Kereső toggle

Menni vagy nem menni?

Terítéken az iraki stratégiák

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Három évvel az iraki invázió után továbbra is száznegyvenezer fos amerikai
kontingens állomásozik a közel-keleti országban. Miközben a szunni nem akaró
eroszak közepette az eddigi stratégia kivitelezhetetlennek bizonyul, egy
washingtoni kétpárti bizottság azon dolgozik, hogy a novemberi választások után
a Fehér Ház elé terjessze Irakkal kapcsolatos észrevételeit és javaslatait.



Amerikai katona Irakban

A James A. Baker korábbi külügyminiszter és Lee H. Hamilton korábbi demokrata
képviselo által vezetett bizottság megjegyzéseibol már most sejtheto, hogy
Irakkal kapcsolatban mind a stratégia, mind a retorika változni fog. Az eredeti
tervek szerint a fo cél az lett volna, hogy az eroszaktól megtépázott
kerületeket megtisztítsák a síita milíciáktól és a szunnita lázadóktól, és
felszámolják a titkos fegyverraktárakat. Ezt követoen az iraki biztonsági erok
gondoskodtak volna a területek biztonságáról, miközben beindulhattak volna az
iraki kormány felügyelete alatt muködo újjáépítési projektek. A stratégia
elsosorban a fovárosra, Bagdadra összpontosított: a katonai vezetés szerint
ugyanis, ha Bagdadot sikerül stabilizálni, az egész Irak számára nagyobb
stabilitást jelentene.



Muktada asz-Szadr (jobbra) és síita vallási vezetok

A Bagdadra koncentráló „Együtt Elore” elnevezésu hadmuvelet júliusban
kezdodött, de egyre valószínubb, hogy idén már nem váltja be a hozzá fuzött
reményeket. Ehhez ugyanis az iraki fél aktív közremuködésére lenne szükség. Ám
annak ellenére, hogy már több mint háromszáztízezer fos iraki biztonsági erot
sikerült kiképezni, az országban állomásozó amerikai katonák száma továbbra is
eléri a száznegyvenezret. Az egyik fo probléma az, hogy az iraki hadsereg és
rendorség soraiba beszivárogtak a síita milíciák emberei, akik gyakran maguk is
részt vesznek a szunnita kisebbség terrorizálásában, vagy egyszeruen nem
nyújtanak védelmet a támadásokat elszenvedo civileknek. Az amerikai katonai
vezetés jelentései szerint egész zászlóaljak dezertáltak már az iraki
hadseregbol, és egy egész rendorszázadot is fel kellett számolni, mivel maguk is
részt vettek az eroszakos cselekményekben.

Az iraki biztonsági erok nem megfelelo állapota miatt a megtisztított
területeket az amerikai haderok nem tudják átadni, ami egyrészt hátráltatja az
újjáépítést, másrészt leköti az amerikai csapatokat, akik így nem tudnak más
területek felszabadítására koncentrálni. Az iraki kormány újjáépítési programja
már jelentos késedelmet szenved: bár még a ramadán elott meg akarták kezdeni az
infrastrukturális fejlesztéseket, a kezdést most kitolták novemberre. Amerikai
szponzorálással sikerült csak megvalósítani néhány közegészségügyi és
helyreállítási programot, ami egyben munkahelyeket is teremtett a helybéliek
számára.

Az amerikaiak az iraki fél aktivizálódására várnak: „A probléma az, hogy mi
jobban akarjuk a fejlodést, mint ok maguk” – állítja J. D. Thurman
dandártábornok, a negyedik gyalogos hadosztály parancsnoka. Az iraki kormánynak
szigorúbban kellene fellépnie az illegális fegyvertartás ellen, és fel kellene
gyorsítania az újjáépítést és munkahelyteremtést célzó programokat is. Az
irakiak azonban mindeközben egymásra mutogatnak: egyes politikusok szerint a
síita milíciákat addig nem lehet feloszlatni, amíg a szunnita ellenállást fel
nem számolták.

Mivel az amerikaiaknak többször is újból át kellett venniük a parancsnokságot,
újra kiemelt célpontokká váltak a milicisták és lázadók számára. Ennek
köszönheto, hogy októberben az amerikai áldozatok száma éves rekordot döntött.
Bár Bush elnök továbbra is azt hangoztatja, hogy célja egy olyan Irak
létrehozása, amely képes „kormányozni, fenntartani és megvédeni” saját magát, a
„virágzó közel-keleti demokrácia” létrehozására tett utalások kezdenek eltunni
beszédeibol.

További problémát jelent, hogy – amint azt egy nyugati diplomata is
megfogalmazta – „a síiták és a kurdok arra használják fel parlamenti
többségüket, hogy elnyomják a szunnitákat”. A föderalista berendezkedésre
vonatkozó törvényjavaslatot ugyanis a szunniták nem támogatták, mivel attól
tartanak, hogy elzárják tolük az olajban gazdag területeket.

Így csak no a kockázata annak, hogy egyre több szunnita csatlakozik majd a
lázadók mozgalmához, akik Irak nyugati részén kezdenek egyre több hatalomra
szert tenni. Az elemzok szerint az északi Kirkuk olajváros ellen egyre több
dzsihádista támadás indult az utóbbi idoben, ami azt mutatja: a kurdok is csak
veszíthetnek, ha radikalizálják a szunnita kisebbséget.

Washingtonban többféle kivonulási stratégia is terítékre kerül a napokban, de
valószínuleg a választások elott nem születik végleges döntés. A felvetett
megoldások azonban igen kockázatosak.

A mielobbi és gyors kivonulást a többség elveti, hiszen szinte bizonyos, hogy ez
polgárháborút és egy szélesebb köru közel-keleti konfliktust robbantana ki.
Felmerült ugyanakkor annak lehetosége, hogy az amerikai eroket eloször
fokozatosan a környezo országokba telepítik át, ahonnan, ha szükséges, még
gyorsan vissza tudnak térni rendet teremteni. A másik megoldás az ország
föderalista felosztása lenne, ezt azonban a szunniták hevesen ellenzik. Egyes
stratégák pedig azt javasolják, hogy Washington bocsátkozzon tárgyalásokba az
iraki problémák két fo okozójával: Szíriával és Iránnal. Köztudott, hogy míg
Damaszkusz a szunnita lázadókat támogatja, Irán a síita miliciák kezébe ad
fegyvereket. Tekintve, hogy Washington egyik országgal sincs „beszélo
viszonyban”, ehhez valóságos diplomáciai bravúrra lenne szükség, az Irán által
esetlegesen megszabott feltételeknek pedig nagy ára lehet a jövoben.

Olvasson tovább: