Kereső toggle

Tulipánkrach és bankpánik

80 éve tört ki a nagy tőzsdeválság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy évvel ezelőtt pénzügyi elemzők, brókerek, bankárok világszerte nem titkolt izgalommal figyelték az egyik legnagyobb amerikai biztosítóvállalat bukása után mélyrepülésbe kezdő tőzsdeindexeket. A gyors és hatalmas tőkeáldozattal járó állami beavatkozás ezúttal időben megakadályozta a teljes összeomlást, de senki nem ringathatja magát abba az illúzióba, hogy ezzel végleg elmúlt a veszély. Csak az Egyesült Államokban több mint száz bank ment csődbe, és egész országok remegtek bele, amint az apokalipszis fekete lovasa körbejárta a földet…

A világ első tőzsdekrachja egy közismert dísznövényhez, a Törökországból származó tulipánhoz fűződik. Az első hagymát a 17. század elején a szultán ausztriai nagykövete hozta az öreg kontinensre, és a hollandok hamar meglátták benne az üzletet. Különleges, egyedi tulipánokat nemesítettek, ezzel meghódították a többi országot. Ez a szenvedély odáig fajult, hogy egy-egy ritka hagymáért a reális értékének többszörösét – mai pénzben számítva akár 600 ezer Ft-ot – is fizettek. A hatalmas lehetőségeket látva végül már mindenki be akart szállni a virágüzletbe, sokan minden vagyonukat készpénzre váltották.
A versengés hamarosan hisztériává fokozódott, a tulipánhagymákkal már az amszterdami tőzsdén is kereskedtek. 1637 áprilisában azonban a lufi – pontosabban a tulipánbiznisz – kipukkadt, és egy csapásra zuhanni kezdtek az árak. Sok család egész vagyonát elveszítette.
Az Egyesült Államokban 1819-ben ütött be az első tőzsdekrach, amely azonban az egész világra kihatott. Az 1812–14-es amerikai–brit háborút finanszírozandó, az amerikai kormány jelentős kölcsönöket vett fel aranyrudak formájában. A hitelező bankok ezt követően a nemesfémhiány miatt fedezetlen bankjegyeket nyomtattak. Emiatt persze elszabadult az infláció, és amikor a befektetők rájöttek a turpisságra, azonnal megrohanták a pénzintézeteket, hogy mentsék a pénzüket. A válság miatt az amerikai nagyvárosokban soha nem látott méreteket öltött a munkanélküliség, és sokan az adósok börtönében végezték. A gazdaság pedig csak évek múltán állt talpra. Az 1819-es pánik a piacgazdaság első kudarca volt a világon.

Svindlivállalatok

A technológiai részvények első jelentős összeomlása 1873-ban következett be az amerikai vasútépítési lázat követően. A 19. század háborúi hatalmas élelmiszer-keresletet eredményeztek az egész világon. Márpedig az Egyesült Államokban hatalmas üres földek álltak parlagon, csupán a szállítás hatalmas költségei miatt nem lehetett kiaknázni az óriási lehetőséget. Ezt a problémát azonban egy csapásra megoldotta a vasút feltalálása. A polgárháború után néhány év alatt 20 ezer kilométer sínt fektettek le országszerte, és ezt követően olcsó gabonával árasztották el Európát. A hatalmas lehetőséget látva Amerikában mindenki vasútba akart fektetni, a tőzsdén egekbe szöktek a részvényárak. Ugyanakkor nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű pénz, amellyel finanszírozhatták volna az építéseket. Amikor aztán Jay Cooke philadelphiai bankháza 1873. szeptember 18-án csődöt jelentett, elszabadult a pokol. A vasúti papírokat követve az egész tőzsde összeomlott, és két év alatt 18 ezer vállalat ment tönkre.
Ugyanebben az évben Európát is megrázta egy Bécsből induló tőzsdekrach. 1872-ben ugyanis óriási bank- és takarékpénztár-alapítási láz kezdődött arra az alaptalan
feltételezésre, hogy a gazdaság fel-lendülőben van. Rengeteg céget alapítottak, amelyek részvényeit aztán jóval a reális érték felett dobták piacra. A válság első jelére kártyavárként omlottak össze ezek a „svindlivállalatok”. Alig néhány hét alatt hetvenhat pénzintézet zárt be.

A nagy krach

A történelem legnagyobb tőzsdeválsága azonban még hátra volt. Európától eltérően az Egyesült Államok gazdasági téren roppant módon megerősödve került ki az első világháborúból. Hatalmas összegeket helyezett ki hitelre, és tradicionális piacokat hódított el a korábbi nagyhatalmaktól. Ez azonban olyan optimizmust eredményezett, melynek következtében az emberek szívesebben fektették be pénzüket a tőzsdén, mint alacsony kamatot kínáló bankokban. A várható haszonból a középrétegek is részesülni akartak, és sokszor erejüket meghaladó hiteleket vettek fel a bankoktól, hogy újabb részvényeket szerezzenek. Ez persze még inkább felsrófolta az árukat. A 22-es csapdája bezárult.
80 évvel ezelőtt, 1929. október 24-én csütörtök reggel a New York-i tőzsde a szokásos nyüzsgéssel nyitott. 11 óra felé aztán valaki látványosan nagy értékű és mennyiségű értékpapírt dobott piacra. A korábbi napok nyugtalanító hírei miatt erre azonnal hatalmas eladási láz kezdődött, és a papírok értéke azonnal zuhanni kezdett. Délre már teljes lett a pánik, az ügynökök néhány óra alatt több mint tizenkétmillió részvénytől szabadultak meg. Ez volt a híres „fekete csütörtök”, amit rövidesen a „fekete péntek” és a „fekete kedd” követett. Sok kétségbeesett részvényes, aki mindenét elveszítette, a Wall Streeten lőtte fejbe magát.
A bankok, amelyek a részvényvásárlásokhoz hitelt biztosítottak, egymás után mentek csődbe, így a tőzsde összeomlása után az amerikai bankrendszer is évekre tönkrement. A vihar végigsöpört a világon, s évekig tartó gazdasági válságot okozott. Európa, amely még a felvett hiteleket nyögte, még nehezebb helyzetbe került. Az olcsó hiteleket ugyanis többnyire a mezőgazdaságba fektették, ami az agrártermékek árának csökkenéséhez, illetve túltermeléshez vezetett.
A gazdaságon a hiperinfláció és óriási munkanélküliség lett úrrá. Mindennek súlyos politikai következményei lettek.

Kistigrisek nagy pánikban

A kilencvenes évek elején az egész világ meglepetten követte előbb Japán, majd a fejlődő délkelet-ázsiai országok (Tajvan, Szingapúr, Hongkong, Dél-Korea – az úgynevezett kistigrisek) rohamos gazdasági növekedését. A leginkább az autógyártásban és elektronikában érdekelt államok évről évre hatalmas nyereséget könyvelhettek el, ami persze vonzóvá tette részvényeiket az egész világon. A GDP-növekedés éves rátája néha meghaladta az évi 10 százalékot. Ennek a felfokozott optimizmusnak lettek sokan áldozatai 1997-ben.
Amikor a Princeton Egyetem professzora, Paul Krugman közzétett egy tanulmányt, amelyben megkér-dőjelezte ezen országok gazdasági növekedését, azonnal megkezdődött a tőkekiáramlás a térségből, és a kistigrisek valutái is hatalmasat veszítettek értékükből. Október 23-án összeomlott a világ harmadik legnagyobb részvénypiaca, a hongkongi tőzsde, aminek következtében az egész világon mélyrepülésbe kezdtek a tőzsdék. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) végül csak alapvető pénzügyi reformok bevezetése után és szigorú megszorításokért cserében volt hajlandó mentőövet dobni Délkelet-Ázsiának. A válságot a legnagyobb mértékben a kommunizmusból éppen csak kilábaló orosz gazdaság sínylette meg, amelyet a teljes összeomlástól az olajárak későbbi rendkívüli növekedése mentett meg. Tíz év sem kellett hozzá, és a világ megint bajba került. Senki sem ringathatja magát abba az illúzióba, hogy ez volt az utolsó, de bárkinek megadatik a lehetőség, hogy tanuljon belőle.

Olvasson tovább: