Kereső toggle

Exbandatag az elgázolt gitárosról

Két út az extreme metalból

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mikko Laine, a finn progresszív metalbanda 30 éves gitárosa október elején hunyt el „közúti balesetben" a hollandiai Baarlóban, mindössze néhány órával a ProgPower Europe fesztiválos fellépésüket követően. A koncertnek otthont adó Sjiwa ifjúsági központ szóvivőjének tájékoztatása szerint a haláleset hajnali 1 óra 30-kor következett be, amikor is Laine a színpad mögött leheveredve elaludt, és egy turnéfelszereléseket szállító teherautó áttolatott rajta. Az 50 éves helyi sofőr a zenészt nem láthatta, így Mikko a helyszínen életét vesztette. A tragédia kapcsán a Hetek megkereste a 2007-ben keresztény hitre jutott Toni Mäkinent, a Sole Remedy zenekar egykori frontemberét, akit természetesen pálfordulásáról és a metal zene világáról is megkérdeztünk.

Miként emlékszel vissza Sole Remedy-s pályafutásodra?

- Mindannyian jó barátok voltunk a bandán kívül is (és azok is maradtunk többé-kevésbé). Évekkel korábbról ismertük egymást, mielőtt még a zenekar pályája elindult volna 1998-ban. Sohasem tekintettem magamra profi zenészként, vagy próbáltam meg a zenélésből megélni, de egyre inkább egyensúlyoznom kellett a szabadidőm, a randizgatás, a fellépések és a tanulás között. A zenekar tagjaival a Toto, a Dream Theater és a Pain of Salvation zenéjén nőttünk fel, innen eredeztethető a Sole Remedy erős progresszív hangzásvilága. A „metal" csak egy részét képezte a Sole Remedy zenéjének, így személy szerint úgy gondolom, hogy a banda irányultsága azért igen távol esett napjaink extreme metalcsapataitól.

De mi volt akkor az oka annak, hogy mégis kiszálltál?

- Végül is néhány kanyart követően 2007-ben megtértem Jézus Krisztushoz, és szép fokozatosan, egyre kevésbé és kevésbé tartottam fontosnak, hogy a bandában maradjak. Ez nem magáról a zenéről szólt, mint inkább a hozzá kapcsolódó életvitelről. Tudod: késő éjszakáig együtt lógni részeg emberekkel a fellépéseknél... ez már nem az én világom volt többé. Nem akartam már részt venni a bulizásban, italozásban, így a társasági kapcsolatom a zenésztársaimmal fokozatosan meglazult. Ráadásul voltak közös fellépéseink is néhány extreme metal-zenekarral... Egyszóval 2009 végén úgy döntöttem, hogy kilépek a csapatból.

Most hogyan viszonyulsz a metal zenéhez, úgy nagy általánosságban?

- Annak ellenére, hogy természetesen számtalan sátánista, vagy másképpen mondva sötét és gonosz üzenettel bíró banda létezik a metal műfaján belül, szeretném hangsúlyozni, hogy személyes véleményem szerint, a metal, mint tisztán zenei műfaj egyáltalán nem rossz, vagy ördögtől való dolog!

Mi viszi bele akkor mégis a fiatalokat az extreme metal világába megítélésed szerint?

- A világ jelenlegi állapotát tekintve mindenféle aposztázia, Istentagadás, satöbbi - a fiatalság szisztematikusan elvesztegeti az életét. A srácok megpróbálnak minél több cool vagy elbűvölő dolgot megragadni, hogy kitöltsék a bennük lévő ürességet. Meggyőződésem, hogy annak ellenére (vagy éppen amiatt), hogy napjainkban oly sok ember tagadja Isten - de legalábbis Jézus - létezését, a fiatalok megpróbálják a szellemi éhségüket (amelyet vagy felismernek, vagy nem) és ürességüket különböző káros utakon kielégíteni. Szintén meg vagyok győződve arról is, hogy a gothic- és black metal-kultúra az egyike annak a megszámlálhatatlan sok téveszmének, ami elválasztja az embereket az igazságtól.

Az extreme metal zene körüli kultúra lehet, hogy vonzó, és extrém benyomásokat és érzeteket kelt, de ez mind megtévesztő és veszélyes dolog. Én például alkohol- és pornófüggőségben szenvedtem, de mindezektől megszabadultam Jézus Krisztusnak köszönhetően. De hogyan? - kérdezhetné valaki. Hát, úgy, hogy befogadtam Őt a szívembe és tökéletesen betöltötte a benne lévő ürességet és éhséget, így ezekre a káros dolgokra sincs többé szükségem. Persze, én is eleshetek kísértésekben az út során, de Jézus akkor is mindvégig velem lesz, hogy a helyes irányba tereljen.

Végezetül egy kimondottan nehéz kérdést szeretnék feltenni: mit éreztél, amikor meghallottad a tragikus hírt Mikkoról? Van-e valami tanulsága szerinted az esetnek, ami esetleg segíthetne a magyar progresszív metal-rajongóknak?

- Először nem tudtam a hírt elhinni. Annyira hihetetlennek hangzott. Szóhoz sem tudtam jutni és teljesen összezavarodtam. Azt gondoltam magamban, miért enged meg Isten ilyen dolgokat? Annak ellenére, hogy nem igazán találkoztunk egymással az elmúlt két évben, az emlékek és a múlt összekötöttek bennünket. Megsirattam őt, ahogy sok más barátja is tette, de mára már feldolgoztam az eseményeket és hiszem, hogy mindennek megvan az oka Istennél, még akkor is ha esetleg mindezt ma még nem is értjük, vagy esetleg egész életünk során sem fogjuk. Nem szomorkodom hát többé, bár tudom, hogy Mikko egész hátralévő életemben hiányozni fog.

A magyar progresszív rajongóknak pedig csak annyit üzennék, hogy sohasem tudhatjuk napjaink számát. Ha őszintén belegondolsz, az élet túl rövid és nagyon megfontoltan kell, hogy éljünk vele - ez a legértékesebb ajándék, ami bárkinek is megadatott. Őszintén érdemes elgondolkoznunk Istenhez és a hithez való viszonyulásunkról is, mert nem ismerjük a holnapunkat!

Olvasson tovább: