hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Holtverseny
Fehér Ház 2008: most Obama botlott

2008. 04. 30.
Továbbra sem dőlt el, hogy ki lesz a demokrata párt elnökjelöltje a novemberi választáson. Az április 22-ei pennsylvaniai előválasztás Hillary Clinton kényelmes győzelmével zárult, aki ezzel bizonyította: nem hiába nem adta fel a küzdelmet, hiszen valamennyi jelentős államot maga mögött tudhatja.

Az elmúlt hónapokban valamennyi előválasztástól azt várták, hogy lezárul a
demokrata jelöltek között zajló ádáz küzdelem. Azonban a pennsylvaniai szavazás
sem hozott változást a kialakult patthelyzetben. Hillary Clinton „mélyen
személyesnek” titulált győzelme azt jelenti, tovább folytatódik a párbaj a két
jelölt között.

A volt first ladynek égetően szüksége volt a pennsylvaniai elsőségre, és az sem
volt mellékes, hogy milyen fölényesen sikerül ez neki. Az előrejelzések Clinton
győzelmét jósolták, de kétséges volt, hogy képes-e meghatározó előnyre szert
tenni, mivel Obama az utóbbi hetekben jelentősen ledolgozta hátrányát az
államban. Ennek ellenére a New York-i szenátornak sikerült közel 10 százalékkal
rávernie riválisára, így az állam 158 delegáltjának döntő többségét megszerezte.
Az összesítésben azonban továbbra is Obama vezet, de a magát a padlóról mindig
talpra álló filmhős Rocky Balboához hasonlító Hillary Clinton továbbra sem adja
fel.

Obama számára Pennsylvania állam nem számított a legkedvezőbb helyek közé, mivel
az államot leginkább a fehér munkásréteg határozza meg. Annak ellenére, hogy a
helyiek többsége leszögezte, nem a faji hovatartozás alapján dönt, az eredmények
azt mutatják, hogy igencsak befolyásoló tényező ez a kérdés. Clinton
különösképpen jól szerepelt a fizikai munkások, a nők és a fehérek körében,
Obamát pedig leginkább a színes bőrűek részesítették előnyben. Az illinois-i
szenátor minden eddiginél nagyobb összeget, több mint 11 millió dollárt költött
televíziós hirdetésekre az államban – ellenfele ezzel szemben mindössze 5 millió
dollárt fordított reklámokra – de ez sem hozta meg a várva várt sikert a
számára.

A színes bőrű szenátor nehéz heteken van túl. Lelkészének radikális kiszólásai,
valamint a pennsylvaniai kisvárosokkal kapcsolatos félreérthető megjegyzések,
melyek során a „vallásba és fegyverekbe kapaszkodó keserű szavazókról” beszélt,
semmiképpen sem javítottak helyzetén.

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Pennsylvaniában Obama fiatalokat
megszólító kampánya sem. Pedig az illinois-i szenátor kulcsfegyverének tartják,
hogy az online háborúban rendkívül sikeres, mivel úgy tűnik, sikerült
megtalálnia azokat a fórumokat, melyeken keresztül el tudja érni a fiatalokat
is. Obama olyan népszerű internetes oldalakon kommunikál a fiatal nemzedékkel,
mint a MySpace és a Facebook. Az 1970-es évektől kezdődően egyik elnökválasztási
kampányban sem vettek részt aktívan egyetemisták, idén azonban más a helyzet.
Több egyetemista elmondta, hogy Obamának sikerült őket bevonni a politikába, és
azt érdekessé tenni számukra. Clinton is nagy erőfeszítéseket tesz a fiatalok
megnyeréséért, melyben lánya játszik fontos szerepet, aki országszerte
egyetemeken, főiskolákon kampányol, de Obama lendületét eddig nem sikerült
megtörnie. Pennsylvaniában azonban Obama nem tudta a fiatalokkal megfordíttatni
a helyzetet.

A pennsylvaniai eredmények után Clinton továbbra is arra hivatkozhat, hogy
ellenfele nem képes azokat a rétegeket megszólítani, melyek eldönthetik a
novemberi választásokat. Akárcsak Ohióban, Obama ebben az államban sem tudott
jól teljesíteni a fehér kétkezi dolgozók között, ezért Clinton úgy véli, csak
neki van esélye győzelmet aratni John McCainnel szemben novemberben.

Az elkövetkezendő időszakban további kilenc államban kerül sor előválasztásra,
legközelebb május 6-án Észak-Karolinában és Indianában járulnak a választók az
urnák elé. Hacsak nem történik drámai fordulat, a hátralévő megmérettetések nem
elegendőek arra, hogy bármelyik jelölt elegendő támogatót tudhasson maga mögött.
Ezért valószínűleg csak az augusztusban sorra kerülő demokrata jelölőgyűlésen
derül majd ki, hogy ki indul novemberben John McCainnel szemben. A döntés így a
szuperdelegáltak kezében van, akiknek támogatásában Hillary Clinton nagyon
bízik. Az elhúzódó kampány azonban sokak szerint a republikánusok malmára hajtja
a vizet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!