstein megválasztása eltt az egyik legismertebb olasz újság-íróként tevékenykedett, többek között az Il Giornale, a La Stampa és a Panorama tudósítójaként, de könyvszerzként is sikeres. Írásaiért
16 különböz díjban részesült. Fiamma Nirensteint 2011-ben a Zsidó Parlamenti Képviselk Nemzetközi Tanácsa egyhangúlag elnökké választotta. Az öt kontinensrl több száz vezet politikust összefogó szervezet májusban Rómában tartja éves konferenciáját, amelyen új stratégiát kívánnak kidolgozni az európai antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség aktuális veszélyeivel kapcsolatban.

Egy öreged náci vallomása

„Miért most mondom, öregen, utolsó csepp tintámmal: Izrael atomhatalma veszélybe sodorja a világ amúgy is törékeny békéjét? Mert ki kell mondani azt, ami talán holnap már kés lehet: mi – épp eléggé terhelt németek – gyaníthatóan bŐnsegédek lehetünk, a szokásos mentegetzések pedig ertlenek” – írta versformába fogalmazott politikai üzenetében Günter Grass. Az Amit el kell mondani címŐ verses kiáltvány a bajor Süddeutsche Zeitungban és több más világlapban jelent meg egyszerre, húsvét eltt, a nagyhéten. A Nobel-díjas német írót országában sokan a nemzet lelkiismeretének tartják a mai napig, annak ellenére, hogy Grassról 1996-ban kiderült: eltitkolta náci múltját, és azt, hogy a Waffen-SS tagjaként szolgált, így nem feltétlenül alkalmas arra, hogy erkölcsi magaslatról ítélkezzen jó és rossz felett.
Grass most bírálói szerint visszakerült oda, ahonnan indult: az antiszemitizmushoz. Az öreg írót láthatóan zavarja, hogy Izrael léte (amelynek fennmaradásához általa mélyen elítélt módon Németország korszerŐ atom-tengeralattjárók eladásával járul hozzá) a náci célkitŐzések látványos kudarcát hirdeti.
Írásáról heves vita indult Németországban. Mathias Döpfner, az Axel Springer kiadó vezetje úgy vélte, hogy Grass mŐve „moralizáló hangnemben” eladott, „politikailag korrekt antiszemitizmus”. Döpfner szerint elfogadhatatlan, hogy egy német író a béke veszélyeztetésével vádolja „a Közel-Kelet egyetlen valódi demokráciáját”, és ártalmatlannak nevezi „a holokauszttagadó diktátor” Mahmúd Ahmadinezsád rendszerét.
Izrael nemkívánatos személynek minsítette Grasst, akirl Tom Segev izraeli történész a Der Spiegelben azt nyilatkozta: Izrael-ellenes kirohanásának lelki mozgatórugója az lehet, hogy az írót kínozza az elhallgatott múltja, nyomasztja az eltitkolt SS-tagsága, költeményében pedig a visszájára fordítja a tárgyalt problémára vonatkozó ok-okozati összefüggést, hiszen éppen az iráni vezetés hangoztatja „éjjel-nappal, hogy el akarja törölni Izraelt a Föld színérl”.
Mások viszont tüntetleg kiálltak Günter Grass mellett. A Svéd Királyi Akadémia gyorsan közölte, semmi okot nem látnak arra, hogy megfosszák Günter Grasst irodalmi Nobel-díjától az Izraelt bíráló verse miatt. „A svéd akadémia sem ma, sem a jövben nem lát semmilyen okot olyan vitára, amely bármilyen formában megkérdjelezné a Grassnak ítélt díjat” – írta Peter Englund, a svéd akadémia titkára.
A szokásos húsvéti németországi békemeneteken is tüntettek Günter
Grass mellett. A szervezk szolidaritásukat fejezték ki az íróval, mondván: nem Grasst kell pellengérre állítani, hanem azokat a politikusokat, akik az Iránt sújtó gazdasági szankciókkal mind inkább elmélyítik a közel-keleti válságot. (M. P.)

Olvasson tovább: