hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vádlott, aki folyton vádol
Milosevics magát védi

2002. 03. 10.
A hágai Milosevics-perben a vád tanúi vannak soron a bizonyításban. Nincsenek könyny? helyzetben, ugyanis a volt diktátor saját magát védi, így ő az, aki kérdezi a Carla Del Ponte által vele szemben leültetetteket. Nem minden izgalom nélkül zajlanak a jelenetek, hiszen a nyelv nem akadály, és az önjelölt védő is eredetileg jogász.



Bosnyák életkép a Sipovo menti hegyekben. Karadzsicsnak viszont nincs nyoma Fotó: Reuters

A hágai törvényszék még nem látott ilyet. A bizonyítás egyébként kissé brutálisan kezdődött – a főügyésznő által bemutatott képsorok miatt a CNN abbahagyta az élő közvetítést. A valóban hihetetlen képsorok már önmagukban is felhívják a figyelmet az elmúlt évtized őrültségeire. Del Ponte ezek után személyesen idézett be tanúkat Miloseviccsel szemben. Valószínűleg ezen a területen igen alábecsülték a vádlottat.

Milosevics nagyon határozottan és elemzők szerint jogi szempontból is szakszerűen védekezik. Mahmut Bakalli, a mostani új koszovói parlament képviselője a vád első tanújaként tett vallomásában állította, hogy a szerbek apartheid rendszert hoztak létre a tartományban, és megpróbálták kiszorítani az albánokat minden területről. Bakalli – aki a hetvenes években a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének (JKSZ) koszovói vezetője, majd a JKSZ elnökségének tagja volt – vallomásában elmondta, hogy a koszovói szerb biztonsági erők korábbi vezetőjétől szerzett értesülései szerint a szerbek eredetileg a "felperzselt föld" módszerét akarták alkalmazni. Milosevics a régi elvtársat néhányszor igencsak összezavarta, sőt néhány helyzetben a szavahihetőségét is kikezdte. A volt elnök megkérdezte tőle, hogy ha ekkor már tudott a "felperzselt föld" módszerének alkalmazására vonatkozó állítólagos tervekről, miért nem hozta szóba ezt a vele folytatott megbeszélésen. Bakalli nem igazán tudott erre egyértelm? választ adni, bár zavarában elismerte, valóban ezt kellett volna tennie. Majd arról faggatta, mire alapozza a szerinte az oktatási rendszerben is bevezetett elkülönítésre vonatkozó állításait, amikor Koszovóban a szerbek és az albánok túlnyomó részben azonos tanterv szerint tanultak. Bakalli válaszaiból kiderült, az albánok anyanyelvükön tanulhattak, arra azonban nem volt módjuk, hogy saját tantervet használhassanak. Milosevics ezt sem hagyta szó nélkül: "Úgy véli, hogy létezik albán fizika, kémia vagy matematika? A nyelvtől eltekintve miben kellett volna különböznie az albán gyerekek tanrendjének a szerbekétől?"

A tárgyalás folytatódott, azóta több albán tanút is meghallgattak. Milosevics ettől először vesztette el eddigi magabiztosságát, és kissé ingerülten megjegyezte: "Oszama bin Laden is képes volna bármennyi tanút idehozni Koszovóból, akik eskü alatt vallanák, hogy látták, amint George Bush kézigránátokat és bombákat dobált a Pentagonra és a Fehér Házra." Milosevics most is elmondta, hogy az 1999-es koszovói konfliktus idején az Oszama bin Laden által vezetett al-Kaida-hálózat terroristái is támogatták a Koszovói Felszabadítási Hadsereget (UCK). Az ügy kényes, hiszen a szeptemberi terrortámadás óta nyilvánvalóvá lett, hogy a hírhedt terrorszervezet komoly szerepet játszott a balkáni – muzulmán – "szent ügy" támogatásában. Milosevics mellesleg a jelenlegi koszovói elnöknek választott Ibrahim Rugovának is üzent: ha tanúskodik ellene, akkor bemutat egy olyan képet, amin bin Ladennel együtt látható.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a teljesen egyértelm? boszniai háború egyik bűnöse, Radovan Karadzsics még szabadlábon van, és az SFOR eddig még nem tudta elfogni, pedig állítólag tudják, hol van. Ezzel párhuzamosan Jugoszlávia is szeretne megfigyelőként részt venni a tárgyaláson – ebbe nehezen, de beleegyezett Hága, azonban az iratokba nem tekinthetnek be.

Carla Del Ponte bejelentette azt is, hogy megkezdték az albánok által elkövetett emberiségellenes tettek vizsgálatát, így az UCK is a bíróság elé kerül majd ősszel. Ezzel a bejelentéssel nem aratott osztatlan sikert, hiszen egy ilyen tárgyalás akár a visszájára is elsülhet, és ennek a NATO nem nagyon örülne.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!