hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Internetes pedofilhálózat Ausztriában
Szerzetes a pornóbotrányban

1999. 08. 14.
Egy internetes gyermekpornóval kereskedő banda öt tagja bukott le Felső-Ausztriában. A megtalált felvételek tanúsága szerint a gyerekeket – akik gyaníthatóan túlnyomórészt a fejlődő országokból származó 10-14 év közötti fiúk – szadista szexuális jelenetek eljátszására kényszerítették.

A botrány megdöbbentő fejleménye, hogy a pornográf képek kereskedésében egy
osztrák paptanár is részt vett. A 33 esztendős szerzetes vallomásában elmondta, hogy
az elmúlt évben tizenkét – 10 és 12 év közötti – fiú tanítványát zaklatta
szexuálisan, és erőszakoskodott velük. A fiatalember azt is elismerte, hogy a számítógépes
világhálóról szerzett telefonszámok segítségével telefonon más gyermekeknek szintén
tett szexuális ajánlatokat, és a pornóképek megrendeléséhez, valamint megtekintéséhez
az iskolai számítógépet használta.

A hatóságok most arra számítanak, hogy az ügy részletes kivizsgálása során újabb
visszaélésekre is fény derül majd a tanárral kapcsolatban. Ezért a rendőrség a bűncselekmények
felderítéséhez pszichológusokat vesz igénybe, akik mindazokat a tanulókat kikérdezik,
akikkel a szerzetes az utóbbi hat évben kapcsolatba kerülhetett. Az illetékes gyermek-
és ifjúságvédelmi szervek Bécsben forró vonalat is létrehoztak az áldozatok és
hozzátartozóik számára, ahol pszichológusoktól és egyéb szakemberektől ingyenesen
kérhetnek tanácsot.

Az őrizetbe vett lelkész és hitoktató a linzi püspökség területén működő,
Prambachban levő dachsbergi rendi iskola bentlakásos intézetének igazgatója volt. A
Szalézi Szent Ferenc nevét viselő intézmény mindeddig igen jó hírűnek számított
Felső-Ausztriában, diákok az egész tartományból jártak ide tanulni. Az eset után
viszont a vezetők attól tartanak, hogy az aggódó szülők ősztől más helyre íratják
be tanköteles fiaikat. Az iskola dolgozói egyébként nagyon barátságosnak és
rendesnek tartották a gyermekek megrontásával gyanúsított lelkésztársukat, még az
intézmény rektora sem vett észre semmit "testvére sötét oldalából". Éppen ezért
a vezető egy ilyen "kisiklást"" eddig elképzelhetetlennek tartott. Megfogalmazása
szerint a helyzet rendkívül "borzalmas és sötét". Azt azonban hozzátette, hogy a
bűnös testvért nem szándékoznak kizárni a rendből.

A linzi püspökség egy hét elején kiadott hivatalos állásfoglalásában mély megdöbbenését
és legmélyebb sajnálatát fejezte ki a botránnyal kapcsolatban. Kijelentette továbbá,
hogy az ügy maradéktalan feltárása érdekében egyházi körökben mindent megtesznek.

A jelenlegi nem az első eset Ausztriában a lelkészek, papok által a közelmúltban elkövetett
szexuális visszaélések terén. Az év elején egy 85 éves pap egy bécsi menhelyen
zaklatott ilyen módon ápolás alatt levő mozgássérülteket. Nagy felháborodást váltott
ki az egykori érsek, Hans-Hermann Groer esete is, aki szintén hasonló visszaéléseket
követett el. Adolf Holl osztrák valláskritikus az egyik televíziós csatorna vitaműsorában
a témával kapcsolatban a katolikus egyházon belüli "szexuális problémákról"
fejtette ki nézeteit. Szerinte a cölibátus megszüntetése nem hozna megoldást a
felmerült problémákra, hiszen – mint mondotta – a papság húsz-harminc százaléka
homoszexuális beállítottságú. A szakember inkább azzal a kissé bizarr javaslattal
állt elő, hogy minden közösségnek saját magának kellene eldöntenie, papjainak barátnői
avagy barátai legyenek–e.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!