Kereső toggle

Polgárháború fenyeget Libanonban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Matus János, a Zrínyi Miklós Egyetem biztonságpolitikai szakértője szerint
Izrael most elsősorban nem Libanonnal, hanem a Hezbollahhal és a Hamasszal,
közvetve pedig a Hezbollah mögött álló Szíriával és Iránnal áll konfliktusban,
akiknek fő célja a kilencvenes évektől megindult lassú békefolyamat megállítása.
Ez elsősorban az Izrael létjogosultságát rendszeresen megkérdőjelező iráni
vezetés érdeke.



A Hezbollah egyik gerillája. Célkeresztben Izrael

Fotó: AP

A szakértő lapunknak elmondta: Izrael rövid távú célja a Hezbollah és a
Hamasz visszaszorítása katonai erővel. Ugyanakkor a Hezbollah újabb, nagyobb
hatótávolságú és modernebb rakétái meglephették Izraelt: ez most nehezebb
szituációt teremt katonai szempontból, és azt is jelenti, hogy Izrael
sebezhetőbb lett. Egyelőre kérdés, hogy mennyi időbe telik a terrorszervezetek
visszaszorítása. Nem valószínű, hogy a konfliktusba Szíriát is belekeverik, ám,
ha erre sor kerül, ezzel Irán bekapcsolódására is számítani lehet – a harc így
eszkalálódhat.

Nagy a valószínűsége viszont annak, hogy Libanonban polgárháború robban ki. Ez
egyszer már megtörtént 1975-ben, és tizenöt évig elhúzódott. A libanoni
társadalom igen megosztott a Hezbollahot illetően: a szunniták és egyéb
csoportok inkább ellenségesek, míg a síiták szimpatizálnak vele.

Matus szerint Izrael számára nem új a helyzet, máskor is bombázta már Libanon
déli részét. Katonai stratégiájuk általában átgondolt. Új helyzet viszont az,
hogy a Hezbollahnak modernebb fegyverei vannak.

Más országok esetleges bevonása a szakértő szerint kevésbé valószínűsíthető,
hiszen Amerika katonai ereje nagyon le van kötve Irakban és Afganisztánban.
Washington valószínűleg az ENSZ-en keresztül próbál majd valamit elérni, illetve
diplomáciai úton. Szíriára és Iránra esetleg kiterjedhet a konfliktus, ez utóbbi
főként atomprogramja miatt veszélyes. Líbia pedig úgy tűnik, már nem jelent
veszélyt.

Olvasson tovább: