Kereső toggle

Az afrikai terror és a déli nyitás

Interjú Besenyő János ezredessel, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A következő évtizedekben a nyersanyagban és ásványkincsekben gazdag Afrika meghatározó szerepet játszik majd a globális gazdasági fejlődés fenntartásában. Ezért az Európai Unió és benne Magyarország számára sem közömbös a kontinens biztonsági helyzete – arról nem is szólva, hogy az afrikai terrorcsoportok Európa iránt is „érdeklődnek”. Ezért is hiánypótló a napokban megjelent Afrikai terrorista- és szakadárszervezetek című tanulmánykötet. A témáról a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutató-helyének vezetőjével, Besenyő János ezredessel beszélgettünk.

A Magyar Honvédség számára miért fontos, hogy az afrikai terrorszervezetekről naprakész információkat gyűjtsön össze?

– A Magyar Honvédség a rendszerváltás óta folyamatosan jelen van az afrikai kontinensen. Csaknem félezer magyar egyenruhás szolgált Afrikában, és jelenleg is ott vagyunk békefenntartóként Nyugat-Szaharában, Maliban, Szomáliában és Kongóban. Ehhez a munkához elengedhetetlenek a megalapozott információk.

Másrészt a jelenlegi trendek alapján a következő 20-30 évben a fejlett – és részben a fejlődő – világ Afrikából fogja kielégíteni stratégiai nyersanyag- és ásványkincsigényének jelentős hányadát. Ahhoz, hogy az Európai Unióban, illetve Magyarországon fenntartható legyen a gazdasági fejlődés, nyitnunk kell Afrika felé, amely a jelen és a jövő kontinense. Nem véletlen, hogy már most is nagyon sok magyar vállalkozás rendelkezik érdekeltségekkel a fekete kontinensen, a magyar külpolitika egyik fő irányvonala pedig a déli nyitás.

Éppen ezért Benkő Tibor vezérkari főnök elképzelései alapján egy olyan komplex kiadványban gondolkoztunk, amely nemcsak a honvédség számára lehet hasznos, hanem – más fegyveres testületek mellett – azoknak a minisztériumoknak, segélyszervezeteknek, sőt üzleti szereplőknek is, amelyek politikai, gazdasági vagy humanitárius vonalon érdekeltek az afrikai kapcsolat fejlesztésében.

Egyébként a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye már eddig is több könyvet, tanulmányt adott ki, amelyeket egyetemek és civil szervezetek is használnak. A mostani kiadványunk iránt is jelentős kereslet mutatkozik.

A könyvben 64 terror- és szakadárcsoportot gyűjtöttek össze. Mi az oka annak, hogy Afrika ennyire „fertőzött”?

– A könyvben tárgyalt szervezeteken túl számos más terrorcsoport is működik Afrikában, szinte napi szinten születnek újabbak, vagy egyesülnek és szakadnak szét a már meglévők. Mi a legfontosabbakat igyekeztünk összegyűjteni, azokat, amelyek a magyar és az uniós érdekeket leginkább veszélyeztetik.

Ezek a terrorszervezetek azért „szeretik” Afrikát, mert sok a bukott állam és az erőtlen központi kormányzat – márpedig a polgárháborús helyzetek, az instabilitás kedvezőek a számukra. Akinek fegyvere van, annak hatalma van, és ha a pénzügyi finanszírozást is meg tudják oldani – például a már említett nyersanyagok feletti rendelkezés révén –, akkor szabadon tevékenykedhetnek. Ráadásul nem csak Afrikában: átjönnek a nyugati világba is.

Emiatt is rendelkezik a NATO, illetve az EU hosszú távú elképzelésekkel a helyzet konszolidálására: egyértelmű, hogy ha azt akarjuk, hogy az afrikai történések ne veszélyeztessék Európát, akkor ott kell segítenünk megoldani a problémákat.

A másik érdekesség, ami egyértelművé válik a könyvből, hogy az afrikai terrorszervezetek döntő többsége muzulmán. Ennek mi lehet a magyarázata?

– Afrikában az egyik legjelentősebb konfliktusforrás, hogy a gyarmatosítók az országok határait „találomra” húzták meg, ezért a kontinensen nem található egyetlen hagyományos értelemben vett nemzetállam sem. Ennek nyomán állandósult a feszültség a gyakran egy államba kényszerített különböző népcsoportok között. Ehhez hozzáadódik, hogy Afrika két legnagyobb vallása, a kereszténység és az iszlám egyaránt térítő jellegű, követőik száma jelentősen növekszik. Jelen van még az animizmus is, amelynek van ugyan egyfajta reneszánsza, ugyanakkor nem olyan mértékű, hogy komolyan teret hódítson. A kontinens északi területei hagyományosan a muzulmán érdekszféra részei – kivéve a koptokat és az etióp keresztényeket. A déli területeken ellenben a keresztény befolyás érvényesül. A legerősebb konfliktusok a középső területen vannak – például a Közép-afrikai Köztársaságban –, ahol a két vallás terjeszkedésének határai találkoznak.

Amíg azonban a keresztény terjeszkedés megmarad vallási, kulturális kereteken belül, bizonyos muzulmán csoportok esetében hangsúlyosan megjelennek az erőszakos cselekedetek, egészen az öngyilkos merényletekig. Természetesen vannak fegyveres csoportok, amelyeket kereszténynek mondanak – például a közép-afrikai Anti-Balaka –, ám ők a legtöbbször egyfajta keverék vallást képviselnek, amelyben a keresztény jelképek mellett főszerepet kap az animizmus.

Ez azt is jelentheti, hogy az etnikai konfliktusok egyfajta vallási, kulturális összecsapássá válnak?

– Az etnikai háttér, a vallási hovatartozás, valamint a gazdasági és személyes érdekek rendszeresen keverednek. Nigéria északi régióiban az iszlámmal tudták megerősíteni az ottani törzsek közötti egységet a déli keresztényekkel szemben – tehát az etnikai ellentétek vallási köntöst is kapnak. Persze

azonos vallási platformon álló törzsek is gyakran háborúznak egymással. Dél-Szudánban például a két legnagyobb államalkotó törzs, a dinka és a noer egyaránt keresztény–animista háttérrel rendelkezik, ennek ellenére évszázadok óta tart a szembenállásuk. Mint ahogy Szomáliában is azonos vallású – muzulmán – csoportok harcolnak egymással.

Említette, hogy az afrikai terrorcsoportok érdeklődést tanúsítanak Európa iránt is. Erre vannak konkrét bizonyítékok?

– Nemrégiben fejeztem be egy másik tanulmányt, amely rávilágít arra, hogy Nyugat-Európában a hatvanas évektől kezdve érvényesült a szinte korlátozás nélküli, megengedő bevándorlási politika: már akkor látható volt, hogy a kontinens elöregedik, a szociális támogatások rendszere nagyon jó, munkaerőre pedig – képzettre és kevésbé képzettre egyaránt – nagy szükség van. A bevándorlók jelentős része gazdasági és kulturális téren is hozzátett Európához, ám az is tény, hogy soraikban számos olyan személy érkezett a kontinensre, akik annak ellenére kaptak menedékjogot, hogy korábban terrorszervezetek tagjai voltak. Ehhez hozzájárult az az európai humanista szemlélet, amely alapján senkit nem toloncoltak ki, akit hazájában halálra ítéltek. Nyilván volt olyan, aki leszámolt a múltjával, és mondjuk békés órásmester lett belőle Brüsszelben, de a többség egyszerűen csak stratégiát váltott: biztonságos logisztikai bázisnak tekintette Európát, és továbbra is részt vett terrorakciók szervezésében volt hazája vagy más célpontok ellen. Sokan közülük időközben megjárták Afganisztánt, Irakot és Boszniát, majd visszatérve – ha érdekeik úgy kívánták – az őket befogadó állam ellen is terrorakciókat szerveztek.

Az észak-afrikai terrorizmus szempontjából milyen változásokat hozott az arab tavasz?

– A térségben – Tunéziában, Líbiában, Egyiptomban – demokratikusnak nem nevezhető, de stabil rezsimek működtek az arab tavaszt megelőzően. Saját önös érdekeikből ugyan, de visszaszorították a vallási radikálisokat és a terrorszervezeteket, mint ahogy a migrációval kapcsolatban is egyfajta előretolt bástyát jelentettek az európai országok számára. Abban a pillanatban, mikor a nyugati világ segítségével ezeket a rendszereket fölszámolták, káosz jött létre. A támogatók közül senki nem gondolt arra, hogy a muzulmán, illetve arab világban alig létezik a nyugati értelemben vett „demokratikus ellenzék”, amely részt vehet ugyan a politikai változásokban, de nincs akkora súlya, hatalma, hogy egy rendszerváltás

élére álljon. Egyiptomban jól nyomon lehetett ezt követni. Eleinte a Muzulmán Testvériség elegánsan hátradőlve várta, hogy mi lesz az ellenzéki tüntetések vége. Amikor látták, hogy a kormányerők nem lépnek föl olyan szigorral, mint az 1970-80-as években velük szemben, egyből rátelepedtek az ellenzék addigi eredményeire, és élére álltak a változásnak. Bár ők is azt hirdették, hogy demokráciát, a választási jogok kiterjesztését akarják, hatalomra jutásuk után az ígéreteiket nem váltották be, sőt, megkezdődött az állami szervezetek erőteljes iszlamizációja. Ezért a hadsereg vezetői kihátráltak mögülük, és megpuccsolták őket.

Szíria még rosszabbul járt: polgárháborúba süllyedt. Ilyen módon az arab tavasz közvetve a jelenlegi migránsválság egyik kiváltó oka. Mint ahogy az Iszlám Állam számára is a forradalmi események nyomán nyílt tér.

Vannak olyan afrikai országok, amelyekre akár tucatnyi terrorszervezet is jut. Lehetséges, hogy az Iszlám Állam vagy az al-Kaida képes lesz ezeket összefogni?

– Amíg bin Laden élt, az al-Kaida nemzetközi szervezetként működött, több helyi terrorszervezet is betagozódott mögé. Ez a jelenség tapasztalható az Iszlám Állam esetében is: hiszen nem csak a közel-keleti vagy ázsiai csoportok, de az Afrikában működő nigériai Boko Haram és a szomáliai al-Shabab is egyfajta hűségesküt tett a szervezetnek. Ugyanakkor a vallási-etnikai megosztottság és a személyes érdekek miatt ma nincs olyan szervezet, amely az iszlamista terrorcsoportok többségét egyfajta frontba tudná tömöríteni.

A terrorszervezetek tevékenysége megakaszthatja Afrika fejlődését? Ezzel kapcsolatban a nyugati világ milyen megoldási stratégiákban gondolkozhat?

– A kontinens fejlődése lassítható, de nem megállítható. Egyrészt Afrika déli részei – ahol a legtöbb nyersanyag található – kevésbé fertőzöttek a terrorizmus által. Másrészt, ha „nagy üzlet” van, akkor a terrorizmust mint kockázati tényezőt beárazzák ugyan a befektetők, de nem állnak el a lehetőségektől. Más kérdés, hogy a helyi társadalmak ebből mennyit profitálnak. Ezért az a legfontosabb, hogy erős kormányok működjenek az egyes országokban, ebben kellene a nyugati világnak közreműködnie. Ez a leghatékonyabb módja a terrorveszély csökkentésének és a menekültáradat megfékezésének is, hiszen, aki a hazájában tud boldogulni, annak nem célja, hogy Európába jusson.

Olvasson tovább: