Kereső toggle

Vietnami vádak a kampányban

Kerry elkésett harca az igazságért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Továbbra is a figyelem középpontjában áll John Kerry vietnami múltjának értékelése az amerikai elnökválasztási kampányban. Két héten belül képernyőre kerül egy háborús veterán által készített dokumentumfilm, amelyben volt hadifoglyok vallanak arról, milyen demoralizáló hatást váltottak ki Kerry harminc évvel korábbi, a Vietnamban elkövetett háborús bűnökkel kapcsolatos kijelentései. 



John Kerry a Rocky filmek helyszínén, Pennsylvaniában. Felveszi a kesztyűt Fotó: Reuters

A közelmúltban, vietnami hadviseltekből alakult "Veteránok az Igazságért" elnevezés? csoport tévéhirdetése mintegy bevezetője a bemutatásra szánt filmnek. A nagy visszhangot kiváltott hirdetésben a veteránok árulással vádolják a massachusettsi szenátort, mivel háborús bűnök elkövetésével vádolta meg az amerikai katonákat a szenátus külügyi bizottsága előtt, 1971-ben tett vallomásában. Egyes sajtóértesülések szerint a dokumentumfilmet Ellopott becsület címen fogják bemutatni. 

A csoport tagjai célul tűzték ki, hogy megkérdőjelezzék John Kerry demokrata párti elnökjelölt Vietnamban tanúsított hősies magatartását, és kitüntetéseinek jogosságát, valamint a 70-es években elhangzott háborúellenes nyilatkozatainak igazságtartalmát. A massachusettsi szenátor a "Bush-kampány előhadának" nevezte a szervezetet, amely az elnök piszkos munkájának elvégzésére vállalkozott. Az ellenfél azonban visszautasította a vádat. Kerry kampánystábja felhívta Bush elnököt a tévéhirdetések elítélésére, és panaszt emelt a Szövetségi Választási Bizottságnál, mivel véleményük szerint a veteránok csoportja a Bush–Cheney-kampánnyal illegálisan együttműködve adta le a kérdéses hirdetést. 

Hétfőn Bush elnök közölte: le kellene állítani a független csoportok egész hada által közzétett politikai hirdetéseket, beleértve a John Kerry háborús tevékenységét támadó tévéreklámokat is. Név szerint azonban nem tett említést a gyorsnaszád-veteránokról, sem hirdetésük tartalmáról. Amikor a tudósítók feltették a kérdést Bush elnöknek, vajon Kerry hazudott-e háborús magatartását illetően, az államfő meggyőzően így válaszolt: "Kerry kiválóan szolgált, és büszke lehet a magatartására." Az összefonódás vádjának elkerülésére szombaton lemondott a Bush-kampány egyik központi szerepet játszó önkéntes résztvevője, Ken Cordier ezredes, aki maga is részt vett a tévéhirdetést megjelentető veteránok munkájában. A kampánystáb sietett nyilvánosságra hozni, hogy az ezredes korábban nem informálta őket a hirdetés elkészítésében való részvételéről. 

Szerdán Max Cleland vietnami veterán és volt demokrata szenátor megkísérelte átadni John Kerry levelét Bush elnöknek szigorúan őrzött texasi birtokán. A levél, amelyet Cleland állítása szerint a szenátus kilenc, annak idején Vietnamban harcolt tagja is aláírt, a Kerry-ellenes tévéhirdetések elítélésére sürgette az elnököt, mivel azok "a legrosszabb fajta politizálást képviselik". A levelet végül egy megbízott vette volna át, de Cleland neki nem adta oda, mint ahogyan nem vette át azt a válaszlevelet sem, amelyben Bush-párti vietnami veteránok, köztük több republikánus kongresszusi képviselő azzal vádolja Kerryt, hogy miközben kampányát vietnami katonai szolgálatára építi, kritizálja azokat a veteránokat, akik Busht támogatják. A levél aláírói szintén szóvá teszik, hogy Kerry soha nem kért bocsánatot azért, hogy Vietnamban elkövetett attrocitásokkal vádolta meg az amerikai katonákat. Kerry ezzel kapcsolatban korábban azt nyilatkozta, hogy kijelentéseit a szövegösszefüggésből kiragadva tették közzé.

Egy másik, Kerry által a napokban útjára bocsátott tévéhirdetés ugyanakkor – többek között a gyorsnaszád-veteránokra
utalva – azzal vádolja Bush elnököt, hogy a hadviseltek olyan csoportját állította kampányának élvonalába, akik be akarják feketíteni vietnami magatartását. Egyes demokraták azonban úgy vélik: a massachusettsi szenátor túlságosan mélyen merül bele egy olyan harcba, amely esetleg alááshatja az elnökségért folytatott választási hadjáratát. A republikánus oldal tagadja, hogy bármi köze lenne a gyorsnaszád-veteránok független szervezetének törekvéseihez, és levelet intézett a tévéállomásokhoz, amelyben rágalmazónak nevezi a demokrata jelölt hirdetéseit.

Bob Dole volt republikánus szenátor, aki 1996-ban a Republikánus Párt elnökjelöltje volt, úgy nyilatkozott, hogy ezek a hadviseltek nem lehetnek valamennyien hazugok. "Valami igazságnak kell lennie a vádakban." Majd a mérleg serpenyőibe tette mind Kerry hősies magatartását, mind pedig háborúellenes tevékenységét, és a következőképpen foglalta össze véleményét: "Egyik nap azt mondja, hogy polgári személyeket lövöldöztek le… a másikon pedig kijelenti: elnök akarok lenni, mert vietnami hadviselt vagyok." 

Kerry alelnökjelöltje, John Edwards hazugságnak minősítette a "Veteránok az Igazságért" csoport hirdetéseit, és azt jósolta, hogy azok visszafelé fognak elsülni. "Az amerikai nép felelősnek fogja tartani érte az elnököt, és nyilvánvalóan ki fogja hámozni az igazságot" – fogalmazott. John McCain arizonai republikánus szenátor, aki 2000-ben az előválasztásokon fellépett Bush ellen, szintén elítélte a szóban forgó Kerry-ellenes hirdetéseket, és a demokrata jelölt katonai múltját védelmezve azt hangsúlyozta, hogy a Bush-kampánynak is el kellene határolnia magát a hirdetéstől. Kerry egyik szóvivője egyébként Dole kijelentéseivel kapcsolatban úgy vélte, nem szerencsés olyan nyilatkozatokat tennie, amelyek a haditengerészet okmányainak tükrében hamisnak bizonyulnak." A Bush-kampány szerint azonban Dole egyéni véleményének adott hangot, mivel többek között olyan nézetét is nyilvánosságra hozta a
kampánnyal kapcsolatban, amellyel a Fehér Ház aligha értett volna egyet. "Jelen pillanatban azt mondanám, Kerry megkaparintotta a vezetést… Most ugyan beállt egy kis visszaesés a vietnami ügy kapcsán, ennek ellenére valószínűleg ő van az élen" – nyilatkozta Dole.

Olvasson tovább: