hetilap

Hetek hetilap vásárlás
68-ban elrontottuk
Sarkozy kampánynyitója

2006. 09. 13.
Franciaországban lezárult a nyári politikai uborkaszezon, és a hét elején megújult erővel vetették bele magukat a pártok a választási kampányba. A rentrée, vagyis a vakációs időszak utáni visszatérés vegyesre sikeredett – míg a szocialista párt nyári egyeteme egység helyett inkább kétségeket hozott, a kormányzó jobboldali UMP nyári egyetemének zárónapján felszólaló Nicolas Sarkozy pártelnök-belügyminiszternek ismét sikerült tematizálnia a francia közéletet, össztűz alá véve 1968 politikai örökségét, és magukat az örökösöket, amely a belügyminiszter szerint nem más, mint a szocialista párt.

Nicolas Sarkozy a szokásosan eseménytelen nyári hónapokat is eredményesen
zárta, mivel távollétében is jelen tudott lenni: a nyári vakáció kezdetére
időzítve jelent meg ugyanis Vallomás című könyve, amely rögtön bestseller lett.
A könyvben a nagyközönség érdeklődését kiváltó témákról írt: Chirac-kal
kapcsolatos viszonyáról, a Cecilia-afférról, vagyis felesége távozásáról és
visszatéréséről, valamint saját politikai hitvallásáról.

A nyári vakáció a szocialista párt berkeiben sem telt eseménytelenül. Tovább
nőtt Segolene Royal elnökjelöltségének valószínűsége, bár az ezzel kapcsolatos
vita kiélesedett a szocialista párt nyári egyetemén, amely végül a megerősíteni
kívánt egység helyett csak a szakadékot növelte Royal és a szocialista vezetés
többsége között. A szocialista nyári egyetem végül úgy fejeződött be, hogy sem a
jelöltállítás alapelveiben, sem a programban nem sikerült megállapodni.

A nyár utolsó politikai eseményére Marseille-ben került sor, a kormányzó UMP
nyári egyetemének zárónapján, ahol Nicolas Sarkozy pártelnök, a párt
legvalószínűbb elnökjelöltje zászlót bontott. A belügyminiszter beszédében „tűz”
alá vette a ’68-as generációt, amely véleménye szerint eltékozolta a háború
utáni három dicsőséges évtized alatt felhalmozott értékeket, anélkül, hogy
azokhoz hozzátett volna. „Az igazság az, hogy ’68 májusának diákjai egy
harmincéves prosperitás elkényeztetett gyermekei voltak. Önök ma a krízis
gyermekei. Ők korlátok nélkül éltek, és most önöknek kell megfizetni a számlát”
– mondta a pártelnök a nyári egyetem fiataljainak. Sarkozy szerint a ’68-as
generáció politikai öröksége mindenhol jelen van a társadalomban, a politikában,
az oktatásban, és egy olyan gondolkodásmódot valósít meg, amely fordított
értékeket vall. Ennek a politikai gondolkodásmódnak a legfőbb áldozatai a mai
fiatalok, akiket arra szólított fel, hogy fordítsanak hátat annak a
magatartásnak, „amely folyamatosan azt magyarázza, hogy miért lehetetlen
megtenni azt, ami szükséges”.

Sarkozy újra támadta a szocialisták programjának egyik fő elemét, a 35 órás
munkahét megőrzését, és azt ígérte hallgatóságának, hogy ezzel szemben öt éven
belül ötszázalékosra csökkenti a munkanélküliséget (ez jelenleg közel kilenc
százalékos), „helyreállítva a munka igazi értékét, mert a munka teremt munkát”.
Ez egybecseng a nyári szabadság előtti ígéretével, amelyben arra hívta fel a
francia közvélemény figyelmét, hogy a szocialistákkal ellentétben ő nem a 35
órás munkahetet, hanem a vásárlóerő növekedését garantálja. „Arra teszek
javaslatot, hogy akik többet dolgoznak, többet is keressenek … arra teszek
javaslatot, hogy az ’újraelosztás’ szót a ’növekedésre’ cseréljük.” – mondta a
pártelnök Marseille-ben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!