hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Utolsó esély Iránnak
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség válaszra vár

2004. 10. 25.
Irán elutasít minden olyan javaslatot, amely a közel-keleti országot az urán dúsításával kapcsolatos tevékenységeinek leállítására igyekszik rábírni. A bejelentés azt követően hangzott el, hogy a G8-ak a múlt pénteken tárgyalásokat folytattak arról, hogyan akadályozhatnák meg Iránt atomfegyver előállítására tett kísérleteinek folytatásában.



Távoli kép az iráni atomerőműről. Szigorúan őrzött újságírók Fotó: Reuters

Hosszein Muszavian iráni nemzetbiztonsági tisztviselő bejelentette, hogy Teherán nem hagyja magát megfosztani az urándúsítás jogától. "Készek vagyunk figyelembe venni minden olyan javaslatot, amely elismeri Irán jogát arra, hogy polgári célokra atomenergiát állítson elő, azonban elutasítunk minden javaslatot, melynek keretében Iránnak fel kellene adnia atomfejlesztési programját" – jelentette ki a tisztviselő.

Teherán azután tette ezt a bejelentést, hogy a G8-ak múlt pénteken Washingtonban a Franciaország, Nagy-Britannia és Németország által kidolgozott "ösztönző" csomagjavaslatról tárgyaltak, amelyet várhatóan ezen a héten terjesztenek Irán elé – azzal a céllal, hogy rávegyék Teheránt, hagyjon fel az atomfegyver előállítására tett erőfeszítéseivel. A csomag keretében az európai országok – az Iránnal folytatott kereskedelmi kapcsolataik felélénkítésén túl – ellátnák Iránt fűtőanyaggal is, amelyre a polgári célú atomenergia-termeléshez van szüksége.

Bár az Egyesült Államok ellenzi, hogy Irán bármiféle ösztönzést kapjon, a megbeszélés mindenképpen azon szándékának kifejezése, hogy kész az európai országok számára még egy lehetőséget biztosítani a megállapodásra a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség novemberi ülése előtt. Amerika ugyanis már hosszú ideje szeretné az ENSZ BT elé terjeszteni Irán elutasító magatartását, azonban mindaddig nem tudta megszerezni az ügynökségen belül az ehhez szükséges szavazatokat, amíg a három európai ország folytatta a tárgyalásokat Iránnal a kompromisszumos megoldásra törekedve. 

A múlt heti megbeszélés résztvevői azonban valamennyien egyetértettek abban, hogy Irán most már nem halogathatja tovább az általa is aláírt nemzetközi egyezmény betartását, és megállapodtak: ez az ajánlat lesz az utolsó lehetőség Irán számára, ellenkező esetben az ügynökség az ENSZ BT elé terjeszti az ügyet annak érdekében, hogy a Biztonsági Tanács gazdasági szankciókat léptessen életbe Iránnal szemben.

Muszavian szavai ugyanakkor azt látszanak megerősíteni, hogy teljesen bizonytalan az ENSZ BT esetleges határozatának a sikere, mivel Irán azzal fenyeget, hogy a maga részéről felmondja az atomsorompó-egyezményt. Ennek eredményeképpen nemcsak szabadon folytathatja atomprogramját, hanem lezárja annak lehetőségét is, hogy az ügynökség szakértői ellenőrzéseket folytasson az országban. 

Teherán ugyanakkor kész egy olyan javaslatról tárgyalni, melynek keretében garanciát ad arra, hogy atomprogramja nem szolgál katonai célokat. Ennek lehetőségét az európai országok is elképzelhető megoldásnak tartanák. Eközben orosz hivatalnokok szerint Irán befejezte a buseri atomreaktor építését, és így reményeik szerint a jövő hónapban sor kerülhet annak a szerződésnek az aláírására, melynek keretében Oroszország nukleáris fűtőanyaggal fogja ellátni Iránt. Az Egyesült Államokat azonban aggasztja a több mint 800 millió dollár érték? üzlet, mivel ezzel jelentős mértékben közelebb jut Irán ahhoz, hogy atombombát állítson elő. Moszkva szerint ezek az aggodalmak alaptalanok, mivel a megállapodás szerint az elhasznált fűtőanyag visszakerül Oroszországba. 

Tizennyolcezer al-kaidás vár bevetésre?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!