Kereső toggle

"A hálapénz közellenség"

Interjú Kincses Gyulával, a MOK elnökével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magánegészségügy rohamos térhódításának egyetlen ellenszere az állami ellátás minőségi fejlesztése – mondta lapunknak Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara új elnöke. Szerint a decemberi kormányhatározat reménykeltő, mivel a kormány eltökéltségét tükrözi az egészségügy finanszírozási és strukturális átalakításának elindítására.

Önt az Újratervezés csoport jelöltjeként novemberben elsöprő többséggel szavazták meg a Magyar Orvosi Kamara új elnökévé. Mit gondol arról, hogy a kinevezését sokan újabb ellenzéki térnyerésnek állították be?

– Nem örülök neki. Nem vagyok pártpolitikus, és meggyőződésem, hogy a Kamara kizárólag független szakmai szempontok szerint tud hatékonyan működni. Mi konstruktív partnerként, nem pedig ellenfélként viszonyulunk a kormányhoz.

Csoportjuk kezdettől fogva azt hangsúlyozta, hogy az egészségügy reformját a 40 ezer tagot számláló orvoskamara reformjával kell kezdeni.

– Igen, mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy az orvosoknak legyen egy jól szervezett, egységes érdekképviseletük, aminek alapfeltétele az orvostársadalmon belüli érdemi párbeszéd megteremtése. A szakma megfelelő támogatása nélkül ugyanis a Kamara szerepe továbbra is súlytalan lesz, a fejünk fölött hozott szakpolitikai döntések pedig továbbra sem lesznek realizálhatók.         

Elképzeléseik közül a bruttó másfél millió forintos orvosbér, illetve a hálapénzadás büntetése kapta eddig a legnagyobb figyelmet. A hálapénz szankcionálásával kapcsolatban mennyire egységes az orvosi szakma?

– Nyugodtan mondhatjuk, hogy elégséges tömeg áll mellette, már csak amiatt is, mert köztudomású, hogy a hálapénz legnagyobb kedvezményezettjei egy szűk kört alkotnak. Másrészt a hálapénz mindkét fél számára kínos, mert nem tisztességes, komoly károkat okoz és rendkívül torzítja az ellátórendszer működését. 

Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ (egészségügyi dolgozók szakszervezete) vezetője viszont egyenesen etikátlannak, igazságtalannak és bizalomrombolónak nevezte az informális fizetés adásának és elfogadásának a büntetését. (Jelenleg csak az számít bűncselekménynek, ha az orvos pénzt kér az ingyenes ellátásra jogosultaktól.) Önök pontosan hogyan képzelnék a paraszolvencia megszüntetését?

– A hálapénz megoldása csak komplex módon lehetséges – elsődlegesen a megfelelő bérrendezés, valamint a tisztességes betegellátás feltételrendszerének megteremtése után. Ha mindezek megvalósulnak, akkor lesz a hálapénz kivezethető a rendszerből. Automatikusan aligha fog megszűnni, ezért ki kell mondani, hogy minden formája illegális.

Jogászok szerint a hálapénz jelensége aligha kezelhető büntetőjogi kategóriaként.

– A szankcionálás mikéntjén lehet vitatkozni, de nagyon fontos deklarálni, hogy a csúszópénz semmilyen formában nem megengedhető.

Az egész társadalmat átitatja a korrupció, kérdés, hogy miért épp a hálapénz terén sikerülne változást elérni?

– Azért, mert ezen a téren sokat változott a helyzet az utóbbi 10-15 évben. Az egyre terebélyesedő magánegészségügy a hálapénzes rendszer alternatívája lett, ami egyrészt lehetőséget nyújt az orvosoknak arra, hogy legális többletjövedelemre tegyenek szert, másrészt a klienseknek is nagyobb a bizalma a számlázott szolgáltatások iránt. 

És mi lesz akkor, ha minden szakember átigazol a magánszférába?

– Pontosan ezért akarunk egy erős és jelentős béremelést, hogy ne legyenek az orvosok rászorulva arra, hogy hálapénzt fogadjanak el, illetve elmenjenek a magánellátásba, mert a magánellátásnak ezt a tömegű erősödését már nem tartjuk szerencsésnek. A fizetésemelés a legfontosabb, de persze nem kizárólagos megtartó erő: fontos a biztonságos betegellátás megteremtése is, a túlterheltség megszüntetése, a tisztességes és számonkérhető ellátási viszonyok, szakmai minimumfeltételek kialakítása is, melyeknek a hiánya a „hálapénzes” szakmákat is ellehetetleníti.

Az Emmi közleménye szerint a szakorvosi fizetések az eddigi béremeléseknek köszönhetően havi bruttó 720-860 ezer forintos kategóriákba emelkedtek, és el fogják érni a 1,5 milliót is, de ez csak fokozatosan valósítható meg...

– Lehet többlépcsős az emelés, de nagyon fontos, hogy legyen benne egy nagy lépcső is, hiszen érdemi reformokat csak egy valóban jelentős béremelésre hivatkozva lehetne elindítani. Akkor a szakma zöme együttműködő lenne, mert érezné a társadalom megbecsülését.

Az érdemi reformokhoz világosan meg kellene határozni a közellátás határait, a tb-fizetésért mindenkinek járó ellátáscsomagot. Kire vár ez a feladat?

– Ez alapvetően a kormányzat hatásköre. Nem könnyű, de a kritikus területeken nem megoldhatatlan feladat. A Kamara dolga az, hogy a szakmai szabályok megalkotásában aktív partner legyen, valamint megújítsa az etikai kódexet.

Gondolom, akkor majd nem praktizálhatnak tovább a hálapénzkérés miatt jogerősen elítélt orvosok, mert kizárják őket a Kamarából.

– Végső esetben. Sok probléma megfogható etikai oldalról, a tisztességes verseny hiánya is, akárcsak a betegjogok érvényesülése, de fontos a szabályokat is pontosan tisztázni.

A jelenlegi kaotikus viszonyok között egyre többeknek jó üzlet a magánegészségügybe invesztálni, a szegényeknek pedig marad az állami rendszer. Hogyan lehetne ezt a rohamos térnyerést visszafogni?

– Egyszerűen: a közösségi (állami) egészségügy korszerűsítésével, megerősítésével. Megjegyzem, hogy a nagybefektetők megjelenése is abba az irányba hat, hogy kiszoruljanak a piacról a kevésbé megbízható kis szolgáltatók. Ha pedig az állami rendszerbe több pénz és több szakember kerül, ha megszűnik az ellátás alulfinanszírozottsága, akkor jóval kevesebb ember fog a magánellátásba kényszerülni amiatt, mert nem kapja meg időben a megfelelő ellátást.

Mennyire választható szét a magán és az állami szféra, hogyan szabályozható a két szféra együttműködése?

– Mindenekelőtt az állami intézmények átláthatóságát kell megteremteni: szükség van az intézmények működésének, szakmai minőségének, eredményességének mérésére, összehasonlítására, és ahol szükség van, ez alapján a célzott fejlesztésre és mindennek a nyilvánosságára. Azt különösen jónak tartom, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Térbe (EESZT) be fognak lépni júliustól a magánszolgáltatók is, ez sokat javíthat a jelenlegi kaotikus helyzeten.

Ami a két szféra együttműködését illeti, szerintem káros az a jogszabály, amely megtiltja, hogy az állami intézmények többletbevételre tegyenek szert a betegtől. Véleményem szerint meg kellene oldani, hogy abból az évi 400-500 milliárd forintból, amit a lakosság magánegészségügyre költ, az állami egészségügy is részesedhessen, fejlődhessen. A két szféra tisztességes együttműködésének is egy jól finanszírozott, normálisan működő közösségi ellátás az alapfeltétele.

Többször is úgy nyilatkozott, hogy a bérek és egyéb kiadások miatt minimum 500 milliárd forint pluszforrást tartana szükségesnek bevezetni az állami ellátórendszerbe. Egyes számítások szerint körülbelül ennyi hiányzik évente ahhoz, hogy elérjük a GDP-arányos ráfordítás régiós átlagát.

– Arányaiban sem költünk sokat az egészségügyre, és főleg nem túl hatékonyan. Ha pluszforrást teszünk a rendszerbe, azt csak meghatározott programokhoz kötve szabad felhasználni.

Ebbe beleférne az évtizedek óta halogatott strukturális átalakítás fedezete is? Mondana példát ilyen átalakításra?

– Igen, mivel a betegellátásban a hangsúlyt el lehetne tolni a kórházaktól a korszerű, sokszínű alapellátás irányába, aminek része a csoportpraxis éppúgy, mint a praxisközösség. A szakorvosokat összefogó csoportpraxisok átvennék a rutineseteket a szakrendelőktől, így a szakrendelők is átvehetnének feladatokat a kórházaktól, méghozzá az egynapos sebészet vagy a nappali kórházi ellátás bevezetésével. Ez a jelenleginél sokkal rugalmasabb, fenntarthatóbb rendszer lenne.

Kormányzati szinten nagyon sok egészségügyi program elsikkadt már. Mennyire lát most esélyt ilyen mélységű változtatásokra?

– Reménykeltőnek tartom a decemberi kormányhatározatot, mert azt mutatja, hogy a kormány ténylegesen el akarja kezdeni a finanszírozási rendszernek és az ellátás struktúrájának a felülvizsgálatát. Mi ebben konstruktív partnerek szeretnénk lenni.

 

A nővérmozgalom

Legutóbb 2015 tavaszán, az országossá növő ápolónői mozgalom próbált nekimenni a félig-meddig legalizált hálapénzes rendszernek, béremelést követelve és tiltakozva amiatt, hogy az alacsony egészségügyi bérekbe eleve be van kalkulálva a hálapénz. A mozgalom képviselői a közegészségügy kilátástalan helyzetéért a nagy érdekvédelmi és szakmai szervezetek szerintük hiteltelen vezetőit is felelőssé tették, mondván, nem a tagságért dolgoznak és csak felfelé egyeztetnek. A vezetők maradtak, az akkori államtitkár, Zombor Gábor pedig, aki maga is a mozgalom mellé állt, fél évvel később lemondott a posztjáról.

 

Olvasson tovább: