Kereső toggle

Titkosszolgálatok az integráció ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az orosz hírszerzés szlovák titkosrendőröket bízott meg azzal, hogy Közép-Európa
nyugatpárti országainak lejáratásával akadályt gördítsen a NATO-bővítés útjába
– közölte a londoni Daily Telegraph egy angol kormányjelentésre hivatkozva.

A hír alátámasztani látszik azt a nyugaton már korábban megfogalmazódott gyanút,
mely szerint Oroszország kiterjedt hírszerző tevékenységet folytat az egykori Varsói
Szerződés tagállamainak területén. Az új kormány döntése nagy bátorságra utal,
hiszen Meciar ideje alatt az ország az intrikák melegágyaként vált ismertté. A
kiszivárgott értesülések szerint a honatyák "sokkoló adatokat" hallhattak arról,
hogy az előző titkosszolgálati igazgató, a Meciarhoz igen közel álló Ivan Lexa
vezetése alatt a szlovák titkosszolgálat (SIS) súlyos törvénytelenségeket követett
el.

A parlamenti jelentés azzal vádolja az SIS-t, hogy a környező országokban – többek
között Csehországban és Magyarországon is – Moszkva megbízásából több akcióban
is részt vett. Az akciók célja az országokban jelenlévő ellentétek és bizalmatlanság
felerősítése és a szövetséggel kapcsolatos kétségek megfogalmazása volt. Egyes
akciók során a titkosügynökök egyszerűen összedolgoztak szervezett bűnbandákkal.
Az egyik akció keretén belül például az oroszok a cseh skinheadmozgalmat támogatták
anyagilag. A Lexa vezette titkosszolgálat belső hírszerzői a szervezett bűnözés több
olyan "nagyvezérével" is kapcsolatban álltak, akik azóta az eddigi legbrutálisabb
alvilági leszámolások áldozatai lettek. A jelentés szerint a titkosszolgálat arzenáljából
számos fegyvert és lőszert egyszerűen "leírtak". Az is megtörtént, hogy 5 nehézgépfegyvert,
30 géppisztolyt, 21 revolvert, 218 pisztolyt és 2 mesterlövészpuskát vashulladékként
értékesítettek 25 koronáért. Mindezek tetejébe a SIS távozó emberei fontos
iratokat és adathordozókat semmisítettek meg. Az új titkosszolgálati vezető szerint
ezek a jelek mind arra utalnak, hogy "valakik egyfajta árnyék-titkosszolgálatot kívántak
létrehozni". Bár Lexa szerint a jelentés "szemét, mese és szemenszedett hazugság",
a Meciar vezette ellenzéki frakcióhoz tartozó képviselő mentelmi jogát a parlament várhatóan
megvonja, hogy az ellene felmerült gyanú alapján bűnvádi eljárást indíthassanak
ellene.

Olvasson tovább: