Kereső toggle

A balkáni légi hadjárat első évfordulója

Dúl a hidegháború

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1999. március 24-e fordulópont volt a NATO történetében: az észak-atlanti szövetség
fél évszázados történetében először avatkozott be a saját területén kívüli
országban. Több mint fél év fenyegetőzés előzte meg a valódi támadást, amely 78
napig tartott. Néhány békekonferencia és tanácskozás után döntött úgy a NATO vezérkara,
hogy akár az ENSZ-et megkerülve is beavatkozik, mert tudták, Kína és Oroszország a
Biztonsági Tanácsban megvétózza a beavatkozási tervezetet. A bombázások célja a
humanitárius katasztrófa megelőzése, a tömeges népirtás megállítása, Koszovó
autonómiájának létrehozása – akkor még Szerbia részeként képzelték el –,
Szlobodan Milosevics eltávolítása a hatalomból, s Jugoszlávia demokratizálása és
integrálása volt az új európai világba.



Brit és szerb rendőr posztol egy koszovói határpontnál. Fagyos viszony
    Fotó: Reuters

Eltelt egy év, azóta "béke" van a térségben. Több konferencia foglalkozik a
helyreállítás kérdéseivel; Budapest is otthont adott egy a Jugoszláviával szomszédos
országok vezetőinek részvételével rendezett tanácskozásnak. A miniszterelnökök
szerint a fő kérdés még most is az, hogy mi lesz a jövőben. A tartományban uralkodó
helyzetet könny? leírni, szinte teljes a káosz.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a bombázások fő céljai teljesültek-e:
Clinton, Schröder és Orbán szerint igen, de egyre több elemzés kezd ezzel ellentétes
véleményt megfogalmazni. Milosevics nem bukott meg – jelenleg úgy tűnik, nem is fog.
Egyáltalán nem sikerült a tartomány biztonságát és autonómiáját létrehozni –
sok helyen különböző fegyveres csoportok tartják kezükben a valódi irányítást,
és nem a KFOR, bár a városokban azért ők az urak.

Rengeteg a szerb menekült – ők most Szerbiában keresnek menedéket –, nem megoldott
a közigazgatás, a közbiztonság gyakorlatilag nem létezik.

Richard Holbrooke amerikai ENSZ-nagykövet szerint Koszovó ma Európa legveszélyesebb
helye. A tartomány képe a hidegháborúra emlékeztet: szinte semmilyen kommunikáció
nincs a többségben lévő albánok és a néhány szerb között, aki még ott maradt.

Koszovszka Mitrovicában, ahol a legtöbb szerb nemzetiség? él, mindennaposak a
konfliktusok, a KFOR erejének nagy részét a két etnikum elszigetelése emészti fel. A
legnagyobb gond az emberhiány, az eredeti tervek szerint 49 ezer katonának kellene a
rendet felügyelnie, de csak 29 ezer a jelenlegi keret. Wesley Clark NATO-főparancsnok már
megkongatta a vészharangokat, hogy ilyen feszült körülmények között elég egy kis
hiba ahhoz, hogy egy humanitárius akcióból katonai katasztrófa legyen. Az amerikaiak
most is emlékeznek az 1993-as szomáliai békefenntartás fiaskójára. Most minden katonájuk
életét szeretnék megőrizni.

A békefenntartás célja így elsősorban az, hogy a KFOR saját csapatait megvédje.
Nagy kérdés még Montenegró sorsa is, ahol egyetlen rossz döntés újabb háború
kirobbanását eredményezheti. James Rubin NATO-szóvivő legutóbbi körútján szintén
hangsúlyozta Montenegró fontosságát, de a jövőt ő sem merte megelőlegezni: "Belgrád
súlyos hibát követne el, ha beavatkozna Montenegró demokratizálódásába, de ha ez
megtörténik, nem merek spekulálni, hogy mi fog történni." Egy másik válsággóc,
Macedónia is könnyen berobbanhat: itt a lakosság 40 százaléka albán, akik már most
azt követelik, hogy autonómiát kaphassanak.

Párizstól kezdve, Berlinen át Szófiáig mindenkit az foglalkoztat, hogyan lehetne a térséget
egységként kezelve – Szerbiával együtt – felzárkóztatni Európa nyugati feléhez,
és mennyiből. Tavaly, a béke megkötésekor az Európai Unió 4,5 milliárd dollárt ígért
a térségnek évente, de csak akkor, ha Milosevics nem marad tovább. Pénzt a lebombázott
ország azóta nem látott.

A szerb hivatalos szervek szerint közel 30 milliárd dollárra lenne szükség a teljes
újjáépítéshez, de az EU mellett a Nemzetközi Valutaalap sem ad banki támogatást
addig, amíg Milosevics hatalmon van. A hírhedt szerb politikust az ellenzék soraiból
szeretnék pótolni, de egyre inkább érzik, nincs elég erős emberük ehhez. Nyugati körökben
ezért azt emlegetik, hogy a diktátor eltávolítása a szerb ellenzék felelőssége.

Kérdés az is, miként lehetne elfogadtatni a környező államokkal, hogy Koszovó valószínűleg
soha többé nem lesz Szerbia része. Juhász József történész szerint több évre, de
akár évtizedekre is be kell rendezkednie a NATO-nak. Lord Robertson, a NATO főtitkára
szintén megemlítette ezt a lehetőséget a szervezet központjában tartott évfordulós
sajtótájékoztatóján. Sokak szerint irreális azt várni, hogy a két nemzet megbékél.
Arról is készült tanulmány, hogy mi lenne, ha már most elhagynák a tartományt –
az eddigi magas költségek miatt –, de a hír kiszivárgása után azonnal el is vetették
az ötletet. Közelegnek a helyhatósági választások, így legalább a közigazgatás
kiépítését el lehet kezdeni, sőt az USA azt szeretné, ha egy éven belül rendes választások
is lennének, így a következő évforduló már bizakodóbb képet mutathatna.

Olvasson tovább: