Kereső toggle

Zöldhullám

Tüntetések Iránban: meddig tart ki az ellenzék?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nehéz eldönteni, mi zajlik Iránban: a narancsos, rózsás és ehhez hasonló „színes” kelet-európai mozgalmakhoz hasonló – ez esetben: zöld – forradalom, vagy a Nyugat megtévesztésére gondosan megtervezett színjáték, esetleg a kettő ismeretlen arányú egyvelege. Megfigyelők szerint ugyanis az iszlám köztársaság politikáját és atomfegyverkezési programját az elnökválasztás kimenetele, ahogy eddig, úgy most sem befolyásolja. A CNN-en látható Ahmadinezsád-ellenes tömegtüntetések képei ellenére Barack Obama igyekezett hűteni a várakozásokat, mondván: nincs jelentős különbség a jelenlegi elnök és kihívója, Mir Hoszein Muszavi között.

Elszabadultak az indulatok Iránban, miután bejelentették, hogy Mahmúd Ahmadinezsád jelenlegi államfő a szavazatok több mint 62 százalékával már az első fordulóban győzött az elnökválasztáson. Legnagyobb ellenfele, a reformistának tartott Muszavi pedig kevesebb, mint 34 százalékot szerzett, ami a megfigyelők szemében gyanúsan kevésnek tűnik. (A hivatalos eredmények szerint az ellenzéki jelölt saját választókörzetében sem szerzett többséget, miközben Ahmadinezsád több városban az öt évvel ezelőtti 20 százalékhoz képest most 70 százalék körüli eredményt ért el.)

Az ellenzék nem ismeri el az eredményeket, és nagyszabású tiltakozó akcióba kezdett - igaz, a megmozdulások Teheránon kívül csak egy-két várost érintenek. A rendőrök, valamint a hatalomhoz közel álló félkatonai gárdisták keményen léptek fel a felbőszült tüntetők tízezreivel szemben: gumibotokkal és könnygázzal igyekeztek oszlatni őket. Lapzártakor legalább hét halálos áldozata van a zavargásoknak, de ezek körülményeiről egyelőre semmit sem lehet tudni. Több mint száz személyt tartóztattak le, köztük a reformisták vezetőit, politikusokat, értelmiségieket, aktivistákat és újságírókat. A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű szervezet arról számolt be, hogy a választások óta legalább tíz iráni újságírót vettek őrizetbe, és nem lehet tudni, hol tartják fogva őket, valamint, hogy olyanokat is elvittek a hatóságok, akik mobiltelefonokkal készítettek fényképeket. A bizonytalanságot tovább fokozzák az olyan - utólag megalapozatlannak bizonyult - hírek miszerint az áldozatok száma több tucatra rúg, vagy az, hogy a rendőrség letartóztatta Muszavit.

A hatóságok nagyszabású támadást indítottak a kommunikációs eszközök ellen is annak reményében, hogy így sikerül megfékezniük a tiltakozókat. Már a voksolás alatt nem lehetett SMS-eket küldeni Teheránban, mivel az ellenzéki jelöltek szöveges üzenetekkel próbálták mozgósítani a fiatalokat. Az internethasználatban is fennakadások voltak tapasztalhatóak: nem voltak elérhetőek azok a közösségi portálok, amelyeket előszeretettel használnak az ellenzékiek. A BBC pedig arról számolt be, hogy Irán komoly technikai eszközöket is bevetett az elmúlt napokban annak érdekében, hogy zavarja a perzsa nyelvű televíziós szolgáltatásukat, mely egyébként rendkívül nézett a térségben. A rendőrök egy olasz televízióstábot is megtámadtak, és a forgatott anyagot elkobozták tőlük.

Miután az egész világot bejárták a tömegtüntetésekről és erőszakról szóló képek, a kormány úgy döntött, kitiltja a külföldi újságírókat az országból. A hatóságok nem engedik a média munkatársainak, köztük például a nagy hírügynökségek riportereinek, hogy az utcán zajló eseményekről tudósítsanak, hanem csak telefoninterjúkat készíthetnek, valamint olyan ellenőrzött hivatalos forrásokat használhatnak, mint az állami televízió. Sok külföldi újságíró kedden már elhagyta az országot, miután iráni tisztviselők közölték, nem hosszabbítják meg vízumaikat. Az ellenzékiek emiatt még inkább az internetes portálokhoz és blogokhoz fordultak, hogy tudassák a világgal, mi is történik valójában Iránban, valamint hogy további megmozdulásokat szervezzenek. A Twitter és Facebook közösségi oldalakra több amatőr videofelvételt is feltöltöttek, melyekben a zavargások láthatók. A Forradalmi Gárda ezért az online médiával is le akar számolni: jogi következményekkel fenyegette meg azokat az iráni blogokat és weboldalakat, amelyek nem távolítják el a szerintük feszültséget gerjesztő anyagokat.

Úgy tűnik azonban, az ország vallási vezetése más módszerekhez folyamodik az indulatok lecsillapítására. Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah - aki egyébként a szavazás eredményét első körben „isteni értékelésnek" nevezte, és arra szólította fel az irániakat, hogy sorakozzanak fel Ahmadinezsád mögött - utasította az ország legnagyobb befolyással rendelkező testületét, az őrök Tanácsát, hogy vizsgálják ki az ellenzék állításait. Szakértők szerint mindezzel valójában csak időt akar nyerni a vezetés abban a reményben, hogy alábbhagynak az indulatok. A Tanács egyébként már Ahmadinezsád 2005-ös győzelmekor is „foglalkozott" szavazatokkal való visszaélési vádakkal, de utóbb semmi hivatalos eredmény nem jelent meg a vizsgálatokról. Az állami televízió bejelentette, hogy újraszámolják a szavazatokat, ugyanakkor azt is közölte, hogy csak azokon a helyeken, ahol a jelöltek szerint szabálytalanságok történtek. Egyelőre nem tudni, mely körzeteket érinti majd a vizsgálat.

Muszavi szerint csak egy új, megismételt választás hozhat fordulatot, mivel a 12 egyházi vezetőből és iszlám szakértőből álló őrök Tanácsa már jelezte támogatását Ahmadinezsád felé. Irán vallási vezetői tüntetést is szerveztek a kormány  mellett, csak hogy demonstrálják az újraválasztott elnök tömegtámogatását.

A rendezvényen kormányzati tisztviselők kijelentették, hogy a zavargások nem fenyegetik Irán iszlamista rendszerét. Úgy tűnik azonban, hogy ezekkel az eszközökkel továbbra sem sikerült megtörniük az ellenzék tiltakozását, Muszavi ugyanis újabb tömegtüntetésre szólította fel támogatóit, mely során a választási eredmények és a hatóságok erőszakos fellépése ellen kívánnak tiltakozni.

Az újraválasztott elnök ünneplését egyébként cseppet sem zavarták meg az összecsapások. Ahmadinezsád futballmeccshez hasonlította a választásokat, ahol a vesztes oldal drukkerei erőszakkal fejezik ki csalódottságukat. Az iráni államfő több tízezer támogatója előtt tagadta, hogy csalással nyert volna, egy sajtótájékoztatón pedig azzal vádolta a nyugati sajtót, hogy csak azért nem hajlandó elfogadni az eredményeket, mert azok nem a kedvük szerint valók. Négy nappal a választások után az elnök már Oroszországba látogatott, ahol egyáltalán nem tért ki a választásokra és a zavargásokra, hanem az iszlám köztársaság legfőbb ellensége, az Egyesült Államok ellen intézett kirohanást.

Az elnökválasztási kampányt számos ellentmondás jellemezte. Megjelentek a Nyugaton is használt, inkább külsőségeknek nevezhető elemek, mint például a tömegrendezvények, a jelöltek közötti televíziós vita, a nők aktív szerepvállalása, melyekkel azt a látszatot akarták kelteni az egész világ előtt, hogy a nép valóban demokratikus jogait használva dönt a következő elnök kilétéről.

Valójában azonban mind a négy versenyben maradt jelöltet alaposan átvizsgálták, aminek során az iráni iszlamista kormányzási rendszerhez való hűséget és az ország legfőbb tekintélyének, Ali Hamanei ajatollahnak való „teljes engedelmességet" tekintették a legfontosabb szempon-toknak. A választásra egyébként 450-en regisztráltak, közülük 42-en nők voltak, a belügyminisztérium választási központja viszont egy nőt sem fogadott el. A reformisták hiába tiltakoztak amiatt, hogy Ahmadinezsád a hivatalos kampányidőszak, vagyis június 10-e előtt már járta az országot, és támogatókat gyűjtött. Bírálták az állami médiát amiatt is, hogy nem szentel megfelelő figyelmet a voksolásnak, és hogy nem mozgósítja az iráni szavazókat, mivel úgy vélték, magas részvételi arány mellett jobb eséllyel indulnának. A szavazást végül rendkívüli érdeklődés kísérte, azért több órával meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását. A 46 millió szavazásra jogosult 85 százaléka járult az urnák elé. Az ellenzék éppen emiatt nem tartja lehetségesnek a kihirdetett eredményt, és nem mellékes az a tény sem, hogy a voksolásra nem engedtek be egyetlen külföldi megfigyelőt sem.

Az elégedetlenek jelöltje

A választások előtt pár héttel a reformista mozgalmat halottnak vélték Iránban, és úgy vélték, a legtöbb reformista szavazó nem vesz majd részt a választásokon. Feltehetőleg emiatt sem diszkvalifikálták őket az elnökségi küzdelem során: részvételükkel a „külső megfigyelők” előtt úgy tűnhet, valóban verseny folyt az elnökségért, és a kormány legitimmé tudja tenni hatalmát.
Az Ahmadinezsád és Muszavi közti televíziós vita azonban mindent megváltoztatott. Az elnök ugyanis az összes korábbi kormányt (ezzel Muszavit is) korrupcióval vádolta, és támadást intézett vetélytársa felesége ellen, aki ismert előadóművész és szobrász. A vita után sokan felháborodtak, és eddig még nem tapasztalt módon, tömegesen fejezték ki együttérzésüket és támogatásukat a reformista jelölt mellett. Muszavi stábja a zöld színt választotta kampányához, ami azonnal divatszín lett, és percek alatt fogytak el a zöld ruhadarabok a boltokból. Muszavi ezáltal napok alatt esélyes jelöltté lépett elő. A szavazási láz még a határokon kívülre is átterjedt: Isztambultól kezdve Londonig, Los Angelestől New Yorkig az irániak mindenhol szavazni készültek.
Ugyanakkor Muszavi nem számít új arcnak az iráni politikai életben. 1981 és ’89 között – Khomeini ajatollah irányítása alatt – Irán ötödik és egyben utolsó miniszterelnökeként állt az ország élén. Ezt követően ugyanis egy alkotmánymódosítás keretében törölték a miniszterelnöki posztot. A reformistának tartott elnökjelölt kampánya során a Nyugattal való jobb kapcsolatot szorgalmazta, és megígérte, hogy változtat az Iránról kialakult szélsőséges megítélésen. Ugyanakkor ő is visszautasítja a nemzetközi közösség felszólítását, miszerint Irán függessze fel atomprogramját. Annak ellenére, hogy bírálta Ahmadinezsád „alamizsnára épülő” gazdaságpolitikáját, igyekezett megnyerni a konzervatív réteget is azzal, hogy sürgette a visszatérést azokhoz a fundamentalista eszmékhez, amelyeket az iszlám köztársaság alapítója, Khomeini ajatollah fogalmazott meg. Találgatások folynak Ali Hamenei legfőbb iráni vezetővel való kapcsolatáról is, akivel egyébként távoli rokonságban áll. Muszavi támogatója a korábbi, mérsékeltnek tekintett Hatami elnök is, aki márciusban az ő javára lépett vissza az elnökválasztástól.
Hamenei májusban arra szólította fel a szavazókat, hogy Nyugat-ellenes jelöltekre voksoljanak. Az iráni politikai életben az is újszerűnek számított, hogy a teakereskedő családból származó, 67 éves Muszavi mellett felesége is kampányolt. A házaspár még egymás kezét is megfogta a rendezvényeken, ami ritka látványnak számít a főként síita és társadalmilag konzervatív államban.

Sarkozy védelmet ígér az emírségeknek

A Le Figaro című francia lap június 15-ei számában ismertette a Franciaország és az Egyesült Arab Emirátusok között létrejött titkos védelmi szerződés tartalmát. A lap szerint Párizs elkötelezte magát arra, hogy minden rendelkezésére álló katonai eszközzel hajlandó az Egyesült Arab Emirátusokat megvédeni egy esetleges iráni támadás esetén.
„Ha Irán megtámadja az Emirátusokat, Franciaországot támadja meg” – kommentálták a lap számára a szerződés lényegét francia diplomaták. Ez a megfogalmazás nem zárja ki a nukleáris fegyverek használatát sem, főként annak fényében, hogy a francia elrettentő stratégia két alappillére a nukleáris tengeralattjárók, valamint az atombombák ledobására alkalmas vadászrepülőgépek anyahajója, a Charles de Gaulle. Az Egyesült Arab Emirátusokkal való katonai együttműködés nem új keletű, még Francois Mitterrand idejében kezdődött, majd Jacques Chirac idejében folytatódott. Mára az Egyesült Arab Emirátusok hadifelszerelésének mintegy 50 százaléka francia eredetű.
Az Öböl-háború után megkötött korábbi védelmi szerződésben Franciaország egyszer már elkötelezte magát az Emirátusok megvédelmezésére, hasonlóan több afrikai országgal megkötött védelmi szerződéshez. „Afrikában azonban nem vagyunk nuklearizált környezetben. Jelen szerződésnek hatalmas stratégiai következményei vannak, azt jelenti ugyanis, hogy az Egyesült Arab Emirátusok rendelkezésére bocsátjuk a nukleáris elrettentő haderőnket” – nyilatkozta a Figarónak Pierre     Lellouche, Franciaország afganisztáni megbízottja. Az új szerződésnek súlyát tovább növeli, hogy május 25-e óta Franciaországnak saját haditámaszpontja van Abu Dhabiban, alig több mint kétszáz kilométerre az iráni partoktól. Az új haditámaszpont létrehozása egyértelműen jelzi a megváltozott francia geostratégiát, amelynek értelmében Párizs növelni akarja jelenlétét a Közel-Keleten. Franciaország ugyanis mintegy ötven éve, az afrikai gyarmatok függetlenedése óta nem nyitott új katonai támaszpontot külföldön, ráadásul ez az első alkalom, hogy olyan helyen veti meg a lábát, amely már hosszú ideje angolszász befolyás alatt áll. A Béke-támaszpontnak nevezett katonai bázissal az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett egy új nagyhatalom jelent meg az Öböl-térségben.
Annak ellenére, hogy a francia hadseregnek első ránézésre nem túl nagy, mintegy ötszáz fős egysége állomásozik Abu Dhabiban, a francia katonai jelenlét stratégiai jelentősége mégis óriási. A Mina Zayed kikötőjében létrehozott francia haditengerészeti bázis ugyanis az atom-tengeralattjárók és a Charles de Gaulle anyahajó fogadására is alkalmas. Az új bázissal tehát Franciaország jelentős elrettentő erő felsorakoztatására képes rövid idő alatt Iránnal szemben, beleértve a nukleáris fegyvereket is. Az új támaszpont a Sarkozy-féle Irán-doktrína része, amellyel Párizs megpróbálja elrettenteni Iránt egy esetleges agressziótól. Párizs ugyanis, megkülönböztetve magát az európai közösségtől, a közelmúltban többször is hangsúlyozta, hogy az iráni nukleáris tervek veszélyt jelentenek a világ számára, ezért hajlandó akár katonai erővel is fellépni Iránnal szemben. (Lukács András)

Olvasson tovább: