hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nindzsa-gyilkosságok Kelet-Jáván

1998. 10. 23.
Immár két hónapja titokzatos gyilkosságok tartják rettegésben Kelet-Jáva több városának lakóit. Banjuwangi városban legalább 95 halálos áldozata van a kea kegyetlenkedéseknek, melyeket éjszaka követnek el, szemtanúk szerint nindzsaöltözetű, feketeruhás emberek. Néhány áldozat hátára nagy "X"-et vágnak késsel, némelyeket darabokra vagdalnak, másokat pedig összekötözve akasztanak fel. A legtöbb áldozatról tudni lehet, hogy életében feketemágiát gyakorolt, az elmúlt hetekben azonban mohamedán tanárok is felkerültek a meggyilkoltak listájára: a 32 millió fős Nahdlatul Ulama (NU) iszlám szervezet több tagja is ilyen gyilkosság áldozata lett.

Több konspirációs teória is szárnyra kapott arról, mi lehet a kiváltó oka az öldökléseknek.
Egyesek szerint a régi kommunisták, illetve családtagjaik követik el a szörnytetteket,
megtorolva ezzel a hatvanas évek mészárlásait. Mások úgy vélik, hogy maga a
hadsereg rendezi a vérfürdőt, hogy később rendcsinálóként léphessen fel, s így
bebizonyítsa a szkeptikus lakosság előtt hasznosságát. Megint mások szerint az NU
gyilkolja meg saját – boszorkánysággal vádolt – tagjait, hogy a közvélemény
szimpátiáját így nyerje meg, és politikai szervezete, a Nemzeti Ébredési Párt számára
támogatást biztosítson. Végül olyan elképzelések is szárnyra kaptak, hogy a megszállottan
babonás Suharto exelnökön való bosszúállás eszköze lenne a sorozatos vérfürdő.

Nehéz lenne eldönteni, melyik elképzelés az igaz, hiszen Kelet-Jáván az erőszakos
cselekmények nem újkeletűek, ami a fosztogatásokat és a lázongásokat illeti, ez a régió
vezeti az országban a rekordot. Banjuwangi városa például az elsők között volt,
ahol a nemzetiségi kínaiak ellen támadásokat indítottak a helyi lakosok.

Banjuwangiban a megrettent helybeliek most önvédelmi csoportokat szerveznek az esetleges
további gyilkosságok elkerülésére: éjszaka hajnali négyig kijárási tilalmat
vezettek be, s késekkel, sarlókkal, fémrudakkal felfegyverkezett férfiak állnak őrséget
minden utca elején. Nehéz ugyan bebizonyítani, mégis általában mindenki egyetért
abban, hogy az áldozatok – legalábbis az első jónéhány – feketemágiával
foglalkoztak.

A helyi varázslók akár néhány cigaretta fejében, a nagyobb igényűek 500 dollárért
hajlandóak megszabadítani kuncsaftjaikat ellenségeiktől. Általában úgy teszik ezt
meg, hogy egy tojásnagyságú zöld labdát dobnak az áldozat házára, aki – a varázsló
által megadott instrukciók alapján – legtöbbször meg is hal. Banjuwangiban található
a legtöbb ilyen varázsló: a helyi rendőrfőnök több ezerre becsüli a számukat. A
gyilkosságsorozat kezdete óta több száz ilyen embert költöztettek el lakhelyükről,
mások maguktól mentek el a városból. Eddig 59 gyilkos tett beismerő vallomást a rendőrségen
fogva tartott 118 gyanúsított közül. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a jelenlegi
gazdasági nehézségek teszik az embereket elkeseredettekké, s ez is lehet az egyik kiváltó
oka a növekvő erőszaknak. Attól lehet tartani, hogy az ország más területeire is
kiterjed ez az erőszakhullám, hiszen Banjuwangi városa mellett már a környező településeken
is történtek ilyen gyilkosságok, ahol az áldozatok száma elérte a 105 főt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!