hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az elnök és a katonák
Médiaössztűz az iraki háború ellen

2004. 05. 09.
A héten két váratlan médiaesemény okozott eddig felmérhetetlen károkat az újraválasztására készülő amerikai elnöknek. Először az egyik legnézettebb televíziós politikai hírmagazin szerkesztői döntöttek úgy, hogy főműsoridőben felolvassák az iraki háborúban eddig elesett több mint hétszáz amerikai katona nevét. Az ABC televízió Nightline cím? műsorában fél órán keresztül csak a nevek sorakoztak.  A szokatlan produkciót a műsor házigazdája, Ted Koppel azzal indokolta, hogy az áldozatoknak szeretnének ezzel emléket állítani, valamint "az embereket a háború költségeire figyelmeztetni". Mások szerint a televízió éppen ellenkezőleg, az Irakban harcoló katonák harci morálját és a közvéleménynek az akcióhoz nyújtott támogatását akarta aláásni a műsorral. 



Amerikai katonák ellenőriznek egy helybelit Irakban. Nem minden vizsgálat volt ilyen szabályszer? Fotó: Reuters

Ennél sokkal kínosabb George W. Bush számára az iraki foglyokkal szemben alkalmazott brutális és megalázó bánásmódot dokumentáló fényképek nyilvánosságra kerülése. Az elnök "iszonyatosnak" nevezte az al-Arabija televíziós csatornának adott interjúban az először brit bulvárlapokban közzétett fényképfelvételeket. 

Az amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy az elkövetőket felelősségre vonják, ugyanakkor a Bagdad közeli Abu Garib börtönben történt atrocitásokról elmondta, hogy arra számít: a térségben növekedni fog az Amerika-ellenesség. "Azok, akik a Közel-Keleten gyűlölni akarják az Egyesült Államokat, ezt az esetet ürügynek fogják használni arra, hogy másokat is emlékeztessenek erre." Bush azonban leszögezte: az irakiaknak meg kell érteniük, hogy az, ami a börtönben történt, nem képviseli azt az Amerikát, amelyet ő – mármint az elnök – ismer.

(Cikkeink a külpolitika rovatban)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!