hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Radikális iszlám közhangulat
A főmufti öngyilkos akciókra buzdít

2003. 03. 31.
A muszlim világ a mecsetektől kezdve az interneten át az utcákig egyre radikálisabb vallási szóhasználattal él, amikor az Amerika vezette iraki támadás miatti haragját fejezi ki. Amr Musza, az Arab Liga főtitkára szerint az arabok "rendkívül szomorúak és dühösek". A DPA hírügynökség értesülése szerint a szíriai nagymufti felszólította a muszlimokat, hogy minden módon támogassák Irakot, "beleértve a mártírakciókat is".



Mohammed unokájáról elnevezett nagymecset Szíriában. Sok iraki zarándokol ide Fotó: Reuters

Ezenközben az iraki külügyminiszter, Nadzsi Szabri az arab világot járja, hogy nagyobb támogatást vívjon ki országa számára, ami nyilvánvalóan ugyancsak kellemetlenül érinti Egyiptom, Szaúd-Arábia és az Öböl-államok vezetőit, akik jelenleg Amerika szövetségeseinek számítanak. Szabri szerint hazája "elegendő emberrel, fegyverrel és tartalékkal rendelkezik", hogy akár tizenhárom évig is ellenálljon az ellenségeinek.

"Elkezdődött a háború a jó és a rossz között. Ez dzsihád", szent háború – hirdeti Szajed Ahmed Bukhari, India egyik legbefolyásosabb iszlám vallási vezetője, de a muszlim világ más részein is az utca népe megegyezik abban, hogy Amerika háborúja Szaddám rendszere ellen bűn. 

Az Iszlám Konferencia főtitkára, Abdeluhed Belkziz az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérte. Belkziz hangsúlyozta, hogy a háború csak "növelni fogja az iraki nép szenvedéseit, s veszélyt jelent a stabilitásra, valamint erősíteni fogja a szélsőséges mozgalmakat és a nemzetközi terrorizmust". Az arab vezetők szeretnék, ha a BT beavatkozna a békés rendezés érdekében, és folytatódna a nemzetközi fegyverzetellenőrök munkája. A marokkói nemzeti bizottság nyilatkozatban hangoztatta: az amerikai támadás veszélyt jelent a világ biztonságára, békéjére és stabilitására.

Az Arab Liga tagországainak külügyminiszterei nyilatkozatban ítélték el az Irak elleni "agressziót", mivel az "megsérti az ENSZ alapokmányát" és kihívást intéz a nemzetközi közösség ellen. Bagdad viszont nem elégedett, mivel szerinte konkrét tettekre és nem értelmetlen nyilatkozatra lenne szükség – fogalmazott Taha Jasszin Ramadan iraki elnökhelyettes. Irak követeli az arab olajexport leállítását, s azt, hogy tiltsák meg "testvérországaik" az amerikai és brit erőknek légterük és vizeik használatát.

Az irakiak követeléseinek súlyt adhat a muszlim világban egyre fokozódó, főként vallási színezet? radikalizmus. Az Iszlám Akciófront nev? jordániai szervezet már a támadás megindítása előtt figyelmeztetett: minden iszlám csoport felhagy majd a békés eszközök alkalmazásával, ha az Egyesült Államok megszállja Irakot. Hamza Manszur sejk, a szervezet vezetője kijelentette, hogy ehhez minden eszköz bevetésére szükség lesz.

Egy szélsőséges kommentárjairól elhíresült, londoni székhely? arab internetes portál fatvát, vallásos rendelkezést adott közre, mely szerint minden olyan muszlim vezető, illetve tisztviselő, aki segít az "agresszoroknak" az Irak elleni támadás során, "aposztata", azaz az iszlámot megtagadó. Ez azért figyelemre méltó, mivel amikor egy fundamentalista muzulmán valakit aposztata jelzővel illet, az egyenlő a halálos ítélettel. Az elmúlt napokban egyre szaporodnak az olyan portálok és fórumok az interneten, ahol dzsihádra szólítanak föl, s ami szembetűnő: nem csak a radikális szélsőséges hírében álló források.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!