Kereső toggle

Növekvő tiltakozási hullám Jugoszláviában

Le vele

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Önkényurak akkor sem mutatnak hajlandóságot a lemondásra, amikor már jól
tudják, hogy megrendült bennük a nép bizalma. Elérkezik az a pillanat, amikor már
csak az erőszak segít – de vajon igazán segít-e? Szlobodan Milosevics jugoszláv
elnök több mint egy évtizede megszokta, hogy rendre az történik, amit ő a fejébe
vesz. Ez pedig nem volt más, mint álom egy nagy Szerbiáról, amely uralná az egész
Balkánt – avagy talán még többre is vágyott volna? Azután jöttek a háborúk,
egyik a másik után, végül Koszovó. A NATO-bombázás előestéjén ezekkel a
szavakkal fordult az amerikai megbízottakhoz: "Az önök országa nagyhatalom. Azt
csinálnak, amit akarnak. Ha azt mondják, hogy vasárnap szerda lesz, megtehetik. Az
egész önöktől függ." Christopher Hill, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete
megdöbbenve reagált a kijelentésre: "Ez a régi szerb nagyzási hóbort
megnyilvánulása volt, amely azt fejezte ki, hogy elpusztíthatsz bennünket, de akkor is
igazunk lesz."



Orosz deszantos Pristinában. Légiirányítás   Fotó: MTI

Milosevics álma nem vált valóra, a 11 hetes NATO-bombázás után országa romokban
hever, de ő tartja magát, és annak ellenére, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság vád
alá helyezte mint háborús bűnöst, görcsösen ragaszkodik hatalmához.

Az elégedetlenség azonban országszerte egyre növekszik. Múlt hónap 29-én megtört a
jég, és a háború dúlta Cacak iparváros főterén tízezer ember tüntetett, a
NATO-bombázások után először, Milosevics lemondását követelve. A szónokok
egymást követően ecsetelték, hogy a jugoszláv elnök a rablások és gyilkosságok
egész sorát követte el Koszovóban, a szerb nép nevében megszégyenítette Szerbiát
az egész világ színe előtt, tönkretette gazdaságát, és bűneit
hazugság-hadjárattal akarta elkendőzni, az állami tulajdonban lévő média
segítségével.

A cacaki megmozdulás azonban más volt, mint az eddigiek, mivel néhány fekete
reverendás ortodox pap is volt a tiltakozók soraiban. Az egyikük, Stojan Stokics atya
kétszázegynéhány kilométerről jött el, hogy békés úton nyilvánítsa ki jogos
elégedetlenségét, hasonlóan azokhoz a lengyel katolikus papokhoz, akik annak idején
támogatták a Szolidaritás mozgalmat, hogy megdönthesse a kommunista rendszert. A
lelkes pap kijelentette: "Szégyenlem és bűnösnek érzem magam. Milosevics sohasem
említi, hogy albánokat gyilkoltak meg. Ő kizárólag a rendőrség elnöke. Nem az
ortodox egyház dolga, hogy politikáról beszéljen, de ebben a szörny? időben fel
kell emelnünk a szavunkat egy ilyen ember ellen." Atanasije püspök, a belgrádi
pátriárkaság vikáriusa, aki gyakran beszél Pavle pátriárka nevében, egy interjú
során így érvelt: "Az egyház nem politikai szervezet. Ha az egyház lemondásra
szólította fel Szlobodan Milosevicset, az nem jelenti, hogy az egyház részt vesz a
politikában, ezt csupán a nép iránt érzett pásztori gondoskodásból tette."

Elképzelni is nehéz lenne, hogy az egyház egyetértene azokkal a fiatal nőkkel, akik
ezekben a nehéz időkben nem akarnak gyereket, és még a művi vetéléstől sem riadnak
vissza, hogy megszabaduljanak a gyerekkel járó gondoktól, és a magzatot is
megkíméljék a rá váró nehéz élettől, avagy újabb és újabb háborúktól, ha a
helyzet nem változik meg Szerbiában. A születési arányszám gyors hanyatlásának oka
sok aszszony és nőgyógyász szerint az újabb polgárháborútól való félelem,
valamint a gyermekneveléstől való vonakodás egy olyan országban, amelynek
életszínvonala egykor a legmagasabb volt Kelet-Európában, de az elmúlt évtizedben
esztendőről esztendőre szegényebb lett. Szerbiában ugyanakkor az a rémhír terjedt
el, hogy az amerikai bombák olyan kisugárzásokat idéztek elő, amelyek magzati
elváltozásokat okozhatnak. A rémhíreket a szerb kormány ugyan megcáfolta, de ez
valószínűleg nem oszlatta el az aggodalmakat, mivel előzőleg ugyanezek a hivatalos
körök figyelmeztetéseket tettek közzé, hogy a főváros környéki finomítókat és
egyéb ipari gócokat ért támadások lég- és vízszennyeződést idéztek elő. A
belgrádi Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet vezetője kifejtette: "Úgy érzem,
hogy a nők a szó szoros értelmében a bizonytalanság érzésével küszködnek. Az
ország legjobb egyetemeinek elvégzése sem oldja meg az állás- és
lakásproblémákat, arról nem beszélve, hogy nehezebb férjet találni, mert sok
fiatalember elhagyta az országot."

Különböző felmérések szerint száz- és háromszázezer között van a száma
azoknak a katonaköteles ifjaknak, akik megszöktek a behívás elől. A szerb asszonyok
jó része úgy véli, hogy Milosevics Szerbiája nem az a hely, amely alkalmas lenne
gyereknevelésre. A kormánystatisztika ennek megfelelően azt mutatja, hogy Szerbia
középső részén a születési arányszám plusz 1,2-ről mínusz 1,8-ra esett. Ezt
pedig annak a stresszhatásnak tulajdonítják, amely a Milosevics rendszer velejárója.

Most már a szerbek közül is egyre többen tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi
kormányzat a romlás felé viszi az országot. Július hatodikán este, a Belgrádtól
mintegy száz kilométerre délre fekvő, 62 ezer lelket számláló Uzice iparvárosban
tízezres tömeg gyűlt össze, hogy tiltakozzék Milosevics rendszere ellen, és
követelje az elnök lemondását. Zoran Djindjics ellenzéki vezető, aki két nappal
előbb tért vissza önkéntes száműzetéséből, hangsúlyozta: "Ha sokan vagyunk,
akkor nem alkalmaznak erőszakot. Az elmúlt tíz évben négyszer mentünk háborúba
páncélosokkal, és a szerbek négyszer jöttek vissza a háborúból traktorokkal. Ez a
világtörténelem legrosszabb uralkodója. Nem engedjük meg, hogy újabb háborút –
polgárháborút – robbantson ki ebben az országban. Le kell lépnie, mielőtt új
választásokat tartunk. Túl késő van a tárgyalásokhoz. Nincs időnk ideiglenes
kormányra. Az ország fennmaradásához elengedhetetlenül szükség van arra, hogy ez a
rendszer véget érjen."

A tüntetések egyre terjednek, azonban ezeken egyetlen bíráló hang sem hallatszott,
amely elítélte volna a NATO-bombázásokat, jóllehet a megmozdulások résztvevőinek
nagyobb részét szerbek tették ki. A jelek tehát azt mutatják, hogy Milosevics hatalma
nem áll olyan szilárd alapokon, mint ahogyan ő elképzeli, ha egyáltalán vannak még
ilyen álmai. Most már csak idő kérdése, hogy a tiltakozások Belgrádra is
kiterjedjenek, hiszen a koszovói háború előtt ott is előfordultak már ilyen
megmozdulások. A kormányellenes hangulat a jelek szerint egyre éleződik, és napról
napra, városról városra, helységről helységre terjed. Szinte elképzelhetetlen, hogy
Milosevics és a körülötte lévők ne vennék ezt észre. Remélhetőleg nem várnak
addig, míg a szerb elnök is kivívja a nép haragját, és az történik majd vele, mint
Ceausescu román diktátorral.

Olvasson tovább: