hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ahmadinezsád zsidó – állítja egy iráni ajatollah fia

2009. 07. 10.
Letartóztatták Teheránban azt az iráni bloggert, aki a héten azt állította, hogy Mahmúd Ahmadinezsád elnök zsidó gyökerekkel rendelkezik.

A hatóságok 150 egyetemi hallgatóval együtt vették őrizetbe Mehdi Kazalit, aki egy ismert konzervatív ajatollah fia. Kazali honlapján azt állította, hogy Ahmadinezsád szándékosan változtatta meg családi nevét, hogy elrejtse zsidó származását.

A meghökkentő feltételezést Kazali arra alapozza, hogy a júniusi választást követően Ahmadinezsád rokonai a brit Guardian című lapnak azt mondták, hogy a család „vallási és gazdasági okok együttes hatására" változtatott nevet. A családot eredetileg Szabordzsiánnak nevezték: ez a név szerepel az elnök diákkori személyi igazolványán is.

Ezt a nevet Iránban általában zsidó családok viselik, többek közt Aradan városában is, ahonnan az elnök származik. A Szabordzsián família tagjai szőnyegfestéssel foglalkoznak, amint arra a fárszi név is utal. Kazali blogjában azt írta, hogy el akar utazni a városba, hogy felkutassa Amadinezsád őseit. A holokauszttagadó, antiszemita elnök ma használt neve (Ahmad-i-nezsád) teológiai szempontból sokkal korrektebb. Ahmad fárszi nyelven annyit jelent, hogy az „erényes", de ezt használják Mohamed próféta egyik neveként is. A nezsád szó érteleme „faj vagy fajta", így Ahmadinezsád neve azt jelenti: „az erényes fajból/fajtájából", illetve „Mohamed fajtájából". A bloggert ajatollah apja miatt egy speciális bíróság elé állították, amely a klérus tagjainak és családtagjaiknak vétkeit vizsgálja. Ezt követően ismeretlen helyre szállították, és azóta nincs róla hír.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!