hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Buta kíváncsiság volt
Egy hónap után botlott az olasz kormányszóvivő

2007. 03. 28.
Romano Prodi olasz miniszterelnök szóvivője közölte, hogy nem mond le, amiért lefényképezték, amint egy transzszexuális prostituálttal beszélgetett.



Prodi és Sircana

Silvio Sircana, akit a múlt hónapban neveztek ki a kormány szóvivőjévé, egy
nagyobb botrány középpontjában áll, amelyben lesipuskás fotósok gyaníthatóan
hírességeket zsaroltak képeikkel.

Több olasz napilapban megjelent egy fénykép, amelyen a nős, kétgyermekes Sircana
a gépkocsijából beszélget egy hiányosan öltözött, nőnek kinéző figurával, aki a
járdán áll. A politikus nagyon szégyelli a fotót, és azt mondta, hogy
„pillanatnyi buta kíváncsiság” vitte bele a dologba. A képet tavaly
szeptemberben készítették paparazzik, akik eladták egy újságnak, de az nem hozta
le. Sircana volt az, aki kérte a nyilvánosságra hozását, hogy tisztázza a
helyzetet.

„Miért kellene lemondanom? Egy meg nem történt dologért? – kérdezte a La Stampa
napilapban. – Nem feszíthetnek keresztre valakit az ilyen fajta ostobaságért” –
tette hozzá. A botrány kihatással van a kormányra is, amelyet a családi értékek
megsértésével vádol a jobboldali ellenzék és a katolikus egyház, mert készülőben
van egy törvény, amely a házastársakéval egyenlő jogokat biztosít az élettársi
viszonyban élőknek, és a homoszexuális pároknak.

„Sircana talán éppen a legmegfelelőbb szóvivő egy ilyen szégyentelen kormánynak”
– jelentette ki a szélsőjobboldali Alessandra Mussolini. A botrány része egy
bűnügyi nyomozásnak is, amelyben azt akarják kideríteni, hogy paparazzik tényleg
zsaroltak-e felvételeikkel hírességeket. Sircana azt mondta, hogy belőle nem
akartak pénzt kisajtolni a fényképért.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!