hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Élniük kellett volna

2008. 03. 19.
A nyolc meggyilkolt izraeli fiatal rokonai és barátai szerint valamennyien szenvedélyesen rajongtak a Tóráért, és legfőbb vágyuk volt, hogy másokon segítsenek.

„Az arca mindig az örömtől ragyogott” – Doron Meherete, 26 éves

„Doron arca mindig ragyogott az örömtől, amikor a Tórát tanulmányoztuk” –
mesélték a fiú barátai. 1991-ben Etiópiából érkezett Izraelbe a Salamon
hadművelet keretében. Kilenc éven át volt a jesiva diákja, ahol éles eszéről és
szelíd szívéről volt ismert. Szeretett intellektuális párbajra hívni másokat, de
figyelmességével mindig észrevette, hogy épp hol kell egy segítő kéz.
Szabadidejében bevándorló etióp gyerekekkel foglalkozott, majd beállt a
hadseregbe. Rabbi szeretett volna lenni. Szülei és hat testvére gyászolják.



„Mint egy angyal” – Avraham David Moses, 16 éves

Avrahamot szülei és öt fivére siratja. Édesapja így búcsúztatta: „Mikor
legutóbb megáldottalak, és a fejedre tettem a kezem, hirtelen megértettem,
milyen nagyot nőttél szellemben. ... Te nem harcos voltál, hanem egy szerető
személy – szeretted a Tórát. Az életed is a Tóra tanulmányozása közben ért
véget.” Mostohaapja szerint a fiú „olyan volt, mint egy angyal. Bámulatosan
feddhetetlen volt.” Édesanyja a koporsó mellett megköszönte Avrahamnak azt a
tizenhat évet, ami alatt abban a kiváltságban lehetett részük, hogy
felnevelhették.



„Mindenki a közelében akart lenni” – Neria Cohen, 15 éves

Neria Ayala és Yitzak Cohen rabbi tizenkét gyermekének egyike volt. „Neria
legmegdöbbentőbb tulajdonsága határtalan jókedve volt. Ezért mindig mindenki a
közelében akart lenni” – meséli a jesiva egyik tanácsadója. Olyan fiú volt, aki
a világ összes eszményét meg akarta élni, mindig keresett valami ügyet, amiért
harcolhatott. „A Tóra igazi fia volt. Mindig, ha megértette a lényegét,
határtalanul boldog volt” – mondta egyik tanára a sírnál.



„Tiszta lelkű és jó szívű volt” – Segev Pniel Avichail, 15 éves

Segev két ismert rabbinak volt az unokája: Elishav Avichail rabbi Izrael
elveszett törzseit és eltűnésük okait tanulmányozta, majd felkutatta és
visszahozta őket Izraelbe. Yehoshua Zuckerman rabbi az El Ami mozgalom alapítója
volt. Nagybátyja szerint tiszta lelkű és jó szívű fiú volt. „Ajándék volt az
egész család számára az elmúlt tizenöt évben. Nagyon szerette a családját” –
mondta. Három kisebb testvére volt.



„Rendkívüli képességekkel rendelkezett” – Yohai Lifshitz, 18 éves

Yohai szülei hat gyermeke közül a második volt. Egy tanára szerint
legkiemelkedőbb tulajdonsága ártatlansága volt. Unokatestvére szerint rendkívüli
képességgel rendelkezett ahhoz, hogy kitartóan tanulmányozza a Tórát: „Még
halála pillanatában is a Tórát bújta.” Édesapja a következő szavakkal búcsúzott
tőle: „Köszönünk mindent, amit a 18 év alatt tettél, és amit adtál nekünk, míg
velünk voltál.”



„Csodált vezető volt” – Yehonadav Haim Hirschfeld, 19 éves

Yehonadav a család tizenhárom gyermeke közül az ötödik volt. Egy szomszédja
szerint „tehetséges, intelligens, széles látókörű fiatalember, az Ariel ifjúsági
mozgalom mindenki által csodált vezetője volt.” A mozgalomból kilépve is
folyamatosan tartotta a kapcsolatot a gyerekekkel.



„Tele volt életörömmel” – Yonatan Yitzchak Eldar, 16 éves

Yonatant a Talmud egy véráztatta példányával együtt temették el. Bár az új hónap
ünnepe volt a jesivában, Yonatan mégsem akarta elmulasztani, hogy megtanulja a
Talmud aznapra kijelölt részletét. ”Azt gondolnád, hogy csak szögletes
gondolkodású lehet az, aki ennyire rajong a Tóráért, de Yonatan nem ilyen volt.
Tele volt életörömmel, és nagyon sok minden érdekelte” – mondta Uri Bayar rabbi,
a jesiva egyik tanára. Hét testvére volt.



„Nagyon közel érezte magát Istenhez” – Roee Roth, 18 éves

Roee a barátai szerint nagyon intenzív szellemi életet élt. „Nagyon közel érezte
magát Istenhez, és minden problémára azt mondta: »ez is Istentől van«, és mindig
meg akarta érteni, hogy mit akart tőle Isten” – mondta Eyal, Roee szobatársa.
„Mindig hangosan és hosszan imádkozott, az étkezésekről is rendszeresen elkésett
az imái miatt” – mesélte Menashe, Roee egy másik barátja. Szülei és négy
testvére siratják.

Kapcsolódó cikk: Vérfürdő a Jesivában

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!